| |
| (Ha hasznosnak találta az oldalon talált tartalmat, információt, kérjük a "+1" gomb megnyomásával támogassa oldalunk népszerűségét!) |
|
| Matematika, fizika, kémia tanítás, korrepetálás, felkészítés Budapesti 39 éves tanár vagyok,
matematika, fizika, kémia
korrepetálást vállalok. Koromnál
fogva megtalálom a hangot a
diákokkal, ugyanakkor 15 év
tapasztalatom van a reál tárgyak
tanítása terén. Sajnos a mai
iskolai rendszer, hozzáállás,
egyáltalán nem alkalmas arra, hogy
a gyerekeknek sikerélményt
nyújtson, egyénileg foglalkozzanak
velük. Reál tárgyak esetén minden
egymásra épül, akivel nem
foglalkoznak személyre szabottan,
hamar elvesztik a fonalat.
A korrepetálás részben pszichológia
is. (Ez lenne ideális az iskolákban
is, ha nem futószalagon egy kódszám
lenne a diák, frusztrált tanárok
közt.)
Érthetően, ha kell az alapoktól
(ebben szokott hiány lenni), az
elmélet mellett sok gyakorlati
feladatlappal korrepetálok, jó
hangulatban, így a siker garantált,
a diákok motiváltak, sikerélményeik
vannak, mindig javít az, ahol nem
csak aktuális tűzoltás a feladat
hanem időben, stressz nélkül
kezdjük a tanulást.
Budapesten a 18. 19. 20. 21. 23.
kerületben házhoz megyek, így nem
neked kell órákat utazással tölteni
ami nagy időkiesés. Egyéb esetben a
KÖKI Terminálban tudok órát
tartani, sok megfelelő hely van
ott.
2 teljes óra, matek, fizika, kémia
tárgyakra = 6000 Ft. ( ezért házhoz
megyek, vagy KÖKI Terminálban 5000
Ft! )
E-mail: matekfizikakemiakorre
[email protected]
További infok,:
https://www.facebook.com/korrepeta
las.matematikafizikakemia
( Kérem hogy lehetőleg e-mailt,
üzenetet küldjenek, mert előadások,
órák alatt gyakran nem tudom
felvenni.)
/ merre lakik, milyen napokon lenne
jó, mikor nem jó, hányadikos a
gyerek...?/
Feladva:2017-07-29 10:27:42
|
| Bankkártyára minden évben 1.740.000Ft vissza nem térítendő közösségi támogatás szerű pézt kap az aki résztvesz a programban Bankkártyára minden évben
1.740.000Ft vissza nem térítendő
közösségi támogatás szerű pézt kap
az aki résztvesz a programban
Erre a Bankkártyára minden évben
1.740.000Ft
vissza nem térítendő közösségi
támogatás szerű pézt
kap az aki résztvesz a programban.
Ha akarsz te is magadnak egyet,
tudok intézni neked is,
csak küld el a neved és a tel
számod, én összehozlak
azzal aki nekem is intézte.
Név email cím, és Telefonszám!
De ha rákattintasz erre a linkre,
itt is kérheted az információt!
http://internetkereset.com/marika5
8
Feladva:2017-07-16 07:41:55
|
| Otthoni pénzkereset Otthoni pénzkereset
Csináld azt, amit eddig! Csináld
ott, ahol eddig!
Megmutatom Neked azt, hogy ha azt
csinálod, mint eddig, ott, ahol
eddig,
akkor hogyan tudod akár a
10-szeresét megkeresni a jelenlegi
jövedelmednek úgy, hogy nem kell az
életedet megváltoztatnod!
Most látogass el az alábbi webcímre
és nézd meg a pontos
információkat.
http://sikeresen.com/elet
Feladva:2017-07-10 10:44:39
|
| Kiemelkedő fizetés a Velencei-tó körül Nyüzsgés, kommunikáció,
professzionalitás!
Ez jellemzi cégünknél az
ingatlanértékesítő mindennapjait.
Ha szeretnél egy jó kedélyű,
segítőkész csapatban dolgozni, és a
hobbidnak élve kiváló pénzkereseti
lehetőségre szert tenni, ha több
van benned, és szeretnél karriert
építeni, küldd el önéletrajzod és
vágjunk bele a közös munkába!
*
Ha olyan munkát szeretnél,
ahol keményen kell dolgozni, de
saját magad osztod be az idődet,
és szeretnéd, ha olyan vezetőd
lenne, aki pontos szakmai
tanácsokkal segíti a munkádat,
szakmai, jogi és üzleti hátterét,
ahol a kereseti lehetőségednek
nincs felső határa,
akkor ez a munka Neked való.
*
A leendő munkatárs feladatai
lesznek:
Potenciális vevőink számára
megtalálni a megfelelő ingatlant és
az eladó piacképes ingatlanoknak
vevőt találni.
Tárgyalásokat bonyolítani,
lakásokat bemutatni, kapcsolatot
tartani meglévő és új ügyfelekkel.
Mindezt cégünk 15 év alatt
összegyűjtött tapasztalatának
segítségével.
*
Irodánk AGÁRDON van, a munkavégzés
viszont kiterjed a Velencei-tó
környékére, illetve Székesfehérvár
közelében található településekre
is, ezzel biztosítva az értékesítők
korlátlan lehetőségeit.
*
Egyéb információk:
Nálunk senki nem állítja, hogy ez
könnyű munka, amivel könnyen lehet
pénzt keresni! Nehéz munka, de
átlagon felüli keresetet tudsz
elérni, mivel ehhez minden
támogatást megkapsz.
*
A siker csak Rajtad múlik!
*
Jelentkezni fényképes önéletrajzzal
a
[email protected] e-mail
címen lehet!
Feladva:2017-06-25 09:42:25
|
| Sikerorientált, ambiciózus munkatársak jelentkezését várjuk! Katalógus termékek értékesítésére
(törzsvásárlói rendszer kiépítése)
reklámozására!
Keress velünk 30.000-600.000 Ft-ig
is akár! Csak az akaratodon és a
kitartásodon múlik, mekkora
jövedelmet érsz el.
Ami kell a munkához: internet,
megfelelő eszköz, facebook kiváló
ismerete, dolgozni akarás!
Kezdőtőkét nem igényel, nincs
kötelező termékvásárlás!!
Ha már úgy érzed, hogy valóban
változtatni szeretnél, mert az
eddigi munkáddal nem érted el azt a
jövedelemszintet, amivel tudod
biztosítani te és gyermekeid
jövőjét akkor ez a lehetőség neked
szól!
Jelentkezz bátran, érj el egy
emberhez méltó jövedelem szintet!
Feladva:2017-04-29 13:51:03
|
| Otthoni/Internet/MLM munka Olyan otthoni internetes munkát
ajánlok neked, amely a jelenlegi
munkád mellett másodállásban
elkezdhető. Azt nem ígérem, hogy
gyorsan meg fogsz gazdagodni, de
azt igen, hogy könnyű kitartó
munkával kis befektetéssel
elérheted álmaidat.
Új korszakot írunk az ONLINE
hálózatépítésben,és befektetésben.
A Cégháttér stabil, tőkeerős,
minden évben terjeszkedik!
Csak rajtad múlik, hogy milyen
irányban indulsz el!
Keress és felvesszük a kapcsolatot
veled!
Email: [email protected]
Feladva:2017-04-09 18:10:33
|
| | Van egy remek BTC satoshi gyűjtő! Érdekel? FREE és automatikusan
gyűjti neked! Előtte se kell ülni,
leszedegetni, feladat sincs, csak
termeli magától!! Naponta azért
nézzél be! Kikérni a Btc. min:
0.1 BTC lehet a számládra Írj,
ha további infót szeretnél!
Feladva:2017-03-31 16:23:17
|
| Van egy remek BTC satoshi gyűjtő! Érdekel? FREE és automatikusan
gyűjti neked! Előtte se kell ülni,
leszedegetni, feladat sincs, csak
termeli magától!! Naponta azért
nézzél be! Kikérni a Btc. min:
0.1 BTC lehet a számládra Írj,
ha további infót szeretnél!
Feladva:2017-03-31 16:17:47
|
| | Egyedi tervezésű, fa tollak, ékszerek, lakberendezési tárgyak Találd meg nálunk kedvenced!
Egyedi tervezésű, csak természetes
anyagok felhasználásával, pirográf
technikával díszített, fa tollak,
írószerek, ékszerek, fa táblák és
lakásfelszerelési tárgyak közül
válogathatsz nálunk, melyek kézzel
készülnek a gyártás első
pillanatától az utolsóig, így nincs
két teljesen egyforma :) Névre
szólóan is elkészítjük számodra,
bármilyen szöveggel grafikával
elképzelésed szerint.
Akár magadnak szeretnél egy
különleges kedvencet, akár
ajándékot keresel valaki számára
aki fontos Neked, érdemes benézned
hozzánk!
Cégek számára cégnévvel, akár saját
grafikával logóval ellátott
tollakat, illetve más fából készült
tárgyat és turisztikai
ajándéktárgyakat is készítünk.
Szeretettel várunk:
http://fairoszer.hu
webáruház. http://fairoszer.boltaneten.hu/kin
alat/
Tel: 06 70/703-1008
Email: f
[email protected]
Feladva:2017-03-19 12:57:56
|
| Érett asszony Érett asszony 06-90-644-010
Érett, tapasztalt asszonykára
vágysz? Volt már idősebb nővel
dolgod és élvezted, vagy most
próbálnád először? Ha unod a fiatal
fruskákat akkor én kellek neked.
Olyat tennék veled, sohasem
felejtenéd el! Hívj MOST és
beszéljünk a dologról!
06-90-644-010 Fix díjas hívás: 5
perc csak 575 Ft.
Feladva:2017-03-17 19:50:05
|
| | TERMÉKPONTOKBÓL HAVI FIZETÉS Munkatársakat keresek, otthonról
végezhető online munkára.
• Napi pár óra elfoglaltság.
• Saját tempód és beosztásod
szerint dolgozhatsz.
• Tőled függ, mennyit
keresel.
Fontosnak tartod a saját és a
családod egészségét?
Szívesen kipróbálnál olyan BIO
termékeket, amelyek nem csak az
egészségedet szolgálják, hanem a
pénztárcádat is kímélik, és egyben
megtöltik.
Ha a válaszod igen, akkor ez az
ajánlat neked szól.
Mostantól vásárold meg nálunk a
napi használatra szóló termékeket,
amiket eddig a szupermarketekben és
drogériákban szereztél be. Miért ne
vásárolnál nálunk, ha abból anyagi
előnyöd is származhat? Hallottál
már olyan helyről, ahol fizetnek
neked azért, ha ott vásárolsz?
Nálunk nem csak kedvezményesen
vásárolhatsz, hanem a
termékpontjaidat készpénzre is
válthatod.
Csatlakozz most PARTNERKÉNT és
máris 20%-kal olcsóbban
vásárolhatsz. Részese lehetsz egy 4
hónapig tartó üdvözlő programnak,
negyedéven át növekvő értékű
vásárlási utalványt kapsz, továbbá
kihasználhatod a folyamatos
akciókat.
Igényelj Te is ingyenes VIP
kártyát, és élvezd a havonta
emelkedő árengedményt. Akár 62%-os
kedvezményt és az exkluzív
ajánlatokat. Ezzel sok pénz marad a
zsebedben. Segítsd a környezeted
ilyen kártyához. Minél több embert
juttatsz hozzá annál többet
keresel.
Iratkozzál fel hírlevél küldő
listánkra is, amely folyamatosan
hasznos információkkal lát el.
Tekintsd meg ITT a termékeket: http://egeszsegbomba.mylifecare.hu
/termekek
Kiváló minőségű, több száz BIO
termékből válogathatsz
pénztárcabarát áron. És ne felejtsd
el! Partnerként a 20% már a
zsebedben van!
Részletes tájékoztatót a honlapon
találsz.
Ha kérdésed van, keressél meg
emailen.
Feladva:2017-03-14 07:03:57
|
| Keresetkiegészítés egyszerűen Láttam már embert tönkremenni, mert
30 év után kirúgták a
munkahelyéről. Ismerek olyan fiatal
harmincast, aki fél évet bír ki egy
munkahelyen és már a tizedik
főnöknél húzza az igát és ismerek
olyan kisgyerekes anyukát, akit nem
vettek vissza GYES után a
munkahelyre. Ugye te is hallottál
már ilyen sztorikat?
Ezért a több lábon állás az én
jelszavam. Kell az embernek olyan
mellékállás, amiből erőfeszítés
nélkül tud plusz pénzt kinyerni,
hogy ha bármilyen változás jön el
az életében, ne kelljen megalázó
helyzetbe kerülnie. Te mit
gondolsz?
Az én mellékállásommal tudok neked
is segíteni, hogy kis
időráfordítással megkeress egy-két
csekkre valót, vagy akár többet is,
csak rajtad múlik. Nem
kattintgatunk meg cicás videókat
nézünk, hanem könnyebbé tesszük
mások életét, értéket adunk az
embereknek, és én ezt nagyon
szeretem! Várlak téged is
csapatomba! Jelentkezz emailen és
küldök részleteket!
Feladva:2017-03-13 23:23:23
|
| Keresetkiegészítés egyszerűen Keresetkiegészítés egyszerűen
Szeretnél plusz pénzt tandíjra,
GYES vagy nyugdíj mellé? Várlak
csapatomba háztartási cikkek
értékesítésére! 23% jutalék plusz
3-15% extra jutalék, 0 Ft
befektetés, nincs kezdőcsomag,
ahogy kötelező havi vásárlás sem. A
katalógus dolgozik helyetted online
és offline is, neked csak ajánlanod
kell!
Írj emailt, hogy küldhessek
részletesebb tájékoztatót!
Feladva:2017-03-13 22:32:47
|
| Dolgozz otthon! Szoktál-e pénzt kapni attól a
cégtől, akinek a termékeit
használod?
Érdekelne egy olyan cég, amely
fizet azért, ha megmutatja
másoknak, hogyan tudnak ők is
olcsóbban hozzájutni ezekhez az
egészséget támogató prémium
minőségű termékekhez nagyon kedvező
áron?
Válaszd az egészség tudatos
életmódba fektetők hálózatát!
Webáruházunkban nem csak
vásárolhatsz több mint 300 féle bio
termék közül, hanem a te
közreműködéseddel tovább
ajánlásoddal saját ingyenes
webáruházaddal számodra hosszú
távú, folyamatos bevételi
forrásoddá válik.
Minden vásárlásból jelképes
hűségpontok helyett levásárolható
vagy felvehető pénz jóváírással
díjazza a személyes rendeléseidet
és mások rendelései után is neked.
Jogdíjas passzív jövedelem amit
később átadhatod a gyermekednek és
tovább tudja vinni
vállalkozásodat!
Több információ ezen a linken
http://biotest.mylifecare.hu/
Nézd meg katalógusunkat
http://biotest.mylifecare.hu/terme
kek#4
Regisztrálj partnerként hogy, már
azonnal 20% kedvezménnyel
vásárolhass magadnak.
http://biotest.mylifecare.hu/regis
ztracio
Feladva:2017-03-12 13:26:21
|
| Eddig mennyit kerestél abból az üzletből, amely mellett minden körülmények között kiállsz? Eddig mennyit kerestél abból az
üzletből, amely mellett minden
körülmények között kiállsz?
Értem én, hogy hirdetéseket adsz
fel, mert valami csodát ajánlasz!
Értem Én, hogy pénzt szeretnél
keresni abból, amit ajánlasz!
Azt nem értem, hogy miért kell
külföldiek zsebét tömnöd! Minden
külföldi tömhetné a Te zsebedet is!
Gondolkozz!!!!!!!!
Biztos vagy abban, hogy az a csoda
termék, amit ajánlasz, Neked
milliókat hozhat?
Sok pénzt kifizettél, befektettél
már világmegváltó lehetőségekbe?
Sok pénzt elveszítettél? Meg is
érdemled! Ez fájdalmas tanuló pénz
volt!
Mindent értek! Csak azt nem, hogy
miért nem vagy nyitott olyan
lehetőségre, ahol minden másképp
működik, mint amit eddig
megismertél!
Nem kell befektetned, nincsenek MLM
eladások, nincsenek vásárlási és
egyéb kötelezettségek, nincs semmi,
amit nem szeretnél!
Vannak lehetőségek, amelyeket
kihasználhatsz, ha szeretnéd!
Van arra lehetőséged, hogy akár
5-10 év alatt milliomos legyél
továbbajánlások nélkül
is!!!!!!!!!!!
Ingyen van az információ, nem kell
befizetned, és mégsem érdekel????
Mondd meg Te, hogy mit szeretnél,
és megnézzük, hogy lehetséges e, de
valószínű, hogy igen!
Keress bizalommal kérdéseiddel az
email címemen. Ha megadod a
telefonszámod, szívesen fel is
hívlak!
Email: [email protected]
Feladva:2017-03-07 12:24:33
|
| Hogyan érheted az anyagi függetlenséget? Miért jó Neked, ha kulcsrakész
online bizniszbe kezdesz?
Egyszerűen azért, mert csak bele
kell ülnöd egy teljesen kész
rendszerbe, ami garantáltan
működik, és a nap 24 órájában képes
pénzt termelni Neked.
Most akár INGYEN is kipróbálhatod a
módszerem, hogy megbizonyosodj a
működőképességéről. Elegendő napi
1-2 órát melóznod (kizárólag
online), hogy komolyabb jövedelmet
elérj mindössze pár hónap alatt.
• a technológia 24 órában
dolgozik helyetted
• INGYEN kipróbálhatod, az
automatizálásért nem kell fizetned
• valós passzív jövedelmet
építhetsz vele
• azzal töltheted az időd,
amit/akit szeretsz
http://info.kmdholding.com/t/f/5t/
CV
Feladva:2017-03-07 06:47:21
|
| Női felső, tavaszi felsők, nálunk nagy választékban! Női felső, női felsők! Itt a tavasz
jön a jó idő. Ideje beújítani a
ruhatáradat, hogy te legyél a
legcsinosabb az idei év első
napsütéses időszakában is. A nálunk
található női felsők rendkívül jó
minőségűek és időtállóak. Minden
női felső minőségét egyesével
ellenőrizzük, hogy neked a csomag
kibontása után csak fel kelljen
venned és élvezni az előnyeit!
Vásárold meg női felső
webáruházunkban kedvenc felsődet,
újatlan női felső, női póló és
minden ami a tavaszi divathoz
kapcsolódik. Női felső online
vásárlása rendkívül időtakarékos és
nálunk olyan felsőket vásárolhatsz
meg, amiket offline boltokban nem
találhatsz meg. Ez igazán egyedi
tavaszi női felső megjelenést
biztosít számodra.
www.fashionplus.hu/Noi-felsok
Feladva:2017-03-03 13:35:46
|
| Hogyan érheted az anyagi függetlenséget? Miért jó Neked, ha kulcsrakész
online bizniszbe kezdesz?
Egyszerűen azért, mert csak bele
kell ülnöd egy teljesen kész
rendszerbe, ami garantáltan
működik, és a nap 24 órájában képes
pénzt termelni Neked.
Most akár INGYEN is kipróbálhatod a
módszerem, hogy megbizonyosodj a
működőképességéről. Elegendő napi
1-2 órát melóznod (kizárólag
online), hogy komolyabb jövedelmet
elérj mindössze pár hónap alatt.
• a technológia 24 órában
dolgozik helyetted
• INGYEN kipróbálhatod, az
automatizálásért nem kell fizetned
• valós passzív jövedelmet
építhetsz vele
• azzal töltheted az időd,
amit/akit szeretsz
http://info.kmdholding.com/t/f/5t/
CV
Feladva:2017-02-28 09:17:39
|
| : Női felső, tavaszi felsők, nálunk nagy választékban! Női felső, tavaszi felsők, nálunk
nagy választékban!
Női felső, női felsők! Itt a tavasz
jön a jó idő. Ideje beújítani a
ruhatáradat, hogy te legyél a
legcsinosabb az idei év első
napsütéses időszakában is. A nálunk
található női felsők rendkívül jó
minőségűek és időtállóak. Minden
női felső minőségét egyesével
ellenőrizzük, hogy neked a csomag
kibontása után csak fel kelljen
venned és élvezni az előnyeit!
Vásárold meg női felső
webáruházunkban kedvenc felsődet,
újatlan női felső, női póló és
minden ami a tavaszi divathoz
kapcsolódik. Női felső online
vásárlása rendkívül időtakarékos és
nálunk olyan felsőket vásárolhatsz
meg, amiket offline boltokban nem
találhatsz meg. Ez igazán egyedi
tavaszi női felső megjelenést
biztosít számodra. http://www.fashionplus.hu/Noi-fels
ok
Link: http://www.fashionplus.hu/Noi-fels
ok
Feladva:2017-02-24 07:53:18
|
| Új üzleti lehetőség! Szia szeretnék bemutatni neked egy
új lehetőséget, ami
megváltoztathatja az életed, ha
komolyan veszed. Itt van egy kis
összefoglaló. Ha szánsz rá ennyi
időt és egy kis munkát, meglátod
MEGÉRI. Több mint 16000 vagyunk
benne és ez egyre csak nő!
Kérlek jelezz vissza, hogy segíteni
tudjak . Köszönöm.
https://drive.google.com/file/d/0B
2l8fB6xXC6WbFhwLWp6ZUNLZGs/view
Feladva:2017-02-14 07:39:33
|
| | Kötetlen munkaidő MUNKATÁRSAKAT, VEZETŐKET KERESEK!
Olyan munkatársak jelentkezését
várom, akik ambiciózusok,
kitartóak, szorgalmasak!
Otthonról is dolgozhatsz, házimunka
és gyereknevelés mellett is - akár
heti néhány órában!
Termékeink színezék, vegyszer,
parabén, nikkel és foszfát
mentesek!
Bennünket már teljesen elcsábított
és hamarosan hazánkban is mindenki
ismerni fogja.
A kérdés csak az, hogy te mutatod
meg másoknak, vagy neked mutatják
majd meg?
23%-os árréssel dolgozunk, a TÖBBI
INFORMÁCIÓT KÉRD TŐLEM EMAILBAN!
[email protected]
Feladva:2017-02-11 21:00:58
|
| Fodrászt és kozmetikust keresünk Munkalehetőség!
Dolgozz velünk!
Székesfehérvár Belvárosában működő
Szépségközpontba keresünk korrekt,
megbízható, műkörömépítő,
kozmetikus és fodrász kollégát és
kolléganőt, kimagasló szakmai
fejlődési és karrierépítési
lehetőséggel.
Nálunk az ötleted mindig
meghallgatást nyer és nálunk az
lehetsz, aki szeretnél lenni. Ha
van egy ötleted, mi megvalósítjuk
neked.
Építsd fel a saját szalon
ötleteidet egy már működő
szalonban!
A lehetőségeid adottak!
Áll mögötted egy vállalkozás, így
neked nem kell kiváltanod a
vállalkozói igazolványodat és nem
kell bérleti díjat sem fizetned!
Csupán csak abban a szakmában
dolgozhatsz, amit szeretsz, a saját
ötleteid által!
Jelentkezésedet kérlek az email
címemre ([email protected])
küldd el rövid bemutatkozással,
illetve telefonszámmal!
Jelentkezés és további infó:
+3620/253-0377
c-studio.hu
[email protected]
Feladva:2017-02-03 16:23:27
|
| Fodrászt és kozmetikust keresünk Munkalehetőség!
Dolgozz velünk!
Székesfehérvár Belvárosában működő
Szépségközpontba keresünk korrekt,
megbízható, műkörömépítő,
kozmetikus és fodrász kollégát és
kolléganőt, kimagasló szakmai
fejlődési és karrierépítési
lehetőséggel.
Nálunk az ötleted mindig
meghallgatást nyer és nálunk az
lehetsz, aki szeretnél lenni. Ha
van egy ötleted, mi megvalósítjuk
neked.
Építsd fel a saját szalon
ötleteidet egy már működő
szalonban!
A lehetőségeid adottak!
Áll mögötted egy vállalkozás, így
neked nem kell kiváltanod a
vállalkozói igazolványodat és nem
kell bérleti díjat sem fizetned!
Csupán csak abban a szakmában
dolgozhatsz, amit szeretsz, a saját
ötleteid által!
Jelentkezésedet kérlek az email
címemre ([email protected])
küldd el rövid bemutatkozással,
illetve telefonszámmal!
Jelentkezés és további infó:
+3620/253-0377
c-studio.hu
[email protected]
Feladva:2017-02-03 16:13:34
|
| Ebben az üzletben csak Mi vagyunk!!! Anyagi támogatásra van szükséged?
Akkor ez a rendszer neked való.
Kis befektetéssel te is
részesedhetsz a támogatásokból.
Adj, hogy kapj. Ebben a rendszerben
csak mi vagyunk. Nincs harmadik
fél. Keress meg.
Feladva:2017-02-02 10:38:03
|
| kínálnak hiteleket az egyének között. kínálnak hiteleket az egyének
között.
Szia barátok. Azoknak az
embereknek, akiknek szükségük van
segítségre a projekt, fizetni
adósságait, házat építeni, vagy
vásárolni egy autót, azt
javasoljuk, hogy csak Mrs. Fleurie.
Ez az egyetlen tud adni neked
kölcsön, így kérem, hogy a
kapcsolatot: [email protected]
Feladva:2017-01-05 18:32:32
|
| Ahol fizetnek, ha hirdetel 2003 óta működő remek oldal.
Lényege, hogy kedvenc oldalaidat,
blogodat, videódat, linkjeidet,
szóval ami csak neked tetszik
megoszthatod több, mint 1.000.000
látogatóval. Mindezt ingyen,
szörföléssel megszerzett kreditjeid
felhasználásával. A kreditek
mennyisége attól függ, mennyire
vagy aktív a szörfölésben. Ráadásul
25- 50 – 75 - 100 oldalak
elérése után ajándék krediteket is
kapsz, majd 100 oldal felett, 50
oldalanként ajándék további
krediteket kapsz.
Munkádat garantált kifizetéssel
honorálja az oldal:
Minden 1000 meglátogatott oldal
után 30 centet kapsz!
Kikérési minimum: 3.-USD.
Regisztráció, melyet köszönök:
http://www.easyhits4u.com/?ref=cle
mens
Feladva:2016-12-11 14:18:56
|
| Ahol fizetnek, ha hirdetel 2003 óta működő remek oldal.
Lényege, hogy kedvenc oldalaidat,
blogodat, videódat, linkjeidet,
szóval ami csak neked tetszik
megoszthatod több, mint 1.000.000
látogatóval. Mindezt ingyen,
szörföléssel megszerzett kreditjeid
felhasználásával. A kreditek
mennyisége attól függ, mennyire
vagy aktív a szörfölésben. Ráadásul
25- 50 – 75 - 100 oldalak
elérése után ajándék krediteket is
kapsz, majd 100 oldal felett, 50
oldalanként ajándék további
krediteket kapsz.
Munkádat garantált kifizetéssel
honorálja az oldal:
Minden 1000 meglátogatott oldal
után 30 centet kapsz!
Kikérési minimum: 3.-USD.
Feladva:2016-12-06 19:02:59
|
| Ahol fizetnek, ha hirdetel 2003 óta működő remek oldal.
Lényege, hogy kedvenc oldalaidat,
blogodat, videódat, linkjeidet,
szóval ami csak neked tetszik
megoszthatod több, mint 1.000.000
látogatóval. Mindezt ingyen,
szörföléssel megszerzett kreditjeid
felhasználásával. A kreditek
mennyisége attól függ, mennyire
vagy aktív a szörfölésben. Ráadásul
25- 50 – 75 - 100 oldalak
elérése után ajándék krediteket is
kapsz, majd 100 oldal felett, 50
oldalanként ajándék további
krediteket kapsz.
Munkádat garantált kifizetéssel
honorálja az oldal:
Minden 1000 meglátogatott oldal
után 30 centet kapsz!
Kikérési minimum: 3.-USD.
Regisztráció, melyet köszönök:
http://www.easyhits4u.com/?ref=cle
mens
Feladva:2016-12-01 19:52:49
|
| Ahol fizetnek, ha hirdetel 2003 óta működő remek oldal.
Lényege, hogy kedvenc oldalaidat,
blogodat, videódat, linkjeidet,
szóval ami csak neked tetszik
megoszthatod több, mint 1.000.000
látogatóval. Mindezt ingyen,
szörföléssel megszerzett kreditjeid
felhasználásával. A kreditek
mennyisége attól függ, mennyire
vagy aktív a szörfölésben. Ráadásul
25- 50 – 75 - 100 oldalak
elérése után ajándék krediteket is
kapsz, majd 100 oldal felett, 50
oldalanként ajándék további
krediteket kapsz. Munkádat
garantált kifizetéssel honorálja az
oldal: Minden 1000 meglátogatott
oldal után 30 centet kapsz!
Kikérési minimum: 3 USD.
Regisztráció, melyet köszönök: http://www.eas
yhits4u.com/?ref=clemens
Feladva:2016-12-01 19:24:08
|
| Sok Pénz és még annál is több ! Sziasztok Csajok !
--- Sokat akartok keresni vagy még
annál is többet ?
--- Szeretnél egy biztos hátteret
ahol mégis a magad ura vagy ?
--- Fontos számodra a tisztaság és
a diszkréció?
Amennyiben bármelyik kérdésre igen
a válasz Nálunk a helyed !
Eroticus munkára keresem
kolléganőmet Anglia egyik
legnagyobb bevételt ígérő városába
Sheffieldbe ahol tényleg csak
rajtad múlik mennyit keresel . 500
Font egyetlen napon? Jól hangzik?
Itt nem lehetetlen! Olyan
magabiztos, talpraesett lányok,
hölgyek jelentkezését várom aki nem
csak magára de környezetére is
odafigyel, kedves és türelmes. A
hely valóban jól bejáratott, négy
szobás, két fürdőszobával igényesen
felszerelt lakásban, természetesen
mindenkinek külön szoba áll
rendelkezésére. A kényelmet egy
nagy nappali és felszerelt konyha
garantálja. Törölköző, lepedő,
ágynemű biztosított. Korrektség,
diszkréció adott és elvárt ! Két
hetes vagy havi terminben
dolgozunk, fix leadóval. Kérlek ezt
vedd figyelemben mielőtt felveszed
velem a kapcsolatot.
Feltételek :
--- Tudj önállóan dolgozni,
kezelni a telefonodat és a
hirdetésedet.
--- Segítek a neked megfelelő
hirdetések kiválasztásában és
szerkesztésében.
Amennyiben felkeltettem
érdeklődésedet, az alábbi e-mail
címen tudsz jelentkezni.
E-mail:
[email protected] vagy a
weblapunkon: www.gold-erotic.com
További kérdéseidre is itt kaphatsz
választ.
Üdv: Gyöngyi
Feladva:2016-11-29 21:59:37
|
| Ahol fizetnek, ha hirdetel 2003 óta működő remek oldal.
Lényege, hogy kedvenc oldalaidat,
blogodat, videódat, linkjeidet,
szóval ami csak neked tetszik
megoszthatod több, mint 1.000.000
látogatóval. Mindezt ingyen,
szörföléssel megszerzett kreditjeid
felhasználásával. A kreditek
mennyisége attól függ, mennyire
vagy aktív a szörfölésben. Ráadásul
25- 50 – 75 - 100 oldalak
elérése után ajándék krediteket is
kapsz, majd 100 oldal felett, 50
oldalanként ajándék további
krediteket kapsz. Munkádat
garantált kifizetéssel honorálja az
oldal: Minden 1000 meglátogatott
oldal után 30 centet kapsz!
Kikérési minimum: 3 USD.
Regisztráció, melyet köszönök: http://www.eas
yhits4u.com/?ref=clemens
Feladva:2016-11-24 17:19:57
|
| Ahol fizetnek, ha hirdetel 2003 óta működő remek oldal.
Lényege, hogy kedvenc oldalaidat,
blogodat, videódat, linkjeidet,
szóval ami csak neked tetszik
megoszthatod több, mint 1.000.000
látogatóval. Mindezt ingyen,
szörföléssel megszerzett kreditjeid
felhasználásával. A kreditek
mennyisége attól függ, mennyire
vagy aktív a szörfölésben. Ráadásul
25- 50 – 75 - 100 oldalak
elérése után ajándék krediteket is
kapsz, majd 100 oldal felett, 50
oldalanként ajándék további
krediteket kapsz. Munkádat
garantált kifizetéssel honorálja az
oldal: Minden 1000 meglátogatott
oldal után 30 centet kapsz!
Kikérési minimum: 3 USD.
Regisztráció, melyet köszönök: http://www.eas
yhits4u.com/?ref=clemens
Feladva:2016-11-23 10:53:01
|
| Adj esélyt magadnak. Ha meg akarod változtatni az
életed, most kell lépned!
Nem szoktam embereket meggyőzni,
de tudom, hogy neked is szükséged
lenne több jövedelemre, szebb
életre. Nem tudom mennyire vagy
elégedett, szabad vagy boldog, de
azt tudom, hogy bármilyen
helyzetben is vagy most, jobbá
tudod tenni az életed! Úgy érzem,
ezzel az üzlettel jobbra tudom
változtatni a saját és családom
jövőjét. Ha nekem sikerül, neked is
fog, csak adj esélyt magadnak!
Feladva:2016-11-22 20:36:36
|
| Adj esélyt magadnak. Ha meg akarod változtatni az
életed, most kell lépned!
Nem szoktam embereket meggyőzni,
de tudom, hogy neked is szükséged
lenne több jövedelemre, szebb
életre. Nem tudom mennyire vagy
elégedett, szabad vagy boldog, de
azt tudom, hogy bármilyen
helyzetben is vagy most, jobbá
tudod tenni az életed! Úgy érzem,
ezzel az üzlettel jobbra tudom
változtatni a saját és családom
jövőjét. Ha nekem sikerül, neked is
fog, csak adj esélyt magadnak!
Feladva:2016-11-22 20:12:17
|
| 1000 megtekintés honlapodra egy ezresért! Szeretnél több látogatót honlapodra
vagy blogodra? Mi 1000 Magyar
látogatót garantálunk neked a
honlapodra egy ezresért. Amennyiben
érdekel a lehetőség csak küldd el
weblapod linkjét és mi 1000
látogatót küldünk neked amelyet a
webstatisztikádban ellenőrizni
tudsz. Felnőtt és illegális
termékeket értékesítő tartalmakat
valamint url röviditő linkeket Pl:
adfly tartalmakat nem fogadunk el!
Kapcsolatfelvétel a hirdetésben
megadott email címen.
Feladva:2016-11-17 11:34:54
|
| Ahol fizetnek, ha hirdetel 2003 óta működő remek oldal.
Lényege, hogy kedvenc oldalaidat,
blogodat, videódat, linkjeidet,
szóval ami csak neked tetszik
megoszthatod több, mint 1.000.000
látogatóval. Mindezt ingyen,
szörföléssel megszerzett kreditjeid
felhasználásával. A kreditek
mennyisége attól függ, mennyire
vagy aktív a szörfölésben. Ráadásul
25- 50 – 75 - 100 oldalak
elérése után ajándék krediteket is
kapsz, majd 100 oldal felett, 50
oldalanként ajándék további
krediteket kapsz. Munkádat
garantált kifizetéssel honorálja az
oldal: Minden 1000 meglátogatott
oldal után 30 centet kapsz!
Kikérési minimum: 3 USD.
Regisztráció, melyet köszönök: http://www.eas
yhits4u.com/?ref=clemens
Feladva:2016-11-17 06:16:49
|
| Hirdess és még fizetnek is! 2003 óta működő remek oldal.
Lényege, hogy kedvenc oldalaidat,
blogodat, videódat, linkjeidet,
szóval ami csak neked tetszik
megoszthatod több, mint 1.000.000
látogatóval. Mindezt ingyen,
szörföléssel megszerzett kreditjeid
felhasználásával. A kreditek
mennyisége attól függ, mennyire
vagy aktív a szörfölésben. Ráadásul
25- 50 – 75 - 100 oldalak
elérése után ajándék krediteket is
kapsz, majd 100 oldal felett, 50
oldalanként ajándék további
krediteket kapsz. Munkádat
garantált kifizetéssel honorálja az
oldal: Minden 1000 meglátogatott
oldal után 30 centet kapsz!
Kikérési minimum: 3 USD.
Regisztráció, melyet köszönök: http://www.easyhits4u.co
m/?ref=clemens
Feladva:2016-11-14 16:55:09
|
| Egészségesen gazdagon Ha készen állsz arra, hogy órási
jutalékok mellett hatással légy a
világra és megváltoztasd az emberek
egészséges táplálkozásról alkotott
nézeteit, akkor ez az a hely, ahol
ennek nekikezdhetsz.
Kompenzációs terv, vagyis miért éri
meg ez neked?
Kompenzációs tervünk több, mint
méltányos. Disztribútoraink
alkották meg, és valódi fejlődést,
jutalmazást tesz lehetővé. Az
iparág legmagasabban jegyzett
kompenzációs tervével és hét
különböző jutalékkal jutalmazza az
elkötelezettségedet!
Termékvásárlás disztribútorként
(Üzletkötőként) Miért is jó ez?
Amennyiben ajánlod a terméket
jutalékot kapsz.
Aktív és passzív jövedelemhez
juthatsz.
Nincs főnököd és csak rajtad múlik
milyen ütemben haladsz az
üzletépítésben.
Külföldön is terjeszkedhetsz a
határok nélkül.
Hihetetlen személyiségfejlesztésen
mehetsz keresztül.
Mert minden még csak most kezdődik
el.
Még több infó: www.sikermagok.com
Feladva:2016-10-22 23:26:04
|
| Egészségesen gazdagon Ha készen állsz arra, hogy órási
jutalékok mellett hatással légy a
világra és megváltoztasd az emberek
egészséges táplálkozásról alkotott
nézeteit, akkor ez az a hely, ahol
ennek nekikezdhetsz.
Kompenzációs terv, vagyis miért éri
meg ez neked?
Kompenzációs tervünk több, mint
méltányos. Disztribútoraink
alkották meg, és valódi fejlődést,
jutalmazást tesz lehetővé. Az
iparág legmagasabban jegyzett
kompenzációs tervével és hét
különböző jutalékkal jutalmazza az
elkötelezettségedet!
Termékvásárlás disztribútorként
(Üzletkötőként) Miért is jó ez?
Amennyiben ajánlod a terméket
jutalékot kapsz.
Aktív és passzív jövedelemhez
juthatsz.
Nincs főnököd és csak rajtad múlik
milyen ütemben haladsz az
üzletépítésben.
Külföldön is terjeszkedhetsz a
határok nélkül.
Hihetetlen személyiségfejlesztésen
mehetsz keresztül.
Mert minden még csak most kezdődik
el.
Még több infó: www.sikermagok.com
Feladva:2016-10-22 23:08:01
|
| Egészségesen gazdagon Ha készen állsz arra, hogy órási
jutalékok mellett hatással légy a
világra és megváltoztasd az emberek
egészséges táplálkozásról alkotott
nézeteit, akkor ez az a hely, ahol
ennek nekikezdhetsz.
Kompenzációs terv, vagyis miért éri
meg ez neked?
Kompenzációs tervünk több, mint
méltányos. Disztribútoraink
alkották meg, és valódi fejlődést,
jutalmazást tesz lehetővé. Az
iparág legmagasabban jegyzett
kompenzációs tervével és hét
különböző jutalékkal jutalmazza az
elkötelezettségedet!
Termékvásárlás disztribútorként
(Üzletkötőként) Miért is jó ez?
Amennyiben ajánlod a terméket
jutalékot kapsz.
Aktív és passzív jövedelemhez
juthatsz.
Nincs főnököd és csak rajtad múlik
milyen ütemben haladsz az
üzletépítésben.
Külföldön is terjeszkedhetsz a
határok nélkül.
Hihetetlen személyiségfejlesztésen
mehetsz keresztül.
Mert minden még csak most kezdődik
el.
Még több infó: www.sikermagok.com
Feladva:2016-10-22 22:56:53
|
| Forgalomcsere 2003 óta működő remek oldal.
Lényege, hogy kedvenc oldalaidat,
blogodat, videódat, linkjeidet,
szóval ami csak neked tetszik
megoszthatod több, mint 1.000.000
látogatóval. Mindezt ingyen,
szörföléssel megszerzett kreditjeid
felhasználásával. A kreditek
mennyisége attól függ, mennyire
vagy aktív a szörfölésben. Ráadásul
25- 50 – 75 - 100 oldalak
elérése után ajándék krediteket is
kapsz, majd 100 oldal felett, 50
oldalanként ajándék további
krediteket kapsz. Munkádat
garantált kifizetéssel honorálja az
oldal: Minden 1000 meglátogatott
oldal után 30 centet kapsz!
Kikérési minimum: 3 USD.
Regisztráció, melyet köszönök: http://www.easyhits4u.com/?ref=cle
mens
Feladva:2016-10-21 11:40:10
|
| Forgalomcsere 2003 óta működő remek oldal.
Lényege, hogy kedvenc oldalaidat,
blogodat, videódat, linkjeidet,
szóval ami csak neked tetszik
megoszthatod több, mint 1.000.000
látogatóval. Mindezt ingyen,
szörföléssel megszerzett kreditjeid
felhasználásával. A kreditek
mennyisége attól függ, mennyire
vagy aktív a szörfölésben. Ráadásul
25- 50 – 75 - 100 oldalak
elérése után ajándék krediteket is
kapsz, majd 100 oldal felett, 50
oldalanként ajándék további
krediteket kapsz. Munkádat
garantált kifizetéssel honorálja az
oldal: Minden 1000 meglátogatott
oldal után 30 centet kapsz!
Kikérési minimum: 3 USD.
Regisztráció, melyet köszönök: http://www.easyhits4u.com/?ref=cle
mens
Feladva:2016-10-19 17:15:54
|
| Sors-Segítő-Sorsfordító Sors-Segítő
Tanuld meg irányítani a sorsodat?
Ne fusd a felesleges köröket!
Csináltass személyes horoszkópot!
Old fel blokkjaidat jobb
életminőséget kapsz érte , és nem
csak neked, de gyermekeid élete is
ez által javulni fog!
• online
tanácsadás:asztrológia-horoszkóp,nu
merológia-számmisztika,
névmisztika,tarot-kártya-jóslás,fen
g-shui,
Email:dk
[email protected]
http://www.dk-magie.com
Feladva:2016-10-16 19:32:37
|
| Nyerj telefont! Nem ezt keresed? Elérhetővé
tettünk csak neked egy különleges
nyereményt…
Feladva:2016-10-15 15:12:56
|
| Forgalomcsere 2003 óta működő remek oldal.
Lényege, hogy kedvenc oldalaidat,
blogodat, videódat, linkjeidet,
szóval ami csak neked tetszik
megoszthatod több, mint 1.000.000
látogatóval. Mindezt ingyen,
szörföléssel megszerzett kreditjeid
felhasználásával. A kreditek
mennyisége attól függ, mennyire
vagy aktív a szörfölésben. Ráadásul
25- 50 – 75 - 100 oldalak
elérése után ajándék krediteket is
kapsz, majd 100 oldal felett, 50
oldalanként ajándék további
krediteket kapsz. Munkádat
garantált kifizetéssel honorálja az
oldal: Minden 1000 meglátogatott
oldal után 30 centet kapsz!
Kikérési minimum: 3 USD.
Regisztráció, melyet köszönök: http://www.easyhits4u.com/?ref=cle
mens
Feladva:2016-10-14 15:31:27
|
| Forgalomcsere 2003 óta működő remek oldal.
Lényege, hogy kedvenc oldalaidat,
blogodat, videódat, linkjeidet,
szóval ami csak neked tetszik
megoszthatod több, mint 1.000.000
látogatóval. Mindezt ingyen,
szörföléssel megszerzett kreditjeid
felhasználásával. A kreditek
mennyisége attól függ, mennyire
vagy aktív a szörfölésben. Ráadásul
25- 50 – 75 - 100 oldalak
elérése után ajándék krediteket is
kapsz, majd 100 oldal felett, 50
oldalanként ajándék további
krediteket kapsz. Munkádat
garantált kifizetéssel honorálja az
oldal: Minden 1000 meglátogatott
oldal után 30 centet kapsz!
Kikérési minimum: 3 USD.
Regisztráció, melyet köszönök: http://www.easyhits4u.com/?ref=cle
mens
Feladva:2016-10-09 12:48:32
|
| Forgalomcsere 2003 óta működő remek oldal.
Lényege, hogy kedvenc oldalaidat,
blogodat, videódat, linkjeidet,
szóval ami csak neked tetszik
megoszthatod több, mint 1.000.000
látogatóval. Mindezt ingyen,
szörföléssel megszerzett kreditjeid
felhasználásával. A kreditek
mennyisége attól függ, mennyire
vagy aktív a szörfölésben. Ráadásul
25- 50 – 75 - 100 oldalak
elérése után ajándék krediteket is
kapsz, majd 100 oldal felett, 50
oldalanként ajándék további
krediteket kapsz. Munkádat
garantált kifizetéssel honorálja az
oldal: Minden 1000 meglátogatott
oldal után 30 centet kapsz!
Kikérési minimum: 3 USD.
Regisztráció, melyet köszönök: http://www.easyhits4u.com/?ref=cle
mens
Feladva:2016-09-28 14:30:10
|
| Forgalomcsere 2003 óta működő remek oldal.
Lényege, hogy kedvenc oldalaidat,
blogodat, videódat, linkjeidet,
szóval ami csak neked tetszik
megoszthatod több, mint 1.000.000
látogatóval. Mindezt ingyen,
szörföléssel megszerzett kreditjeid
felhasználásával. A kreditek
mennyisége attól függ, mennyire
vagy aktív a szörfölésben. Ráadásul
25- 50 – 75 - 100 oldalak
elérése után ajándék krediteket is
kapsz, majd 100 oldal felett, 50
oldalanként ajándék további
krediteket kapsz. Munkádat
garantált kifizetéssel honorálja az
oldal: Minden 1000 meglátogatott
oldal után 30 centet kapsz!
Kikérési minimum: 3 USD.
Regisztráció, melyet köszönök: http://www.easyhits4u.com/?ref=cle
mens
Feladva:2016-09-27 07:47:38
|
| Forgalomcsere 2003 óta működő remek oldal.
Lényege, hogy kedvenc oldalaidat,
blogodat, videódat, linkjeidet,
szóval ami csak neked tetszik
megoszthatod több, mint 1.000.000
látogatóval. Mindezt ingyen,
szörföléssel megszerzett kreditjeid
felhasználásával. A kreditek
mennyisége attól függ, mennyire
vagy aktív a szörfölésben. Ráadásul
25- 50 – 75 - 100 oldalak
elérése után ajándék krediteket is
kapsz, majd 100 oldal felett, 50
oldalanként ajándék további
krediteket kapsz. Munkádat
garantált kifizetéssel honorálja az
oldal: Minden 1000 meglátogatott
oldal után 30 centet kapsz!
Kikérési minimum: 3 USD.
Regisztráció, melyet köszönök: http://www.easyhits4u.com/?ref=cle
mens
Feladva:2016-09-19 06:41:48
|
| Forgalomcsere 2003 óta működő remek oldal.
Lényege, hogy kedvenc oldalaidat,
blogodat, videódat, linkjeidet,
szóval ami csak neked tetszik
megoszthatod több, mint 1.000.000
látogatóval. Mindezt ingyen,
szörföléssel megszerzett kreditjeid
felhasználásával. A kreditek
mennyisége attól függ, mennyire
vagy aktív a szörfölésben. Ráadásul
25- 50 – 75 - 100 oldalak
elérése után ajándék krediteket is
kapsz, majd 100 oldal felett, 50
oldalanként ajándék további
krediteket kapsz. Munkádat
garantált kifizetéssel honorálja az
oldal: Minden 1000 meglátogatott
oldal után 30 centet kapsz!
Kikérési minimum: 3 USD.
Regisztráció, melyet köszönök: http://www.easyhits4u.com/?ref=cle
mens
Feladva:2016-09-16 15:13:19
|
| Keress pénzt az interneten ! Egy lehetőség ami mindenki
rendelkezésére áll , de a legtöbben
el mennek mellette !
Dolgozol és nem elég a munkádért
kapott pénz a következő fizetésig
?
Szerinted csak munkába járással
lehet becsületesen pénzt keresni ?
Szeretnél kiutat az anyagi
szorításból ?
Én mutatok Neked egyet ! Win-Win
Azért , hogy lásd valós elégedett
emberek vannak az üzlet mögött :
http://cc-org.com/munkatarsaink//?
refid=74375
Felveheted bármelyikkel a
kapcsolatot , kérdezhetsz tőlük !
Feladva:2016-09-11 19:27:54
|
| Forgalomcsere 2003 óta működő remek oldal.
Lényege, hogy kedvenc oldalaidat,
blogodat, videódat, linkjeidet,
szóval ami csak neked tetszik
megoszthatod több, mint 1.000.000
látogatóval. Mindezt ingyen,
szörföléssel megszerzett kreditjeid
felhasználásával. A kreditek
mennyisége attól függ, mennyire
vagy aktív a szörfölésben. Ráadásul
25- 50 – 75 - 100 oldalak
elérése után ajándék krediteket is
kapsz, majd 100 oldal felett, 50
oldalanként ajándék további
krediteket kapsz. Munkádat
garantált kifizetéssel honorálja az
oldal: Minden 1000 meglátogatott
oldal után 30 centet kapsz!
Kikérési minimum: 3 USD.
Regisztráció, melyet köszönök: http://www.easyhits4u.com/?ref=cle
mens
Feladva:2016-09-10 16:19:10
|
| Forgalomcsere 2003 óta működő remek oldal.
Lényege, hogy kedvenc oldalaidat,
blogodat, videódat, linkjeidet,
szóval ami csak neked tetszik
megoszthatod több, mint 1.000.000
látogatóval. Mindezt ingyen,
szörföléssel megszerzett kreditjeid
felhasználásával. A kreditek
mennyisége attól függ, mennyire
vagy aktív a szörfölésben. Ráadásul
25- 50 – 75 - 100 oldalak
elérése után ajándék krediteket is
kapsz, majd 100 oldal felett, 50
oldalanként ajándék további
krediteket kapsz. Munkádat
garantált kifizetéssel honorálja az
oldal: Minden 1000 meglátogatott
oldal után 30 centet kapsz!
Kikérési minimum: 3 USD.
Regisztráció, melyet köszönök: http://www.easyhits4u.com/?ref=cle
mens
Feladva:2016-09-05 11:19:08
|
| Ahol Neked fizetnek, ha ingyen hirdetést adsz fel! 2003 óta működő remek oldal.
Lényege, hogy kedvenc oldalaidat,
blogodat, videódat, linkjeidet,
szóval ami csak neked tetszik
megoszthatod több, mint 1.000.000
látogatóval. Mindezt ingyen,
szörföléssel megszerzett kreditjeid
felhasználásával. A kreditek
mennyisége attól függ, mennyire
vagy aktív a szörfölésben. Ráadásul
25- 50 – 75 - 100 oldalak
elérése után ajándék krediteket is
kapsz, majd 100 oldal felett, 50
oldalanként ajándék további
krediteket kapsz.
Munkádat garantált kifizetéssel
honorálja az oldal:
Minden 1000 meglátogatott oldal
után 30 centet kapsz!
Kikérési minimum: 3 USD.
Regisztráció, melyet köszönök:
http://www.easyhits4u.com/?ref=cle
mens
Feladva:2016-09-01 06:44:14
|
| Forgalomcsere 2003 óta működő remek oldal.
Lényege, hogy kedvenc oldalaidat,
blogodat, videódat, linkjeidet,
szóval ami csak neked tetszik
megoszthatod több, mint 1.000.000
látogatóval. Mindezt ingyen,
szörföléssel megszerzett kreditjeid
felhasználásával. A kreditek
mennyisége attól függ, mennyire
vagy aktív a szörfölésben. Ráadásul
25- 50 – 75 - 100 oldalak
elérése után ajándék krediteket is
kapsz, majd 100 oldal felett, 50
oldalanként ajándék további
krediteket kapsz. Munkádat
garantált kifizetéssel honorálja az
oldal: Minden 1000 meglátogatott
oldal után 30 centet kapsz!
Kikérési minimum: 3 USD.
Regisztráció, melyet köszönök: http://www.easyhits4u.com/?ref=cle
mens
Feladva:2016-08-29 19:59:28
|
| Forgalomcsere 2003 óta működő remek oldal.
Lényege, hogy kedvenc oldalaidat,
blogodat, videódat, linkjeidet,
szóval ami csak neked tetszik
megoszthatod több, mint 1.000.000
látogatóval. Mindezt ingyen,
szörföléssel megszerzett kreditjeid
felhasználásával. A kreditek
mennyisége attól függ, mennyire
vagy aktív a szörfölésben. Ráadásul
25- 50 – 75 - 100 oldalak
elérése után ajándék krediteket is
kapsz, majd 100 oldal felett, 50
oldalanként ajándék további
krediteket kapsz. Munkádat
garantált kifizetéssel honorálja az
oldal: Minden 1000 meglátogatott
oldal után 30 centet kapsz!
Kikérési minimum: 3 USD.
Regisztráció, melyet köszönök: http://www.easyhits4u.com/?ref=cle
mens
Feladva:2016-08-27 13:55:33
|
| Matematika fizika kémia korrepetálás tanítás Budapesti 39 éves tanár vagyok,
matematika, fizika, kémia
korrepetálást vállalok. Koromnál
fogva megtalálom a hangot a
diákokkal, ugyanakkor 15 év
tapasztalatom van a reál tárgyak
tanítása terén. Sajnos a mai
iskolai rendszer, hozzáállás,
egyáltalán nem alkalmas arra, hogy
a gyerekeknek sikerélményt
nyújtson, egyénileg foglalkozzanak
velük. Reál tárgyak esetén minden
egymásra épül, akivel nem
foglalkoznak személyre szabottan,
hamar elvesztik a fonalat.
A korrepetálás részben pszichológia
is. (Ez lenne ideális az iskolákban
is, ha nem futószalagon egy kódszám
lenne a diák, frusztrált tanárok
közt.)
Érthetően, ha kell az alapoktól
(ebben szokott hiány lenni), az
elmélet mellett sok gyakorlati
feladatlappal korrepetálok, jó
hangulatban, így a siker garantált,
a diákok motiváltak, sikerélményeik
vannak, mindig javít az, ahol nem
csak aktuális tűzoltás a feladat
hanem időben, stressz nélkül
kezdjük a tanulást.
Házhoz megyek a 18., 19., 20., 21.,
23. kerületben, így nem neked kell
órá
Feladva:2016-08-27 08:54:53
|
| Új autó - NULLA költséggel ÚJ AUTÓ NULLA KÖLTSÉGGEL!
170.000 Ft-ért szeretnél új autóba
ülni 2 évente?
Új autó, amire nem kell fizetned a
fenntartási költségeket: adó,
full-casco, szerviz, gumicsere,
stb. Csak beleülsz és vezeted!
Havonta tízezreket lehet így másra
költeni. Jól hangzik ugye?
Rájöttem, arra, hogy ha sikeres
akarok lenni valamiben az csak
RAJTAM MÚLIK.
Ha Neked is hasonló problémáid
vannak, vagy csak másodállást
keresel, suli, gyes mellett, akkor
ezt Neked is ajánlom!Keress bátran!
Privát üzenetben megosztom Veled
is! Keress bátran! Privát
üzenetben megosztom Veled is! [email protected]
Feladva:2016-08-19 15:59:00
|
| Ahol Neked fizetnek, ha ingyen hirdetést adsz fel! 2003 óta működő remek oldal.
Lényege, hogy kedvenc oldalaidat,
blogodat, videódat, linkjeidet,
szóval ami csak neked tetszik
megoszthatod több, mint 1.000.000
látogatóval. Mindezt ingyen,
szörföléssel megszerzett kreditjeid
felhasználásával. A kreditek
mennyisége attól függ, mennyire
vagy aktív a szörfölésben. Ráadásul
25- 50 – 75 - 100 oldalak
elérése után ajándék krediteket is
kapsz, majd 100 oldal felett, 50
oldalanként ajándék további
krediteket kapsz.
Munkádat garantált kifizetéssel
honorálja az oldal:
Minden 1000 meglátogatott oldal
után 30 centet kapsz!
Kikérési minimum: 3 USD.
Regisztráció, melyet köszönök:
http://www.easyhits4u.com/?ref=cle
mens
Feladva:2016-08-19 11:53:13
|
| Forgalomcsere 2003 óta működő remek oldal.
Lényege, hogy kedvenc oldalaidat,
blogodat, videódat, linkjeidet,
szóval ami csak neked tetszik
megoszthatod több, mint 1.000.000
látogatóval. Mindezt ingyen,
szörföléssel megszerzett kreditjeid
felhasználásával. A kreditek
mennyisége attól függ, mennyire
vagy aktív a szörfölésben. Ráadásul
25- 50 – 75 - 100 oldalak
elérése után ajándék krediteket is
kapsz, majd 100 oldal felett, 50
oldalanként ajándék további
krediteket kapsz. Munkádat
garantált kifizetéssel honorálja az
oldal: Minden 1000 meglátogatott
oldal után 30 centet kapsz!
Kikérési minimum: 3 USD.
Regisztráció, melyet köszönök: http://www.easyhits4u.com/?ref=cle
mens
Feladva:2016-08-11 12:43:09
|
| Ahol Neked fizetnek, ha ingyen hirdetést adsz fel! 2003 óta működő remek oldal.
Lényege, hogy kedvenc oldalaidat,
blogodat, videódat, linkjeidet,
szóval ami csak neked tetszik
megoszthatod több, mint 1.000.000
látogatóval. Mindezt ingyen,
szörföléssel megszerzett kreditjeid
felhasználásával. A kreditek
mennyisége attól függ, mennyire
vagy aktív a szörfölésben. Ráadásul
25- 50 – 75 - 100 oldalak
elérése után ajándék krediteket is
kapsz, majd 100 oldal felett, 50
oldalanként ajándék további
krediteket kapsz.
Munkádat garantált kifizetéssel
honorálja az oldal:
Minden 1000 meglátogatott oldal
után 30 centet kapsz!
Kikérési minimum: 3 USD.
Regisztráció, melyet köszönök:
http://www.easyhits4u.com/?ref=cle
mens
Feladva:2016-08-05 15:26:17
|
| Ahol Neked fizetnek, ha ingyen hirdetést adsz fel! 2003 óta működő remek oldal.
Lényege, hogy kedvenc oldalaidat,
blogodat, videódat, linkjeidet,
szóval ami csak neked tetszik
megoszthatod több, mint 1.000.000
látogatóval. Mindezt ingyen,
szörföléssel megszerzett kreditjeid
felhasználásával. A kreditek
mennyisége attól függ, mennyire
vagy aktív a szörfölésben. Ráadásul
25- 50 – 75 - 100 oldalak
elérése után ajándék krediteket is
kapsz, majd 100 oldal felett, 50
oldalanként ajándék további
krediteket kapsz.
Munkádat garantált kifizetéssel
honorálja az oldal:
Minden 1000 meglátogatott oldal
után 30 centet kapsz!
Kikérési minimum: 3.-USD.
Regisztráció, melyet köszönök:
http://www.easyhits4u.com/?ref=cle
mens
Feladva:2016-08-04 15:01:45
|
| Ahol Neked fizetnek, ha ingyen hirdetést adsz fel! 2003 óta működő remek oldal.
Lényege, hogy kedvenc oldalaidat,
blogodat, videódat, linkjeidet,
szóval ami csak neked tetszik
megoszthatod több, mint 1.000.000
látogatóval. Mindezt ingyen,
szörföléssel megszerzett kreditjeid
felhasználásával. A kreditek
mennyisége attól függ, mennyire
vagy aktív a szörfölésben. Ráadásul
25- 50 – 75 - 100 oldalak
elérése után ajándék krediteket is
kapsz, majd 100 oldal felett, 50
oldalanként ajándék további
krediteket kapsz.
Munkádat garantált kifizetéssel
honorálja az oldal:
Minden 1000 meglátogatott oldal
után 30 centet kapsz!
Kikérési minimum: 3 USD.
Regisztráció, melyet köszönök:
http://www.easyhits4u.com/?ref=cle
mens
Feladva:2016-08-03 12:43:26
|
| Lehetőség Egy lehetőség, ami mindenki
rendelkezésére áll, de a legtöbben
elmennek mellette!
Dolgozol és nem elég a munkádért
kapott pénz a következő fizetésig?
Szerinted csak munkába járással
lehet becsületesen pénzt keresni?
Szeretnél kiutat az anyagi
szorításból?
Én mutatok Neked egyet!
További részletek, és regisztrációs
lehetőség: http://ibolyka.thwglobal.com
Feladva:2016-08-01 11:18:34
|
| Üzlet - marketing - szolgáltatás Tudod-e…? Mi történik az
Internet Marketing területén
jelenleg?
Az alvókat az internet szépen,
csendben likvidálja….
De ha figyelsz és cselekszel, a
következő 2-3 éves időszak
könnyebben, és nagyobb bevételt
hozhat neked, mint az előző 10 éved
összesen….Ez az időszak lehet
a győzelem, a megérdemelt haszon
bezsebelésének az ideje….
A PRIT Marketing rendszere profitot
termel, minden
használójának....Nézd csak: http://prim-333.site-mlm.com
Feladva:2016-07-31 02:45:35
|
| Üzlet - marketing - szolgáltatás Tudod-e…? Mi történik az
Internet Marketing területén
jelenleg?
Az alvókat az internet szépen,
csendben likvidálja….
De ha figyelsz és cselekszel, a
következő 2-3 éves időszak
könnyebben, és nagyobb bevételt
hozhat neked, mint az előző 10 éved
összesen….Ez az időszak lehet
a győzelem, a megérdemelt haszon
bezsebelésének az ideje….
A PRIT Marketing rendszere profitot
termel, minden
használójának....Nézd csak: http://prim-333.site-mlm.com
Feladva:2016-07-31 00:44:19
|
| INGYENES esti gimi Vácon Partner iskolánk felkészít a
sikeres érettségire, neked csak be
kell járnod az esti órákra és
tanulnod kell! Érettségit szeretnél
szerezni esti tagozaton INGYEN
Vácon? Jelentkezz most
szeptemberben induló munka melletti
esti rendszerű képzésünkre! További
részletek az INGYENES váci esti
gimiről: http://tanfolyamokj.hu/ingyenes-es
ti-erettsegi-vacon/
Feladva:2016-07-29 17:13:47
|
| INGYENES esti gimi Mosonmagyaróváron Partner iskolánk felkészít a
sikeres érettségire, neked csak be
kell járnod az esti órákra és
tanulnod kell! Érettségit szeretnél
szerezni esti tagozaton INGYEN
Mosonmagyaróváron? Jelentkezz most
szeptemberben induló munka melletti
esti rendszerű képzésünkre! További
részletek az INGYENES
mosonmagyaróvári esti gimiről: http://tanfolyamokj.hu/ingyenes-es
ti-erettsegi-mosonmagyarovaron/
Feladva:2016-07-29 17:13:04
|
| INGYENES esti gimi Baján Partner iskolánk felkészít a
sikeres érettségire, neked csak be
kell járnod az esti órákra és
tanulnod kell! Ingyenes Érettségi
felkészítő esti 1-4 éves képzés
Baján! Ha érettségit szeretnél,
jelentkezz most, és foglald le a
helyed a 2016. szeptemberben
kezdődő oktatásra. További
részletek az INGYENES bajai esti
gimiről: http://tanfolyamokj.hu/ingyenes-es
ti-erettsegi-bajan/
Feladva:2016-07-29 17:12:22
|
| INGYENES esti gimi Szigetszentmiklóson Partner iskolánk felkészít a
sikeres érettségire, neked csak be
kell járnod az esti órákra és
tanulnod kell! Érettségit szeretnél
szerezni esti tagozaton INGYEN
Szigetszentmiklóson? Jelentkezz
most szeptemberben induló munka
melletti esti tagozatos
képzésünkre! További részletek az
INGYENES szigetszentmiklósi esti
gimiről: http://tanfolyamokj.hu/ingyenes-es
ti-erettsegi-szigetszentmikloson/
Feladva:2016-07-29 17:12:02
|
| |
|