| |
| (Ha hasznosnak találta az oldalon talált tartalmat, információt, kérjük a "+1" gomb megnyomásával támogassa oldalunk népszerűségét!) |
|
| Eladó panel örök lakás, Szentendrén a Püspökmajor lakótelepen. Eladó panel örök lakás, Szentendrén
a Püspökmajor lakótelepen.
.
Az épület 1980 épült, folyamatosan
karbantartják.
Károly utca 14 szám, harmadik
emeleten helyezkedik el a lakás ami
55 nm-es, 1 nagy szoba és egy fél
szoba egymástól függetlenül
nyílnak. Előszoba, étkezős konyha
,külön helyiségben helyezkedik el a
kádas fürdőszoba és a toalett.
Az ingatlanhoz egy 8 nm-es erkély
is tartozik a lakás fekvése és
keleti, illetve nyugati ennek
köszönhetően napfényes, világos..
A nappaliból lenézve az erkélyről,
madárcsicsergős, zöld övezetet
látsz, reggelente a napfény beárad
a szobába délután 13 óráig kb.
Éjjelente romantikus hangulatba
borul a nappali, nagyon sokszor
bevilágít a nagy telihold.
A lakás elhelyezkedése kiváló mivel
minden fontosabb intézmény
megtalálható úgy mint például az
óvoda 5 percre van sétával,
általános iskola közvetlenül
mellette helyezkedik el, a Móricz
Zsigmond gimnázium, gyalog kb 15
perc és minden más ugyan így mint
az V8 uszoda, posta, gyógyszertár,
cukrászda, pékség és
dohánybolt,virágbolt, szabadidő
központ, játszótér, bevásárlási
lehetőség, ABC, közért, zöldséges 5
percnyire a lakástól.
Ideális választás mindazoknak, akik
egy kényelmes, jól megközelíthető
otthont keresnek.
Túrázóknak nagy előnyök hogy
kiválóan megközelíthető gyalog Kó
hegységünk, nagy szántás van a
közelben, ami 5 perc sétával
elérhető, állatszeretőknek nagy
előny oda vinni a kedvencüket.
A panel közelében van játszótér,
edzésre alkalmas gépek felszerelve,
jó futási lehetőség mivel
zöldövezetbe tudsz futni aszfaltos
burkolat van kiépítve.
A buszmegálló 3 perc sétával
könnyen elérhető, ahonnan a Hév
állomásra könnyen lejuthatunk és
onnan Budapestre is, sőt ingyenes
Auchan-járat is van.
Parkolásra a ház előtt van
lehetőség ami ingyenes.
Cserélve lettek a radiátorok, a
nyílászárók műanyagból készültek.
Fűtés típusa Házközponti fűtés.
Pince, tároló közös,
Közmű:Víz, Villany, Csatorna.
Közös költség, szemétdíj van.
A kuka a ház előtt található.
Kulturált barátságos
lakóközösséggel rendelkezik a
lakótelep.
Amennyiben úgy érzed hogy
megtaláltad álmaid házát, telefonos
elérhetőségemen keresztül van
lehetőséged felvenni velem a
kapcsolatot.
.
.
Ár:47.000.000ft
.
.
Tel: 0670-410-3402.
Tulajdonostól eladó.
.
.
INGATLAN KÖZVETÍTŐK NE KERESSENEK!
.
.
Város: Szentendre.
Ingatlan jellege: Lakás.
Lakás típusa: Panellakás,
összkomfort.
Nappalik száma: Egy és egy fél
szoba.
Pince, tároló: Közös.
Hasznos lakóterület: 55 m2.
Állapot: Használt, felújítandó.
Közmű:Víz, Villany, Csatorna
Parkolási lehetőség: Utcán
ingyenes.
Fűtés: Ház központi fűtés.
.
Feladva:2024-06-11 10:37:14
|
| Lakókocsis nyaralás Horvátországban Privlakán, közvetlen tengerparti
kempingben,klímás lakókocsikban
várjuk vendégeinket.Csendes nyugodt
környezetben található a
kemping,strandja sekély melegvízű
öbölben helyezkedik el kb 50
méterre van a
lakókocsitól.Bolt,étterem,pizzéria
gyalog is elérhető pár perc
sétával.
Feladva:2022-05-04 12:28:27
|
| Szolnok belvárosában eladó 35 m2-es harmadik emeleti, másfél szobás lakás Szolnok belvárosában eladó 35 m2-es
harmadik emeleti, másfél szobás
lakás.
Szolnok belvárosában, a József
Attila úton eladó harmadik emeleti,
35 m2-es másfél szobás lakás,
alacsony rezsivel, akár teljes
bútorzattal, gépesítéssel,
kiegészítőkkel. A társasház a
vasútállomás közelében épült,
zöldövezeti környezetben,
parkolókkal, játszóterekkel, közeli
üzletekkel, iskolákkal, parkokkal,
sportpályákkal, jó
tömegközlekedéssel, de a belváros
gyalog is gyorsan megközelíthető.
Az épület liftesített, két
bejáratú, akadálymentesített
feljáróval, a bejáratnál
kaputelefon is van.
Ár:12.870.000.-Ft. Elérhetőségek:
telefon: 20/464-0080 email: zius
[email protected]
Feladva:2021-09-13 11:37:30
|
| Szolnok belvárosában eladó 35 m2-es harmadik emeleti, másfél szobás lakás. Szolnok belvárosában eladó 35 m2-es
harmadik emeleti, másfél szobás
lakás.
Szolnok belvárosában, a József
Attila úton eladó harmadik emeleti,
35 m2-es másfél szobás lakás,
alacsony rezsivel, akár teljes
bútorzattal, gépesítéssel,
kiegészítőkkel. A társasház a
vasútállomás közelében épült,
zöldövezeti környezetben,
parkolókkal, játszóterekkel, közeli
üzletekkel, iskolákkal, parkokkal,
sportpályákkal, jó
tömegközlekedéssel, de a belváros
gyalog is gyorsan megközelíthető.
Az épület liftesített, két
bejáratú, akadálymentesített
feljáróval, a bejáratnál
kaputelefon is van.
Ár:12.870.000.-Ft. Elérhetőségek:
telefon: 20/464-0080 email: zius
[email protected]
Feladva:2021-09-13 08:16:20
|
| Szolnok belvárosában eladó 35 m2-es harmadik emeleti, másfél szobás lakás. Szolnok belvárosában eladó 35 m2-es
harmadik emeleti, másfél szobás
lakás.
Szolnok belvárosában, a József
Attila úton eladó harmadik emeleti,
35 m2-es másfél szobás lakás,
alacsony rezsivel, akár teljes
bútorzattal, gépesítéssel,
kiegészítőkkel. A társasház a
vasútállomás közelében épült,
zöldövezeti környezetben,
parkolókkal, játszóterekkel, közeli
üzletekkel, iskolákkal, parkokkal,
sportpályákkal, jó
tömegközlekedéssel, de a belváros
gyalog is gyorsan megközelíthető.
Az épület liftesített, két
bejáratú, akadálymentesített
feljáróval, a bejáratnál
kaputelefon is van.
Ár:12.870.000.-Ft. Elérhetőségek:
telefon: 20/464-0080 email: zius
[email protected]
Feladva:2021-09-13 08:05:48
|
| 8600 Siófok, Bajcsy-Zs. utca 145. Tulajdonosoktól egyetértésben,
100%-ban eladó, a Balaton
fővárosában, Siófokon, a
Bajcsy-Zsilinszky utca 145. alatti
belterületi telek, HRSZ: 4837, 27
millió forintért.
Területe 869 m2. Játszótér, kisbolt
100 m-re, Balaton part 1 km-en
belül, gyalogosan kényelmesen
megközelíthető. Belváros 1,5 km.
Kedves szomszédok, csendes
környezet, építésre tökéletesen
alkalmas. Villany, víz és csatorna
a telken belül, gáz az utcában,
ráköthető. Elérhetőség:
+36-70-340-7560. 9 - 20 óráig.
Feladva:2021-08-09 14:17:45
|
| | Eladó családiház Tulajdonostól, Felsőgödön az M
2-es út és a vasút között, nagyon
csendes aszfaltozott utcában, eladó
egy 25 éve épült, nettó 125 nm-es,
padlófűtéses, tetőtér beépítéses
teljesen felújított családi ház +
28 nm-es vendégház. Két autó
beállására szolgáló különálló
garázzsal és 640 nm-es, parkosított
telekkel. A mindig szép kertről a
fúrt kút biztosítja a nyári
melegben a locsolást. A
kikapcsolódásról és a pihenésről a
beépített szauna, a teleken
megépített kerti kiülő, nyársaló,
hinta gondoskodik. Az élményeket a
merev falu, homokszűrős,
vízforgatóval ellátott medence
(120x360)és az új kültéri jakuzzi (
2 fekvő és egy ülő) fokozza. A
látványról a halakkal teli kerti tó
és a fenyőfák gondoskodnak. A gödi
termál élményfürdő, gyalogosan 10
percre található a háztól.
A házba két oldalról, lehet bejutni
az utca és az udvar felől, ahol egy
14 nm-es előszoba fogad minket, A
lakóház földszintjén egy légterű
konyha-étkező-nappali kapott
helyet. Az étkezőből nyílik egy
fürdőszoba , káddal, dupla mosdóval
és wc-vel. A konyhából a kamra, és
a szauna (zuhanyzóval) nyílik. A
nappaliból egy 13,5 nm-es részben
fedett teraszra jutunk, ahol
reggelente kiülve élvezhetjük a
csendet és a békét. A bejárattal
szemben indul az 1. emeletre
vezető, faborítású betonból készült
lépcső, amely alatt egy tároló
található.
Az 1. emeleten egy gardróbbal
beépített ( téli illetve nyári
ruhák tárolására szolgáló) tükrös
közlekedőbe érkezünk, amiből 3
hálószoba nyílik.
- 1 szoba 15,5 nm-es ( kis
gardrobbal)
- 2 szoba 22,5 nm-es, (gardrobos)
5,5 nm-es terasszal
- 3 szoba 7,5 nm-es
A házon 8 cm-es hőszigetelő
rendszer és műanyagos nemesvakolat
található. Az ingatlanban műanyag
nyílászárók vannak 6 légkamrás
hőszigetelt üveggel. A szobákban
laminált parketta van, míg a többi
helyiség, igényes greslappal lett
burkolva. A lakóházban egyedi
gyártású beltéri ajtók vannak. A
fürdőszobába lévő fürdőszobabútor
az ingatlan tartozéka. A házban
riasztó van bekötve. A fűtés a
kazánházba található vegyes
tüzeléses kazánnal, vagy
gázkazánnal történik betekert,
fűtött padlón keresztül. A
kazánházban található egy 150
literes villanybojlert gondoskodik
a lakóház elegendő meleg víz
ellátásáról.
A különálló vendégház teljesen
berendezett, akár lakóháznak is
használható 1 szoba laminál
parkettával burkolt (15 nm-es )
konyha járólappal burkolt
(9,5nm-es) fürdőszoba zuhanyzóval
WC-vel, járólappal burkolt (3
nm-es). Teljesen különálló
gázkazánról üzemelő radiátorokkal
fűthető.
A közelben Budapest és Vác irányába
közlekedő busz- és vasútállomás,
óvoda, iskola, szupermarketek,
éttermek és egy jachtklub is
található.
- 640 nm-es, összközműves,
parkosított telek
- 25 éve épült, szigetelt tégla,
és blokktégla, vasbeton födémmel
- alsó szint + tetőtér beépítés
- alsó szint: nettó 86 nm
(előszoba, nappali, konyha, kamra,
fürdőszoba , étkező, szauna,
tároló)
- fedett első terasz: 13,5 nm
- tetőtér: nettó 49 nm 3
hálószoba, közlekedő
- födém szigetelése 10 cm
kőgyapotból
- fűtés ve
Feladva:2021-05-26 14:28:48
|
| ❗❗ÁR ALATT CSODÁLATOS NAPFÉNYES LAKÁS A BUDAI VÁR LÁBÁNÁL TULAJDONOSTÓL SÜRGŐSEN ELADÓ❗❗ 83 nm + 15 nm galéria 66 millió Ft❗❗ ❗❗SZUPER ÁR ÉS
LOKACIÓ❗
❗❗BUDAI VÁR
ALATT❗
❗❗NAPFÉNYES
LAKÁS❗
❗❗REMEK
PARAMÉTEREKKEL❗
❗❗ALACSONY
FENNTARTÁS❗
❗❗BEFEKTETŐKNEK
GYERMEKES CSALÁDOKNAK❗
❗❗TULAJDONOSTÓLϯ
1;
❗❗ÁR ALATT❗
❗❗SÜRGŐSEN
ELADÓ❗❗
❗83 nm + 16 nm galéria
❗66 millió Ft❗
❗VIDEÓ❗
https://youtu.be/w8EeiL0B1j0
A Budai Vár lábánál sűrgősen eladó
egy II. emeleti, 83 nm-es, déli
fekvésű, napfényes lakás, hatalmas
amerikai konyhával, plusz két külön
bejáratú szobával, és 3 db jól
kihasználható, masszív galériával,
melyek plusz ~16 nm-t jelentenek a
hasznos alapterület mellett.
A lakás 4 nagyméretű ablakai a
Horváth Kertre, Alagútra és Alagút
utcára néznek.
Teljeskörű felújítás 10 éve volt,
ekkor kapott központi fűtést,
thermo üvegeket, biztonság bejárati
ajtót,... most új kondenzációs
gázcirkót, és új kéménybélelést,
továbbá teljes festés is történt az
ingatlanban, ettől függetlenül
számos, ötletes átalakítás is
könnyedén kivitelezhető, mivel
lakáson belül egyetlen főfal
helyezkedik el.
Energetikája rendkívül kedvező,
emiatt fenntartása nagyon alacsony,
és a közös költsége is minimális
11.560,- Ft.
A lakáshoz saját, szeparált pince
tartozik, meg egy közös használatú
tároló a lépcső aljában.
A házban, mely kívül-belül szépen
karbantartott, tiszta, és
rendezett, hamarosan lift kerül
beépítésre, erre az anyagi fedezet
biztosított.
Az udvaron várólista alapján,
havidíj ellenében lehet parkolni,
közterületen viszont, helyi
lakosoknak ingyenesen.
Az ingatlan közelében minden
megtalálható, bevásárlási
lehetőségek, iskolák, óvodák,
parkok,...
A közlekedés rendkívül jó, még
gyalogosan is, a Budai Vár, Duna
part, Pesti oldal 10 perc sétára
található.
❗Az ingatlan per és
tehermentes, tulajdonostól eladó,
azonnal birtokba vehető❗
❗Ára: 66 millió
forint❗
Feladva:2021-03-10 09:13:30
|
| | ❗❗CSODÁLATOS NAPFÉNYES FELÚJÍTOTT LAKÁS A BUDAI VÁR LÁBÁNÁL TULAJDONOSTÓL SÜRGŐSEN ELADÓ❗❗ 83 nm + 15 nm galéria 66 millió Ft❗❗ ❗❗CSODÁLATOS
NAPFÉNYES FELÚJÍTOTT LAKÁS A BUDAI
VÁR LÁBÁNÁL TULAJDONOSTÓL SÜRGŐSEN
ELADÓ❗❗
❗❗83 nm + 15 nm
galéria 66 millió
Ft❗❗
❗❗VIDEÓ❗ϯ
1;
https://youtu.be/Qt2ueh2eN0s
A Budai Vár lábánál sűrgősen eladó
egy II. emeleti, 83 nm-es, déli
fekvésű, napfényes lakás, hatalmas
amerikai konyhával, plusz két külön
bejáratú szobával, és 3 db
galériával, melyek plusz ~15 nm-t
jelentenek a hasznos alapterület
mellett.
A lakás a Horváth Kertre, Alagútra
és Alagút utcára néz.
12 éve teljeskörűen fel lett
újítva, ekkor kapott központi
fűtést, thermo üvegeket, biztonság
bejárati ajtót,... most új
kondenzációs gázcirkót, és új
kéménybélelést, továbbá teljes
festés is történt az ingatlanban,
ettől függetlenül számos, ötletes
átalakítás is könnyedén
kivitelezhető, mivel a lakáson
belül egy főfal van.
A fenntartása rendkívül kedvező,
energetikája kiváló, közös költsége
minimális, 11.560,- Ft.
Saját, szeparált pince is tartozik
a lakáshoz, a lépcső aljában közös
használatú tárolóval.
A házban, mely kívül-belül szépen
karbantartott, tiszta, és
rendezett, hamarosan lift kerül
beépítésre, erre az anyagi fedezet
biztosított.
Az udvaron várólista alapján,
havidíj ellenében lehet parkolni,
közterületen helyi lakosoknak
ingyenesen.
Az ingatlan közelében minden
megtalálható, bevásárlási
lehetőségek, iskolák, óvodák,
parkok, a közlekedés még gyalog is
rendkívüli, Budai Vár, Duna part,
Pesti oldal 10 perc sétára
található.
Az ingatlan per és tehermentes,
tulajdonostól eladó, azonnal
birtokba vehető.
❗❗Ára: 66 millió
forint❗❗
Feladva:2021-03-08 12:36:37
|
| Raktáros A 3B Scientific Europe Kft-
nemzetközi taneszközgyártó
cégcsoport budapesti
leányvállalata, hosszú távra,
RAKTÁROS
munkakörbe munkatársakat keres.
Feladatok:
a raktárba beérkező áruk, termékek
átvétele, elhelyezése
belső és értékesítési rendelések
kiszedése, üzemi átadásra, illetve
kiszállításra előkészítése raktári
rend kialakítása és fenntartása
közreműködés a leltározásban
(időszakos és éves)
raktárak közötti árumozgatás
targoncázás (vezetőüléses és
gyalogkíséretű targoncán)
Jelölttel szembeni elvárások:
számítógépes ismeretek (Outlook,
Excel, Word)
érvényes targoncavezetői engedély
vezetőüléses és gyalogkíséretű
targoncára,
érettségi
hasonló munkakörben szerzett
minimum 2 év tapasztalat
önálló és csapatmunkára való
alkalmasság
jó fizikum,
jó számolási készség
megbízható pontos munkavégzés
Tiszta erkölcsi bizonyítvány!
német nyelvtudás előny
Amit nyújtani tudunk:
akár azonnali belépési lehetőség,
1 műszakos munkarend 6:15-14:50-ig
stabil, hosszútávú
munkalehetőséget,
a munkabéren felül a 3 hónapos
próbaidő letelte után önkéntes
nyugdíjpénztári munkáltatói
hozzájárulást.
Várjuk jelentkezését: brigitta.kovacs@3bscien
tific.com címre e-mailben
önéletrajz motivációs levél és
bérigény megküldésével!
Feladva:2021-01-20 12:39:45
|
| | ❗❗CSODÁLATOS NAPFÉNYES FELÚJÍTOTT LAKÁS A BUDAI VÁR LÁBÁNÁL TULAJDONOSTÓL SÜRGŐSEN ELADÓ❗❗ 83 nm + 15 nm galéria 66 millió Ft❗❗ ❗❗CSODÁLATOS
NAPFÉNYES FELÚJÍTOTT LAKÁS A BUDAI
VÁR LÁBÁNÁL TULAJDONOSTÓL SÜRGŐSEN
ELADÓ❗❗
83 nm + 15 nm galéria 66 millió
Ft❗❗
VIDEÓ❗❗
https://youtu.be/Qt2ueh2eN0s
A Budai Vár lábánál sűrgősen eladó
egy II. emeleti, 83 nm-es, déli
fekvésű, napfényes lakás, hatalmas
amerikai konyhával, plusz két külön
bejáratú szobával, és 3 db
galériával, melyek plusz ~15 nm-t
jelentenek a hasznos alapterület
mellett.
A lakás a Horváth Kertre, Alagútra
és Alagút utcára néz.
12 éve teljeskörűen fel lett
újítva, ekkor kapott központi
fűtést, thermo üvegeket, biztonság
bejárati ajtót,... most új
kondenzációs gázcirkót, és új
kéménybélelést, továbbá teljes
festés is történt az ingatlanban,
ettől függetlenül számos, ötletes
átalakítás is könnyedén
kivitelezhető, mivel a lakáson
belül egy főfal van.
A fenntartása rendkívül kedvező,
energetikája kiváló, közös költsége
minimális, 11.560,- Ft.
Saját, szeparált pince is tartozik
a lakáshoz, a lépcső aljában közös
használatú tárolóval.
A házban, mely kívül-belül szépen
karbantartott, tiszta, és
rendezett, hamarosan lift kerül
beépítésre, erre az anyagi fedezet
biztosított.
Az udvaron várólista alapján,
havidíj ellenében lehet parkolni,
közterületen helyi lakosoknak
ingyenesen.
Az ingatlan közelében minden
megtalálható, bevásárlási
lehetőségek, iskolák, óvodák,
parkok, a közlekedés még gyalog is
rendkívüli, Budai Vár, Duna part,
Pesti oldal 10 perc sétára
található.
Az ingatlan per és tehermentes,
tulajdonostól eladó, azonnal
birtokba vehető.
Ára: 66 millió forint.
Feladva:2021-01-13 10:30:06
|
| 8600 Siófok, Bajcsy-Zsilinszky utca 145. Eladó Siófokon a Bajcsy-Zsilinszky
utca 145. alatti belterületi telek,
HRSZ: 4837, 25 millió forintért.
Területe 869 m2. Játszótér, kisbolt
100 m-re, Balaton part 1 km-en
belül, gyalogosan kényelmesen
megközelíthető. Belváros 1,5 km.
Kedves szomszédok, csendes
környezet, építésre tökéletesen
alkalmas. Villany, víz és csatorna
a telken belül, gáz az utcában,
ráköthető. Elérhetőség:
+36-70-340-7560. 9 - 20 óráig.
Feladva:2020-03-11 08:47:04
|
| Gyálon eladó családi ház Tulajdonostól eladó!
Gyálon, 2 generációs családi ház,
nagy kerttel, rendkívülien jó
elhelyezkedéssel sürgősen eladó!
2 percre található a buszmegálló,
vasútállomás, fodrászat,
kozmetika,benzinkút, gyros-os,
fonetti, autópálya M5, M0, M4), a
központ gyalog 30 perc (posta,
orvosi rendelő, közház, hivatal.
A telken található egy nagy ház
elől és egy kisebb melléképület. Az
udvar hatalmas, igy alkalmas akár
még egy ház felépitésére is! A nagy
ház bővitésre alkalmas, tetőtér
beépitése is szóba jöhet!
Nagy ház:
- Hálószoba
- Nappali
- Konyha/étkező
- Fürdőszoba
- Kamra
-Pince
Kis ház:
- 1. Szoba
- 2. Szoba
- Előtér
- Fürdő
- Főzőfülke
Az ár irányár!
alapterület: 90nm2
Telekterület. 740nm2
Feladva:2019-10-18 09:23:34
|
| Gyálon eladó családi ház Tulajdonostól eladó!
Gyálon, 2 generációs családi ház,
nagy kerttel, rendkívülien jó
elhelyezkedéssel sürgősen eladó!
2 percre található a buszmegálló,
vasútállomás, fodrászat,
kozmetika,benzinkút, gyros-os,
fonetti, autópálya M5, M0, M4), a
központ gyalog 30 perc (posta,
orvosi rendelő, közház, hivatal.
A telken található egy nagy ház
elől és egy kisebb melléképület. Az
udvar hatalmas, igy alkalmas akár
még egy ház felépitésére is! A nagy
ház bővitésre alkalmas, tetőtér
beépitése is szóba jöhet!
Nagy ház:
- Hálószoba
- Nappali
- Konyha/étkező
- Fürdőszoba
- Kamra
-Pince
Kis ház:
- 1. Szoba
- 2. Szoba
- Előtér
- Fürdő
- Főzőfülke
Az ár irányár!
alapterület: 90nm2
Telekterület. 740nm2
Feladva:2019-10-17 13:40:26
|
| Targoncavezető Munkatársakat keresünk Üllőre! Feladatok:
- Az érkező kamionok ki- és
berakodása
- Kézi és gépi anyagmozgatási
feladatok ellátása
- Megrendelések összekészítése PDA
segítségével, kézi adatrögzítő
berendezések kezelése
- Adminisztrációs feladatok
elvégzése
- Raktárkezelés, raklapok
fóliázása, részvétel leltári
folyamatokban
Munkaidő:
- 2-3 műszak vállalása
Amit kínálunk:
- Családias környezet
- Versenyképes bérezés, cafeteria,
bónusz
- 100%-os utazási költségtérítés
Elvárás:
- Targoncás jogosítvány:
> vezetőüléses targoncára (3324)
> vezetőállásos targoncára (3313)
> gyalogkíséretű targoncára
(3312)
- Targoncavezetői tapasztalat
- Precíz munkavégzés
- Alapszintű számítógépes
ismeretek
- Jó állóképesség
Feladva:2019-09-04 10:32:48
|
| Szobalány / Zimmermädchen német munka a Fekete erdőnél, Freiburg közelében NÉMET MUNKA –folyamatosan sok
német állás, szállással,
némettudással.
Mai állásajánlatunk: 135/c.
Szobalány / Zimmermädchen német
munka a Fekete erdőnél, Freiburg
közelében
Szobalány / Zimmermädchen állás A2
német tudással családi Hotel -ben a
Fekete-erdő -ben. A szobalány
munkabére 1.900,- € bruttó, a
munkaidő heti 38 óra, 5 napos
munkabeosztásban. Az esetleges
túlórákat kifizetik. Az étkezés és
a szállás költsége 100 - 100,-
€ havonta.
A szálloda tulajdonos család régi,
kedves partnerünk. Híres
Baden-Württemberg -i
vendégszeretetével, kellemes vidéki
hangulatú szálloda -jával,
kényelmes apartman -jaival várja
külföldi és német vendégeit. A
szobák egy - vagy kétágyasak a
standard kategóriától a komfort
fokozatig. Családi apartman -jaiban
szívesen pihennek a külföldi és
német gyermekes családok. A
szálloda konyha speciális és
ízletes regionális ételei a
hangulatos étteremben, vagy a
napsütötte tágas teraszon
fogyaszthatók. A Fekete-erdő
gyönyörű vidéke kedvelt
kirándulóhely mind gyalogosan, mind
kerékpárral. Télen lehetőség van
egy jóízű szánkózásra a friss
levegőn, vagy sífutásra a
csodálatos, havas Fekete-erdő
-ben.
JELENTKEZÉS: (telefonon csak
munkanapokon 9,00-17,00-ig)
-telefonon 0049 8641 6949 000 (DE)
vagy 06 1 920 3433 (HU)
-önéletrajz küldésével http://www.nemetmunka.hu/oneletraj
z-keszito/
-e-mailben: német nyelvű, fényképes
Lebenslauf-val in
[email protected]
Miután megkaptuk az önéletrajzát
utána 1-2 napon belül telefonon
keressük konkrét állásajánlattal és
ha minden rendben van akkor 1-2
héten belül munkába állhat.
EXACT Personal UG D-83224 Grassau
Német munkaközvetítő cég
Bajorországban.
A közvetítésért vagy bármiért
fizetni nem kell.
www.nemetmunka.hu ….és
megoldódik!
Feladva:2019-05-30 18:01:59
|
| Köztisztasági takarító FELADATOK:
• a Köztisztasági
közszolgáltatói szerződésben
foglaltak alapján a fővárosi
aluljárókban
és a közvetlen földfelszíni
területeken a köztisztasági
feladatok ellátása, takarítással
kapcsolatos feladatok elvégzése
• az aluljárók kőburkolatának
tisztítására, felmosására szolgáló
elektromotoros vagy
akkumulátoros gyalogkezelésű
kisgépek alkalmazása
• kézi úttisztítási,
hó-eltakarítási és
síkosság-mentesítési munkák
végzése, a hulladékgyűjtő-
edények, valamint a
szállítójárművek rakodása, a
kijelölt közterület tisztán
tartása
• a rábízott munkaterület
folyamatos tisztán tartása, a
hulladékgyűjtő-edények ürítése,
valamint a szállítási helyre való
felkészítése
• vezetői elrendelés esetén
téli munkarendben való részvétel
AMIT KÉRÜNK:
• 8 általános iskolai
végzettség, a próbaidő alatti belső
képzést követően kisgépkezelői
vizsga
• precizitás, önállóság
• fizikai állóképes ség, a
lkalmazkodó képesség
AMIT KÍNÁLUNK:
• határozatlan idejű, vagy
2018. november 15. és 2019. március
15. között határozott
idejű munkalehetőség
• munkarendtől, beosztástól,
évszaktól függően akár bruttó 260
000 Ft átlagkereset,
• évente fejlesztett
munkabér
• bérpótlékok, jutalmak,
teljesítményalapú ösztönzési
rendszer
tömegközlekedési bérlet
• próbaidő utáni
kimagasló Cafetéria-juttatás
• stabil, bejelentett
munkahely
• igény esetén munkásszálló
• ingyenes fogászat,
kedvezményes üdülés az FKF
Nonprofit Zrt. üdülőiben,
mobiltelefon-előfizetésre
kedvezményes céges flottacsomag
• jó csapat, ingyenes
társasági rendezvények, sportkör
A MUNKAVÉGZÉS HELYE:
• Budapest
Feladva:2019-01-15 11:23:16
|
| Reggeliztető felszolgáló német munka – München NÉMET MUNKA –folyamatosan
45-55 db állásunk van. A bért
mindig kiírjuk. Szállás mindig van.
Részletek a következő linkekre
kattintva olvashatóak:
http://www.nemetmunka.hu/allasaink
.html
és http://www.nemetmunka.hu/vendeglat
os-munka.html
MAI állásajánlatunk: Nr 242.
Reggeliztető felszolgáló német
munka – München
Azonnali kezdéssel München egyik
hoteljében reggeliztető pincér ,
reggeliztető felszolgáló állás
legalább B1 német tudással. A
fizetés 2.000,-€ bruttó, a
szállás 300,-€. A munkaidő
174 óra havonta. #München
#reggeliztetőfelszolgáló
Reggeliztető felszolgáló felvétel
étteremben vagy hotelbárban,
azonnali kezdéssel a bajor főváros
egyik elegáns hoteljében. Feltétel
a jó német tudás. A felszolgáló
munkabére bruttó 2.000,-€, a
túlórákat a német hotel vagy
kifizeti, vagy szabadidőben adja
ki. A németországi felszolgáló
munkaideje havi 174 óra. A müncheni
hotel, szállást biztosít a
reggeliztető felszolgáló részére,
ennek költsége 300,-€ ,
internet van. A tradicionális
családi hotel 55 modern szobával
rendelkezik, a bajor tulajdonos
család arra törekszik, hogy
vendégei minden kényelmet
megkapjanak. A bajor főváros pezsgő
és lüktető központja a hotel -től
gyalogszerrel 16 percre, a híres és
ezerszínű müncheni vásár 20 percre
található. A repülőtér 35 perc
távolságra van, a főváros fő
mozgatórugója az S-Bahn pedig 4
percen belül elérhető a német hotel
-től.
Jelentkezni lehet (e-mailben,
regisztrálással vagy telefonon):
1.) E-mailben: in
[email protected] (telefonszám
megadásával)
2.) Ingyenes regisztrációval a
következő linkre kattintva:
http://www.nemetmunka.hu/regisztra
cio-nemetorszagi-munkavegzesre.html
3.) Telefonon hétfőtől-péntekig a
magyar 06 1 920 3433, ill. a német
0049 8641 6949 000 vezetékes
számokon (hétfőtől péntekig
9.00-15.00-ig).
Josef Kling
EXACT Personal UG
83224.Grassau
(német munkaközvetítő cég
Bajorországban)
Cégjegyzék száma: HRB 25122
Traunstein
(közvetítési vagy egyéb díj nincs)
www.nemetmunka.hu
Feladva:2018-10-08 12:30:46
|
| Reggeliztető felszolgáló német munka – München NÉMET MUNKA –folyamatosan
45-55 db állásunk van. A bért
mindig kiírjuk. Szállás mindig van.
Részletek a következő linkekre
kattintva olvashatóak:
http://www.nemetmunka.hu/allasaink
.html
és http://www.nemetmunka.hu/vendeglat
os-munka.html
MAI állásajánlatunk: Nr 242.
Reggeliztető felszolgáló német
munka – München
Azonnali kezdéssel München egyik
hoteljében reggeliztető pincér ,
reggeliztető felszolgáló állás
legalább B1 német tudással. A
fizetés 2.000,-€ bruttó, a
szállás 300,-€. A munkaidő
174 óra havonta. #München
#reggeliztetőfelszolgáló
Reggeliztető felszolgáló felvétel
étteremben vagy hotelbárban,
azonnali kezdéssel a bajor főváros
egyik elegáns hoteljében. Feltétel
a jó német tudás. A felszolgáló
munkabére bruttó 2.000,-€, a
túlórákat a német hotel vagy
kifizeti, vagy szabadidőben adja
ki. A németországi felszolgáló
munkaideje havi 174 óra. A müncheni
hotel, szállást biztosít a
reggeliztető felszolgáló részére,
ennek költsége 300,-€ ,
internet van. A tradicionális
családi hotel 55 modern szobával
rendelkezik, a bajor tulajdonos
család arra törekszik, hogy
vendégei minden kényelmet
megkapjanak. A bajor főváros pezsgő
és lüktető központja a hotel -től
gyalogszerrel 16 percre, a híres és
ezerszínű müncheni vásár 20 percre
található. A repülőtér 35 perc
távolságra van, a főváros fő
mozgatórugója az S-Bahn pedig 4
percen belül elérhető a német hotel
-től.
Jelentkezni lehet (e-mailben,
regisztrálással vagy telefonon):
1.) E-mailben: in
[email protected] (telefonszám
megadásával)
2.) Ingyenes regisztrációval a
következő linkre kattintva:
http://www.nemetmunka.hu/regisztra
cio-nemetorszagi-munkavegzesre.html
3.) Telefonon hétfőtől-péntekig a
magyar 06 1 920 3433, ill. a német
0049 8641 6949 000 vezetékes
számokon (hétfőtől péntekig
9.00-15.00-ig).
Josef Kling
EXACT Personal UG
83224.Grassau
(német munkaközvetítő cég
Bajorországban)
Cégjegyzék száma: HRB 25122
Traunstein
(közvetítési vagy egyéb díj nincs)
www.nemetmunka.hu
Feladva:2018-10-08 11:51:37
|
| Budapesttől néhány percre, Pécelen, 85 nm-es lakás eladó! Pécel közkedvelt részén a
Kelő-lakóparkban eladóvá vált
szeretett ”kis”
lakásunk (85m2).
Reggelente madárcsicsergés, csend
és jó levegő jellemzi a környéket.
Az ingatlan hűs fák árnyékában
helyezkedik el.
A nagy melegben klíma gondoskodik a
komfort érzésről.
Gázkonvektoros fűtés van, minden
fogyasztás egyedi mérőóra szerint
kerül elszámolásra a szolgáltatók
felé.
Újszerű állapotban, nagy légterű
helyiségek vannak kialakítva, de
könnyen megoldható egy átalakítás,
mellyel több szoba nyerhető.
A társasház közös költség mentes.
Ilyen kis rezsijű lakást nehezen
talál!
4 üzlet található még lakásunkon
kívül a társasházban, jelenleg
egyben van kereskedelmi
tevékenységet (ABC).
A ház 2004-es építésű, csendes,
nyugalmas, barátias legkör
jellemzi.
A nagy térkövezett udvaron, több
autó beállására van lehetőség.
Kiváló közlekedési lehetőség, ami a
most folyó beruházások után (vasút
korszerűsítés, felüljáró építés)
csak még egyszerűbb és gyorsabb
lesz. 169-E busz: Örs Vezér térig,
vonat a Keleti Pályaudvarra
közlekedik. A helyi járatú busz
megállója néhány méter gyaloglással
elérhető, melyekkel ezek
kényelmesen megközelíthetőek.
Befektetésnek is kiváló, hisz Pécel
északi része most fejlődik, (új
orvosi rendelő, vasúti felüljáró
melyen a mostaninál is könnyebben
meg lehet közelíteni az M0-ast.
Kérem, hívjon, és jöjjön el
megnézni a lakást!
Feladva:2018-09-28 16:59:37
|
| | Budapesttől néhány percre, Pécelen, 85 nm-es lakás eladó! Pécel közkedvelt részén a
Kelő-lakóparkban eladóvá vált
szeretett ”kis”
lakásunk (85m2).
Reggelente madárcsicsergés, csend
és jó levegő jellemzi a környéket.
Az ingatlan hűs fák árnyékában
helyezkedik el.
A nagy melegben klíma gondoskodik a
komfort érzésről.
Gázkonvektoros fűtés van, minden
fogyasztás egyedi mérőóra szerint
kerül elszámolásra a szolgáltatók
felé.
Újszerű állapotban, nagy légterű
helyiségek vannak kialakítva, de
könnyen megoldható egy átalakítás,
mellyel több szoba nyerhető.
A társasház közös költség mentes.
Ilyen kis rezsijű lakást nehezen
talál!
4 üzlet található még lakásunkon
kívül a társasházban, jelenleg
egyben van kereskedelmi
tevékenységet (ABC).
A ház 2004-es építésű, csendes,
nyugalmas, barátias legkör
jellemzi.
A nagy térkövezett udvaron, több
autó beállására van lehetőség.
Kiváló közlekedési lehetőség, ami a
most folyó beruházások után (vasút
korszerűsítés, felüljáró építés)
csak még egyszerűbb és gyorsabb
lesz. 169-E busz: Örs Vezér térig,
vonat a Keleti Pályaudvarra
közlekedik. A helyi járatú busz
megállója néhány méter gyaloglással
elérhető, melyekkel ezek
kényelmesen megközelíthetőek.
Befektetésnek is kiváló, hisz Pécel
északi része most fejlődik, (új
orvosi rendelő, vasúti felüljáró
melyen a mostaninál is könnyebben
meg lehet közelíteni az M0-ast.
Kérem, hívjon, és jöjjön el
megnézni a lakást!
Feladva:2018-09-28 16:59:17
|
| Amortizáló talpbetét Gyalogláskor kivételesen kényelmes,
egyfajta „légzsákot”
képez, mely könnyedebb lépteket
biztosít. Mosható.
Univerzális méret. 17 x 9 x 1 cm 2
darab
Bővebb infórmációt a linkre
kattintva: http://terowa.hupont.hu/5/amortiza
lo-talpbetet
Feladva:2018-08-31 10:25:42
|
| Nyaralás Balatonfüreden a Lívia Apartmanházban Nyaraljon Balatonfüreden a Lívia
Apartmanházban!
Kényelmes, családias hangulatú
szállás Balatonfüred
nyaralóközpontjában, a kiserdőnél.
A part 10 perces séta, a
városközpont 6 perc. A helyi
nevezetességek és szórakozási,
sportolási lehetőségek pár perces
sétával elérhetők. A Szívkórház és
a Kossuth Lajos forrás 300 m-re van
tőlünk.
Kényelves apartmanokkal várjuk
kedves vendégeinket!
Az autóját a kertben hagyhatja,
tőlünk minden gyalog elér.
További Információkért és képekért
keresse fel honlapunkat a www.liviaapartman.hu oldalon.
Levelezés: [email protected]
Várjuk jelentkezését!
Feladva:2018-07-21 17:42:12
|
| 2018 június 1-től BÚTOROZATLAN másfél szobás lakás KIADÓ Pestszentlőrinc csendes,
parkosított részén szemben a Bókay
kerttel négyemeletes tiszta,
rendezett négyemeletes téglaházban
BÚTOROZATLAN világos, parkettás,
egyedi fűtésű, vízórás, erkélyes
szép 47 m2-es MÁSFÉL SZOBÁS /külön
bejáratúak/ lakás frissen festve
2018 június 1-től hosszabb távra
KIADÓ tulajdonostól.
A környéken iskola, óvoda, üzletek,
posta, orvosi rendelők közelben.
Kíváló közlekedés. Buszmegálló 2
percre gyalog. 3-as Metro 20 percre
busszal. Repülőtér úgyszintén. A
Bókay kertben sportolási,
szabadidős tevékenységekre
lehetőség. /uszoda, sípálya,
futópálya stb/
Ideális választás fiatal párnak
vagy egygyermekes családnak.
Háziállat, dohányzás kizárt.
Bérleti díj: 99 ezer Ft/hó + rezsi
/fogyasztás szerint fizetendő/
Közös költség: 10 ezer Ft/hó
Kérném, hogy ingatlanközvetítők NE
jelentkezzenek!
Feladva:2018-05-06 18:01:25
|
| Tiszához, gyógyfürőhöz közel nyaraló eladó Kecskemét és Szolnok között
félúton, a kerekdombi gyógyfürdőnél
(Tiszakécske városrésze), a fürdő
utáni legelső utcában 56 nm2,
beépített padlásteres, 3
szoba+nappalis, fürdőszobás,
teraszos, erkélyes, jó állapotú
tégla nyaraló a teljes
berendezéssel együtt, jó áron
eladó. Víz, villany, telefon,
kémény van. Lakott, de csendes,
belterületi rész, vasút,
buszmegálló és a fürdő 5 perc
gyalog. Az új M44-es itt fog
elhaladni, ezért befektetésnek is
ideális. Azonnal költözhető.
Feladva:2018-03-14 12:02:41
|
| Használt és új mobiltelefonok adás-vétele Class GSM
Cégünk a Class-Mobil Kft
(classgsm.hu) a következőkkel
foglalkozik:
• Használt és Új
mobiltelefonok értékesítése.
• Mobiltelefon megvásárlása,
felvásárlása készpénzért.
• Mobiltelefon csere.
Ilyenkor árajánlatot teszünk régi
készülékére az aznapi legmagasabb
piaci áron, és amennyiben megfelel,
Önnek a kölcsönösen kialkudott
összeg úgy azt beszámoljuk új
készülékének az árába. Amennyiben
van otthon a fiókba, már nem
használt mobilja, hozza be azt is
hozzánk és megvesszük.
• Mobiltelefon kiegészítők,
tartozékok értékesítése készletről.
Amennyiben nincs készletünkön a
keresett tartozék úgy azt gyors
határidővel megrendeljük Önnek.
Néhány kategória: Ütés álló
üvegfóliák, kijelző védő fóliák,
hálózati mobil és tablet töltők,
autós töltők, adatkábelek, nagy
választékban kaphatóak védőtokok,
ami lehet flippes tok, szilikon
tok, tpu tok, bőr tokok, gyári
prémium tokoktól egészen a kézműves
prémium bőr mobil és tablet
tokokig.
• Cégektől felvásároljuk
leselejtezett mobiltelefon
flottájukat.
A Class gsm üzlete vasárnap
kivételével minden nap szeretettel
várja meglévő és új vásárlóit. A
következő nyitva tartás szerint:
Hétfőtől - péntekig 9 órától 19
óráig, szombaton 9-től 14 óráig.
Vasárnap zárva vagyunk.
___________________________________
_____
Hogyan jut el hozzánk?
Gyalogosan: Az Újpest központ
metrómegállónál kell leszállni. A
metró aluljárónál a Trió-Burger
közvetlen melletti
lépcső-feljárónál kell felmenni a
lépcsőn. Így már az Árpád út jobb
oldalán (Újpest Városkapu
irányában), és ezen tovább haladva
megközelítőleg 320 lépés megtétele
után (kb: 200 méter) Érkezünk meg a
Árpád út – Kemény Gusztáv
sarkára. Itt jobbra fordulva, már
látható a Class GSM boltja, ami
10-12 méterre van jobb oldalon a
saroktól.
___________________________________
_____
Kérdése van?
A leggyorsabb egy telefon hívás
+36 70 502 5071
Vagy írjon nekünk a kapcsolati
űrlapunk segítségével, amely a
következő linkre kattintva érhet
el: https://classgsm.hu/kapcsolat/
Tisztelettel a https://classgsm.hu csapata.
Feladva:2017-12-05 10:06:06
|
| Havas Apartman Eger, ahol az üdülés nem luxus a nyugodt pihenés garantált. Egri összkomfortos belvárosi
szálláshelyünk, amely csendes,
családias zöld övezetben található.
Nagyon kevés egri szálláshely
adottsága, hogy egy adott foglalt
időpontban csak egy családnak vagy
baráti társaságnak adjuk ki. A két
apartman két különálló udvarban
található és egyenként 4+2 személy
befogadására alkalmas.
Korszerűsített, teljesen felszerelt
apartmanok. Egyik apartmanunk a
tavalyi év folyamán korszerűsítve
lett. Műanyag nyílászárok,
redőnnyel, szúnyoghálóval ellátva,
a fűtés cirko. Zárt parkolót,
pihenőudvart biztosítunk. Mind
családoknak, mind baráti
társaságoknak kiváló üdülési
lehetőség. A történelmi belvárostól
5 perc sétára található. Eger
látnivalói (vár, mecset, Líceum,
Szépasszonyvölgy) gyalogosan
megközelíthető. Közeli kis
pincénkben termelői borkóstolási,
borvásárlási lehetőséget
biztosítunk. Üdülési csekket,
Széchényi pihenőkártyát, Szép
kártyát elfogadunk, (OTP, K&H, MKB
Bank). Havas Apartman
kulcstartójának felmutatásakor
vendégeink, számos szolgáltató
kedvezményt biztosít (Demjéni
strandfürdő, Tangó étterem,
taxisok, fodrászok.) Korlátlan
internet, WIFI hozzáférés,
kábeltévé. Állatbarát egri
szálláshely, kis állat behozható. 2
db teljesen felszerelt kerékpár áll
vendégeink rendelkezésére.
Reméljük bemutatkozásunk elnyerte
tetszésüket, és viszont látjuk
egymást Magyarország egyik legszebb
történelmi városában.
Várja szeretettel Önt és kedves
családját Észak Magyarország egyik
legszebb városában, Egerben a Havas
Apartman.
Áraink: fő/éj vannak megadva, amely
függ a foglalt idő hosszától és a
vendégek számától. Áraink IFA - t
nem tartalmazzák. (450.-Ft/fő, 18
év felett)
Feladva:2017-11-26 19:52:06
|
| Frissen felújított 1, 5 szobás lakás csendes utcában, metró mellett KÉK metró Pöttyös utcai
megállójától 2 percre, zöld
környezetben, csendes utcában,
téglaépítésű házban 1,5 szoba
összkomfortos, teljes körűen
felújított (új nyílászárók, új
burkolatok, új vezetékek) lakás
hosszú távra (min. 1 évre) kiadó.
Kiváló beosztású, hangulatos:
napfényes, tágas terek; világos
színek; parkra néző nagy ablakok és
erkély; dél-keleti tájolású,
IKEA-konyhás, egyébként
bútorozatlan. Külön gardrób/tároló
helyiség; külön fürdőszoba és WC.
Kiváló infrastruktúra
(metró+éjszakai tömegközlekedés,
élelmiszerbolt, cukrászda, orvosi
rendelő, patika stb. 5 percen
belül; SOTE-sportpályák gyalog 2
perc, az egyetem 3 megálló; a
belváros 20-25 perc). Alacsony
rezsi (saját mérők, egyedi
gázfűtés).
Max. 2 személy
(egyedülállóknak/pároknak ideális).
Nemdohányzó, állatot nem tartó
érdeklődőket várunk.
Bérleti díj: 120.000 Ft + közös
költség (14.000 Ft). Kaució: 2 havi
lakbér. Érdeklődni elsősorban
e-mailben, a [email protected] címen
Feladva:2017-08-18 11:31:27
|
| Retro Ház Balatonföldvár Retro Ház Balatonföldvár kiadó
nyaralók részére! 3 szoba (8 ágy),
hall, felszerelt konyha, fürdő,
WIFI, kábeltv, nagy, fedett terasz,
nagy kert, napozóágyak, zárt
parkoló. A strand és a kikötő is
csak pár perc gyalog!
Feladva:2017-08-09 07:52:50
|
| Fogyást elősegítő mágneses Lábujj gyűrű eladó 999 Ft/pár ! Fogyást elősegítő mágneses Lábujj
gyűrű eladó 999 Ft/pár !
Fogyást elősegítő akupresszúrás
pontokon 1100 Gauss mágneses erővel
ható stimuláló lábujj gyűrű.
Használata javítja az anyagcserét,
serkenti a vérkeringést, csökkenti
az ízületi fájdalmakat,
pajzsmirigyre ,a hormonális
elhízásra , ill. az inzulin
szabályozására , gyakorolt hatása
ismert. Mindennapos
viseletével/minimum napi 8 órát
viselni kell, - gyaloglással
stimulálja az akupresszúrás
pontokat, /kontrollálható testsúly
csökkenés érhető el , ami
jelentősen javítja a megjelenést és
önbizalmat. Bárhol bármikor
viselhető, diszkréten illeszkedik a
lábujjakhoz, használatával
látványos változás érhető el rövid
időn belül.
használata: 4 hét / pár=5-7 kg
fogyás /gyaloglás arányába./
anyaga :100% allergiamentes
szilikon pánt
• egyenként 1100Gauss
erősségű mágnesek
• mellékhatásoktól mentes
bizonyított akupresszúrás hatás
Mérete: átmérő 2,5cm rugalmas
felveszi a lábujj formáját
999 Ft / pár,
5 pártól 800Ft / pár
Érdeklődni : 001
[email protected]
Feladva:2017-07-14 10:19:52
|
| Fogyást elősegítő mágneses Lábujj gyűrű eladó 800 Ft/pár ! Fogyást elősegítő mágneses Lábujj
gyűrű eladó 800 Ft/pár !
Fogyást elősegítő akupresszúrás
pontokon 1100 Gauss mágneses erővel
ható stimuláló lábujj gyűrű.
Használata javítja az anyagcserét,
serkenti a vérkeringést, csökkenti
az ízületi fájdalmakat,
pajzsmirigyre gyakorol hatása
ismert. Mindennapos
viseletével/minimum napi 8 órát
viselni kell, - gyaloglással
stimulálja az akupresszúrás
pontokat, /kontrollálható testsúly
csökkenés érhető el , ami
jelentősen javítja a megjelenést és
önbizalmat. Bárhol bármikor
viselhető, diszkréten illeszkedik a
lábujjakhoz, használatával
látványos változás érhető el rövid
időn belül.
használata: 4 hét / pár=5-7 kg
fogyás /gyaloglás arányába./
anyaga :100% allergiamentes
szilikon pánt
• egyenként 1100Gauss
erősségű mágnesek
• mellékhatásoktól mentes
bizonyított akupresszúrás hatás
Mérete: átmérő 2,5cm rugalmas
felveszi a lábujj formáját
800 Ft / pár,
5 pártól 600 Ft / pár
Érdeklődni : 001
[email protected]
Feladva:2017-06-20 09:53:06
|
| Fogyást elősegítő mágneses Lábujj gyűrű eladó 800 Ft/pár ! Fogyást elősegítő mágneses Lábujj
gyűrű eladó 800 Ft/pár !
Fogyást elősegítő akupresszúrás
pontokon 1100 Gauss mágneses erővel
ható stimuláló lábujj gyűrű.
Használata javítja az anyagcserét,
serkenti a vérkeringést, csökkenti
az ízületi fájdalmakat,
pajzsmirigyre gyakorol hatása
ismert. Mindennapos
viseletével/minimum napi 8 órát
viselni kell, - gyaloglással
stimulálja az akupresszúrás
pontokat, /kontrollálható testsúly
csökkenés érhető el , ami
jelentősen javítja a megjelenést és
önbizalmat. Bárhol bármikor
viselhető, diszkréten illeszkedik a
lábujjakhoz, használatával
látványos változás érhető el rövid
időn belül.
használata: 4 hét / pár=5-7 kg
fogyás /gyaloglás arányába./
anyaga :100% allergiamentes
szilikon pánt
• egyenként 1100Gauss
erősségű mágnesek
• mellékhatásoktól mentes
bizonyított akupresszúrás hatás
Mérete: átmérő 2,5cm rugalmas
felveszi a lábujj formáját
800 Ft / pár
Érdeklődni : 001
[email protected]
Feladva:2017-06-19 19:15:47
|
| Költöztetés Budapesten és Vidéken Több mint 20 éve vagyunk a piacon,
kollégáink nagy tapasztalattal
rendelkeznek a költöztetés terén.
Ha szükséges, segítünk a
csomagolásban, ingyenesen
költöztetés tanácsokkal látjuk el
Önt telefonon,vagy személyesen!
Hívjon bizalommal, mindenre tudunk
segítséget nyújtani!
Ha Önnek nincs autója, akkor tud
velünk is utazni, így nem kell
tömegközlekedéssel vagy gyalog
mennie, miközben folyik a
költöztetés. Gondoljon bele, ha
Budapestről költözik, vidékre, vagy
vidékről költözik Budapestre,vagy
csak budapesten belül folyik a
költöztetés, hozzánk be tud ülni az
autóba, így még pénzt is megspórol,
hiszen mi nem kérünk plusz pénzt
azért, mert az autónkba beszáll!
Feladva:2017-03-22 10:26:44
|
| ÉPÍTÉSI TELEK ELADÓ Használja ki az új Csok adta
lehetőséget. Teremtse meg
otthonát!
/vagy kedvenc pihenő helyét)
egy nyugodt helyen, közel a gyulai
Történelmi Várfürdőhöz.. (Gyalog
is 30 perc séta).
Megoldható ez akár egy lakókocsi
felállításával is, vagy könnyű
szerkezetes épület telepítésével.
Lehetőségek: A terület kb. 1400
négyzetméter. 50m hosszú 28 m
széles. Művelés alatt áll. Előtte
van egy tervbe vett kövesút
építése. Ezért utcafrontra nem
építhető, csak beljebb és 30 %-a
építhető be a területnek.
Gazdálkodásra, növénytermesztésre ,
gyümölcsös telepítésére, a család
önellátásának a biztosítására is
alkalmas, hosszútávon.
A környezetről:
Közel a vegyesbolt, iskola, óvoda.
Gondozott lakóházak, járda vezet a
telekhez.
Villanyvezeték leköthető, a telek
előtt halad.
Feladva:2017-03-10 17:02:18
|
| ÉPÍTÉSI TELEK ELADÓ Használja ki az új Csok adta
lehetőséget. Teremtse meg
otthonát!
/vagy kedvenc pihenő helyét)
egy nyugodt helyen, közel a gyulai
Történelmi Várfürdőhöz.. (Gyalog
is 30 perc séta).
Megoldható ez akár egy lakókocsi
felállításával is, vagy könnyű
szerkezetes épület telepítésével.
Lehetőségek: A terület kb. 1400
négyzetméter. 50m hosszú 28 m
széles. Művelés alatt áll. Előtte
van egy tervbe vett kövesút
építése. Ezért utcafrontra nem
építhető, csak beljebb és 30 %-a
építhető be a területnek.
Gazdálkodásra, növénytermesztésre ,
gyümölcsös telepítésére, a család
önellátásának a biztosítására is
alkalmas, hosszútávon.
A környezetről:
Közel a vegyesbolt, iskola, óvoda.
Gondozott lakóházak, járda vezet a
telekhez.
Villanyvezeték leköthető, a telek
előtt halad.
Feladva:2017-03-10 16:59:32
|
| Bp. 1108. Gyalog u. 8 Hidraulikus Játékszimulátor
eladó!!!
Két (három) személyes, jelenleg 22
programos.
Program bővíthető 1000 programig.
Jó jövedelmet biztosít. Könnyű a
kezelése és
szállítása, telepítése.
Működtetése szaktudást nem
igényel!
Kevés a hely igénye. 6 m2 max.
Üzlet helység csere érdekel!
Érdeklődni: 06 20-3100-700
0630-2700-313
Ár: 10.000.000.- Ft.
Az ár alkuképes!
Feladva:2017-02-03 15:22:36
|
| XIV., Zugló Városliget jó 41 nm -es por- zaj-mentes- csendes, egyedi fűtésű tégla lakás, új nyíllászárókkal 17, 99 M ért. XIV., Zugló Városligetnél 41 nm
-es por- zaj-mentes- csendes 2.
emeleti egyedi fűtésű, tégla
lakás, új homlokzati- fehér
nyíllászárókkal, Belső kétszintes.
Kettő helyiségben ~ kettő álló
galéria, tehermentes Öröklakás
Tulajdonostól 17,99 M ft -ért
eladó.
időpontegyeztetéssel mobiLon: 06
70 4 52 52 83
*** Ingatlan beltér:
388 cm magas
Belsö kétszintes- kettő helyiségben
kettő álló galéria
1./ nagyszoba Délli
fekvésű 7 nm állógaléria
2./ étkező 9 nm
állógaléria
Négy helyiségből álló, kettő belső
kétszintes
5x4 nagyszoba + háló álló
galéria 177 cm
3x5 + nappali + hálló álló
galéria 166 cm
Külön mosogató- főző- fülkébe
hűtő, fölötte tároló
Fürdőszoba sarokkád, WC.
*** Környezet:
Parkolás ingyen 0,-ft. a
kerületben.
3 - 5 percnyi távol gyalog
- Parkolás Abonyi utcában
- Városligeti séta program
csendes Abonyi utcán -át
- GARAI piac Bevásárló központ
PENNY
- Keleti- 1 -es
METRÓ
- 4 -es
METRÓ
- ISTVÁNMEZŐ
PARK
- RÉCSEI CENTER Üzletközpont
***
Feladva:2016-12-13 11:02:06
|
| XIV., Zugló Városliget jó környezet 41 nm -es por- zaj-mentes- csendes, tégla Öröklakás, új nyíllászárókkal 17, 99 M ért. XIV., Zugló Városligetnél 41 nm
-es por- zaj-mentes- csendes 2.
emeleti egyedi fűtésű, tégla
lakás, új homlokzati- fehér
nyíllászárókkal, Belső kétszintes.
Kettő helyiségben ~ kettő álló
galéria, tehermentes Öröklakás
Tulajdonostól 17,99 M ft -ért
eladó.
időpontegyeztetéssel mobiLon: 06
70 4 52 52 83
*** Ingatlan beltér:
388 cm magas
Belsö kétszintes- kettő helyiségben
kettő álló galéria
1./ nagyszoba Délli
fekvésű 7 nm állógaléria
2./ étkező 9 nm
állógaléria
Négy helyiségből álló, kettő belső
kétszintes
5x4 nagyszoba + háló álló
galéria 177 cm
3x5 + nappali + hálló álló
galéria 166 cm
Külön mosogató- főző- fülkébe
hűtő, fölötte tároló
Fürdőszoba sarokkád, WC.
*** Környezet:
Parkolás ingyen 0,-ft. a
kerületben.
3 - 5 percnyi távol gyalog
- Városligeti séta program
csendes Abonyi utcán -át
- GARAI piac Bevásárló központ
PENNY
- Keleti- 1 -es
METRÓ
- 4 -es
METRÓ
- ISTVÁNMEZŐ
PARK
- RÉCSEI CENTER Üzletközpont
***
Feladva:2016-12-12 00:32:44
|
| XIV., Zugló Városliget jó környezet 41 nm -es por- zaj-mentes- csendes egyedi fűtésű tégla lakás, új nyíllászárókkal. XIV., Zugló Városliget jó
környezet 41 nm -es por-
zaj-mentes- csendes 2. emeleti
egyedi fűtésű, tégla lakás, új
homlokzati- fehér nyíllászárókkal,
Belső kétszintes. Kettő helyiségben
~ kettő álló galéria, tehermentes
Öröklakás
tulajdonostól 18 M ft -ért eladó.
időpont egyeztetéssel mobiLonn:
06 70 4 52 52 83
*** Ingatlan beltér:
388 cm magas
Belsö kétszintes-
1./ szoba Déli fekvésű 7 nm
állógalériával
2./ étkező fölõtt 9 nm
állógaléria
Négy helyiségből
5x4 nagyszoba +háló álló
galéria 177 cm
3x5 + nappali +hálló álló
galéria 166 cm
Mosogató- főző- fülke fölötte
tároló 166 cm
Fürdőszoba sarokkád, WC.
*** Környezet:
Parkolás ingyenes 0,-ft. a
XIV.,
kerületben
3 - 5 percnyi távol gyalogosan
- Abonyi utcában parkolás
- Városligeti séta program csendes
Abonyi utcán-át
- GARAI piac, bevásárló központ
PENNY
- Keleti 1 es, 4 es METRÓ,
Istvánmező RÉCSEI CENTER
Feladva:2016-12-09 15:08:17
|
| Lakótárs kerestetik a XIII. kerületben XIII. kerületbe, Lehel csarnoknál
lévő II. emeleti albiba keresek
lakótársat. Egy nagyobb és két
kisebb szoba van, melyből jelenleg
az egyikben én lakom. Boltok,
kocsmák, éjjel-nappali vannak a
környéken, 3-as metró az albitól
kb. 3 percre, Nyugati pályaudvar,
Westend könnyen elérhető még gyalog
is.
40 000 Ft/hónap egy főre, mely az
albérleti díjat, közös költséget
mind magába foglalja. Kb. december
közepe, vége felé lehetne költözni,
egyetemisták, dolgozók egyaránt
jelentkezhetnek :)
Feladva:2016-11-18 17:01:35
|
| Költöztetés Budapesten és Vidéken Mindegy hogy honnan-hova
költözik,kidobna valamit,vagy
szállítana, mi megoldunk mindent Ön
helyett!
Weboldalunkon kiszámolhatja a
költöztetés árát, nem érheti
váratlan meglepetés!
Több mint 20 éve vagyunk a piacon,
kollégáink nagy tapasztalattal
rendelkeznek a költöztetés terén.
Ha szükséges, segítünk a
csomagolásban, ingyenesen
költöztetés tanácsokkal látjuk el
Önt telefonon,vagy személyesen!
Hívjon bizalommal, mindenre tudunk
segítséget nyújtani!
Ha Önnek nincs autója, akkor tud
velünk is utazni, így nem kell
tömegközlekedéssel vagy gyalog
mennie, miközben folyik a
költöztetés. Gondoljon bele, ha
Budapestről költözik, vidékre, vagy
vidékről költözik Budapestre,vagy
csak budapesten belül folyik a
költöztetés, hozzánk be tud ülni az
autóba, így még pénzt is megspórol,
hiszen mi nem kérünk plusz pénzt
azért, mert az autónkba beszáll!
Ha minket választ, bízhat benne,
hogy a lehető legjobb szolgáltatást
fogja kapni, nagyon kedvező áron!
Visszatérő ügyfeleinknek folyamatos
kedvezmények, barátságos kollégák
várják az Ön hívását, a nap 24
órájában!
Kérjen tanácsot,ingyenes
visszahívást, és mi segítünk Önnek!
Feladva:2016-10-23 20:04:52
|
| debrecen .domokos.l.30.szám Debrecenben 6.emeleti 1+2.fél
szobás lakás elado..ovoda
alt.iskola.kereskedelmi
iskola..egyetemek bevásárlo
kőzpontok villamos autobusz
gyalogosan megkőzelithetőek
Feladva:2016-07-19 14:00:48
|
| debrecen .domokos.l.30.szám Debrecenben 6.emeleti 1+2.fél
szobás lakás elado..ovoda
alt.iskola.kereskedelmi
iskola..egyetemek bevásárlo
kőzpontok villamos autobusz
gyalogosan megkőzelithetőek
Feladva:2016-07-09 12:19:54
|
| debrecen .domokos.l.30.szám Debrecenben 6.emeleti 1+2.fél
szobás lakás elado..ovoda
alt.iskola.kereskedelmi
iskola..egyetemek bevásárlo
kőzpontok villamos autobusz
gyalogosan megkőzelithetőek
Feladva:2016-07-09 12:19:54
|
| debrecen .domokos.l.30.szám Debrecenben 6.emeleti 1+2.fél
szobás lakás elado..ovoda
alt.iskola.kereskedelmi
iskola..egyetemek bevásárlo
kőzpontok villamos autobusz
gyalogosan megkőzelithetőek
Feladva:2016-06-10 16:30:47
|
| Kis ház szép környezetben eladó Tatabányán kertvárosban a dűlő
elején eladó 2200 nm telek és a
rajta lévő 50 nm 2 szobás
összkomfortos,szigetelt,műanyag
ablakos,központi fűtéses,teljes
hosszában alápincézett,ház.A telek
két utcára nyílik a felsőn
gyümölcsfák,és egy garázs,az
alsón,tároló és gazdasági
épületek,két diófa és még egy
garázs van.Nagyrészt aszfalt úton
közelíthető meg,csak 10 m kell
földúton megtenni.
iskola,óvoda,bolt,buszmegálló,tíz
perc gyalogút.A városközpont
autóval öt perc.Az ipari park 100
m.Csere is érdekel.
Feladva:2016-06-09 16:54:50
|
| Családi ház eladó Pilisvörösváron Eladó Pilisvörösváron 600
négyszögöles telken 70m2
lakóterületü 2 szintes Családi
ház.A ház teljesen félújítót
hőszigetelt,termo
ablakok,ajtók,Lindap tető. A
telken fúrt kút és gyümölcsfák
találhatóak. Vasúti megálló 5perc
gyalog. Gyönyörü panoráma a Pilisi
hegyekre. A Ház ára:13.500.000Ft
Érdeklödni telefonon
lehet:06205427373
Feladva:2016-05-01 21:03:58
|
| Zánka Balaton északi partján Zánkán
nyaraló kiadó.
2 szoba, nappali nagy erkélyes. A
strand gyalogosan 10 perc. A
kertben bográcsozási lehetőség,
bolt pár méterre. Ár 1 hét 50000
Ft/hét
Feladva:2016-04-14 08:50:39
|
| Fájdalom? http://egeszseges-eletmod.eu/?affi
liates=2
Ha a heti programjában szerepel a
sportolás, akkor ez a hidrogén
tabletta tapasztalat bizonyára
hasznára lesz. Barátom mondta:
Mivel 110 kg vagyok a futás nem
igazán az én parkettám, de annál
inkább szeretek gyalogolni.
Mielőtt még elkezdtem szedni a
tablettát, már úgy éreztem, hogy a
talpam, de a medencecsontom sem
bírja annyira a strapát.
Kedves …..mondhatja most,
hogy nincs nekem sportolásra időm,
de még energiám sem. És teljes
mértékbe
Feladva:2016-03-26 07:16:22
|
| Savas vagy Lúgos? http://egeszseges-eletmod.eu/
Ha a heti programjában szerepel a
sportolás, akkor ez a hidrogén
tabletta tapasztalat bizonyára
hasznára lesz. Barátom mondta:
Mivel 110 kg vagyok a futás nem
igazán az én parkettám, de annál
inkább szeretek gyalogolni.
Mielőtt még elkezdtem szedni a
tablettát, már úgy éreztem, hogy a
talpam, de a medencecsontom sem
bírja annyira a strapát.
Kedves …..mondhatja most,
hogy nincs nekem sportolásra időm,
de még energiám sem. És teljes
mértékben hiszek Önne
Feladva:2016-03-19 14:40:43
|
| KIS REZSIJŰ LAKÁS ELADÓ A BELVÁROSBAN ! BUDAPEST BELVÁROSÁBAN ELADÓ EGY
30M2-ES FÖLDSZINTI
CSENDES, BELSŐ UDVARI KIS
REZSIJŰ
ÖSSZKOMFORTOS KISLAKÁS.
(szoba+Konyha+fürdőszoba)
A LAKÁS A VII.KER DOB UTCA
VÉGÉBEN HELYEZKEDIK EL AZ ASTORIA
ÉS A DEÁK TÉR KÖZÖTT.(3perc gyalog
az Astoria és a Deáktéri metróhoz
és a Zsinagóga is 2 percre van)
A LAKÁS KÜLSEJE 2 ÉVE VOLT
FELÚJÍTVA , TÖRTÉNÉLMI ÉPÜLETNEK
VAN NYÍLVÁNÍTVA.
SAJÁT GÁZÓRA
(Gázkonvector),VÍZÓRA, VILLANYÓRA
UPC VEZETÉKES TELEFON+INTERNET.
IRODÁNAK,RAKTÁ
Feladva:2016-02-02 19:41:29
|
| KIS REZSIJŰ LAKÁS ELADÓ A BELVÁROSBAN ! BUDAPEST BELVÁROSÁBAN ELADÓ EGY
30M2-ES FÖLDSZINTI
CSENDES, BELSŐ UDVARI KIS
REZSIJŰ
ÖSSZKOMFORTOS KISLAKÁS.
(szoba+Konyha+fürdőszoba)
A LAKÁS A VII.KER DOB UTCA
VÉGÉBEN HELYEZKEDIK EL AZ ASTORIA
ÉS A DEÁK TÉR KÖZÖTT.(3perc gyalog
az Astoria és a Deáktéri metróhoz
és a Zsinagóga is 2 percre van)
A LAKÁS KÜLSEJE 2 ÉVE VOLT
FELÚJÍTVA , TÖRTÉNÉLMI ÉPÜLETNEK
VAN NYÍLVÁNÍTVA.
SAJÁT GÁZÓRA
(Gázkonvector),VÍZÓRA, VILLANYÓRA
UPC VEZETÉKES TELEFON+INTERNET.
IRODÁNAK,RAKTÁ
Feladva:2016-02-02 19:40:06
|
| KIS REZSIJŰ LAKÁS ELADÓ A BELVÁROSBAN ! BUDAPEST BELVÁROSÁBAN ELADÓ EGY
30M2-ES FÖLDSZINTI
CSENDES, BELSŐ UDVARI
ÖSSZKOMFORTOS KIS REZSIJŰ
KISLAKÁS.
(szoba+Konyha+fürdőszoba)
BELMAGASSÁG 4,20M GALÉRIÁZHATÓ
!
A LAKÁS A VII.KER DOB UTCA
VÉGÉBEN HELYEZKEDIK EL AZ ASTORIA
ÉS A DEÁK TÉR KÖZÖTT.(3perc gyalog
az Astoria és a Deáktéri metróhoz
és a Zsinagóga is 2 percre van)
A LAKÁS KÜLSEJE 2 ÉVE VOLT
FELÚJÍTVA , TÖRTÉNÉLMI ÉPÜLETNEK
VAN NYÍLVÁNÍTVA.
SAJÁT GÁZÓRA
(Gázkonvector),VÍZÓRA, VILLANYÓRA
UPC VEZETÉKES TELEFON+INTERNET.
IRODÁNAK,RAKTÁRNAK ÉS BÁRMILYEN
VÁLLALKOZÁSNAK IS HASZNÁLHATÓ
EZ A KISLAKÁS.
Kapcsolat: [email protected]
(Csak magánszemélyek , komoly
érdeklődök jelentkezését várom)
Ár: 14.500.000 ft.
Feladva:2016-01-15 23:32:31
|
| KIS REZSIJŰ LAKÁS ELADÓ A BELVÁROSBAN ! BUDAPEST BELVÁROSÁBAN ELADÓ EGY
30M2-ES FÖLDSZINTI
CSENDES, BELSŐ UDVARI
ÖSSZKOMFORTOS KIS REZSIJŰ
KISLAKÁS.
(szoba+Konyha+fürdőszoba)
BELMAGASSÁG 4,20M GALÉRIÁZHATÓ
!
A LAKÁS A VII.KER DOB UTCA
VÉGÉBEN HELYEZKEDIK EL AZ ASTORIA
ÉS A DEÁK TÉR KÖZÖTT.(3perc gyalog
az Astoria és a Deáktéri metróhoz
és a Zsinagóga is 2 percre van)
A LAKÁS KÜLSEJE 2 ÉVE VOLT
FELÚJÍTVA , TÖRTÉNÉLMI ÉPÜLETNEK
VAN NYÍLVÁNÍTVA.
SAJÁT GÁZÓRA
(Gázkonvector),VÍZÓRA, VILLANYÓRA
UPC VEZETÉKES TELEFON+INTERNET.
IRODÁNAK,RAKTÁRNAK ÉS BÁRMILYEN
VÁLLALKOZÁSNAK IS HASZNÁLHATÓ
EZ A KISLAKÁS.
Kapcsolat: [email protected]
(Csak magánszemélyek , komoly
érdeklődök jelentkezését várom)
Ár: 14.500.000 ft.
Feladva:2016-01-15 23:28:28
|
| KIS REZSIJŰ LAKÁS ELADÓ A BELVÁROSBAN ! BUDAPEST BELVÁROSÁBAN ELADÓ EGY
30M2-ES FÖLDSZINTI
CSENDES, BELSŐ UDVARI
ÖSSZKOMFORTOS KIS REZSIJŰ
KISLAKÁS.
(szoba+Konyha+fürdőszoba)
BELMAGASSÁG 4,20M GALÉRIÁZHATÓ
!
A LAKÁS A VII.KER DOB UTCA
VÉGÉBEN HELYEZKEDIK EL AZ ASTORIA
ÉS A DEÁK TÉR KÖZÖTT.(3perc gyalog
az Astoria és a Deáktéri metróhoz
és a Zsinagóga is 2 percre van)
A LAKÁS KÜLSEJE 2 ÉVE VOLT
FELÚJÍTVA , TÖRTÉNÉLMI ÉPÜLETNEK
VAN NYÍLVÁNÍTVA.
SAJÁT GÁZÓRA
(Gázkonvector),VÍZÓRA, VILLANYÓRA
UPC VEZETÉKES TELEFON+INTERNET.
IRODÁNAK,RAKTÁRNAK ÉS BÁRMILYEN
VÁLLALKOZÁSNAK IS HASZNÁLHATÓ
EZ A KISLAKÁS.
Kapcsolat: [email protected]
(Csak magánszemélyek , komoly
érdeklődök jelentkezését várom)
Ár: 14.500.000 ft.
Feladva:2016-01-15 23:20:57
|
| KIS REZSIJŰ LAKÁS ELADÓ A BELVÁROSBAN ! BUDAPEST BELVÁROSÁBAN ELADÓ EGY
30M2-ES FÖLDSZINTI
CSENDES, BELSŐ UDVARI
ÖSSZKOMFORTOS KIS REZSIJŰ
KISLAKÁS.
(szoba+Konyha+fürdőszoba)
BELMAGASSÁG 4,20M GALÉRIÁZHATÓ
!
A LAKÁS A VII.KER DOB UTCA
VÉGÉBEN HELYEZKEDIK EL AZ ASTORIA
ÉS A DEÁK TÉR KÖZÖTT.(3perc gyalog
az Astoria és a Deáktéri metróhoz
és a Zsinagóga is 2 percre van)
A LAKÁS KÜLSEJE 2 ÉVE VOLT
FELÚJÍTVA , TÖRTÉNÉLMI ÉPÜLETNEK
VAN NYÍLVÁNÍTVA.
SAJÁT GÁZÓRA
(Gázkonvector),VÍZÓRA, VILLANYÓRA
Feladva:2016-01-15 23:09:37
|
| KIS REZSIJŰ LAKÁS ELADÓ A BELVÁROSBAN ! BUDAPEST BELVÁROSÁBAN ELADÓ EGY
30M2-ES FÖLDSZINTI
CSENDES, BELSŐ UDVARI
ÖSSZKOMFORTOS KIS REZSIJŰ
KISLAKÁS.
(szoba+Konyha+fürdőszoba)
BELMAGASSÁG 4,20M GALÉRIÁZHATÓ
!
A LAKÁS A VII.KER DOB UTCA
VÉGÉBEN HELYEZKEDIK EL AZ ASTORIA
ÉS A DEÁK TÉR KÖZÖTT.(3perc gyalog
az Astoria és a Deáktéri metróhoz
és a Zsinagóga is 2 percre van)
A LAKÁS KÜLSEJE 2 ÉVE VOLT
FELÚJÍTVA , TÖRTÉNÉLMI ÉPÜLETNEK
VAN NYÍLVÁNÍTVA.
SAJÁT GÁZÓRA
(Gázkonvector),VÍZÓRA, VILLANYÓRA
Feladva:2016-01-15 23:03:55
|
| Pihenjen Alsópáhokon! Hévíz tőszomszédságában, Alsópáhok
központi részén található családi
házunkban alakítottunk ki egy 6fős
kétszobás apartmant.
A világhírű hévízi termál-tó
mindössze 2 km-re található, a
Balaton egyik legszebb városa
Keszthely pedig 8 km-re fekszik. A
környéken lehet gyalogtúrázni,
kerékpározni, felfedezni Zala megye
szépségeit.
Családunk 20 éve él a faluban, és
15 éve fogadja a pihenni vágyókat
májustól szeptemberig. Közelünkben
bolt, étterem található,
gépkocsival pedig minden fontos
elérhet
Feladva:2015-12-07 16:08:45
|
| MAGÁNSZEMÉLYEK RÉSZÉRE BP.BELVÁROSI 30M2-ES KISREZSIJŰ LAKÁSOMAT ELADNÁM!
BUDAPEST BELVÁROSÁBAN ELADÓ EGY
30M2-ES FÖLDSZINTI
CSENDES, BELSŐ UDVARI
ÖSSZKOMFORTOS KISREZSIJŰ
KISLAKÁS.
(szoba+Konyha+fürdőszoba)
BELMAGASSÁG 4,20M GALÉRIÁZHATÓ
!
A LAKÁS A VII.KER DOB UTCA
VÉGÉBEN HELYEZKEDIK EL AZ ASTORIA
ÉS A DEÁK TÉR KÖZÖTT.(3perc gyalog
az Astoria és a Deáktéri metróhoz
és a Zsinagóga is 2 percre van)
A LAKÁS KÜLSEJE 2 ÉVE VOLT
FELÚJÍTVA , TÖRTÉNÉLMI ÉPÜLETNEK
VAN NYÍLVÁNÍTVA.
SAJÁT GÁZÓRA
(Gázkonvector),VÍZÓRA, VILLANY
Feladva:2015-12-07 09:05:41
|
| Értékes, hasznos könyvek a neten A volt cs. és kir. 38. gyalogezred
története és emlékkönyve
Csodáltalak Titeket a harcokban,
bátorságtokat és kitartástokat a
szenvedés és testi fájdalom
eltűrésében. Alig tudtunk
visszatartani, mindig előre
rohantatok, mindig győzni
akartatok.
Feladva:2015-11-16 10:48:48
|
| Értékes, hasznos könyvek a neten A volt cs. és kir. 38. gyalogezred
története és emlékkönyve
Csodáltalak Titeket a harcokban,
bátorságtokat és kitartástokat a
szenvedés és testi fájdalom
eltűrésében. Alig tudtunk
visszatartani, mindig előre
rohantatok, mindig győzni
akartatok.
Feladva:2015-11-16 10:47:22
|
| 73m2-s kertes családi házrész ár alatt eladó 73m2-es, kertes családi ház mélyen
ár alatt eladó!
Csepelen a Szent Imre tértől
gyalog 5 perc sétára, a Csőgyár u.
48 szám alatt egy 548m2-es telken
található egy három házrészes
családi ház. Az utca felőli 1-es és
2-es házrész már eladásra került,
így a hátsó, legnagyobb,
szeparálható, 73m2-es házrész eladó
még. A szomszédok rendes, jóravaló
emberek.
A házról:
A legnagyobb lakás (3-as számú)
összesen 73m2. Nappali és konyha
(24m2), 2 szoba (21m2 és14m2),
fürdőszoba (8m2 wc-vel, zuhanyzóva
Feladva:2015-04-28 12:42:07
|
| 73m2-s kertes családi házrész ár alatt eladó 73m2-es, kertes családi ház mélyen
ár alatt eladó!
Csepelen a Szent Imre tértől
gyalog 5 perc sétára, a Csőgyár u.
48 szám alatt egy 548m2-es telken
található egy három házrészes
családi ház. Az utca felőli 1-es és
2-es házrész már eladásra került,
így a hátsó, legnagyobb,
szeparálható, 73m2-es házrész eladó
még. A szomszédok rendes, jóravaló
emberek.
A házról:
A legnagyobb lakás (3-as számú)
összesen 73m2. Nappali és konyha
(24m2), 2 szoba (21m2 és14m2),
fürdőszoba (8m2 wc-vel, zuhanyzóva
Feladva:2014-12-11 10:47:55
|
| Soproni lakás eladó Sopronban, belvárosi 60 m2-es két
szobás lakás, lakás feletti
padlásrésszel eladó. Paraméterek:
1. emelet, utcafront,világos,tágas.
Városközpont, vasútállomás,
üzletek, kórház, gyógyszertár
gyalogosan elérhető. Kapcsolat:
e-mailben
Feladva:2014-10-21 18:55:11
|
| Egerben a belvárostól üzletekhez Hipermarketekhez öt percre telek eladó Egerben a Braun völgyben eladó egy
635 nm-teres telek.
Egy kis kőház és egy régi faház
található rajta.
Villany van és fúrt kút, ami
folyamatosan ”vizet
termel”.
Nagyon jó frekventált helyen van.
Autóval és gyalogosan is könnyen
megközelíthető.
Sétálva, tíz perc alatt be lehet
érni a közeli lakótelepre.
Onnan kb. öt percre több
hipermarket áruház található.
Feladva:2014-10-12 10:45:06
|
| Pomázon telek eladó Pomázon Meselián 1013 nm-es telken
álló teljesen alápincézett 40 nm
alapterületű téglaépület
tulajdonostól eladó. A házban
kiépített fürdőszoba és konyha van,
a tetőtér beépíthető. Az ingatlan
zártkert, gyümölcsfákkal. A
buszmegálló gyalogosan 20 percre
található. A szomszédságban
állandóan lakott családi házak és
üdülők vegyesen vannak. A környék
rendezett, csendes, természethez
közeli. Villany és fúrt kút a
telken.
ár: 6.5 millió Ft.
Feladva:2014-10-09 17:43:30
|
| Pomázon telek eladó Pomázon Meselián 1013 nm-es telken
álló teljesen alápincézett 40 nm
alapterületű téglaépület
tulajdonostól eladó. A házban
kiépített fürdőszoba és konyha van,
a tetőtér beépíthető. Az ingatlan
zártkert, gyümölcsfákkal. A
buszmegálló gyalogosan 20 percre
található. A szomszédságban
állandóan lakott családi házak és
üdülők vegyesen vannak. A környék
rendezett, csendes, természethez
közeli. Villany és fúrt kút a
telken.
ár: 6.5 millió Ft.
Feladva:2014-09-11 21:17:31
|
| Pilisen olcsó lakhatás hosszú időre Kiadnám Budapesttől 30km-re pilis
külterületén a 4-es főúttól 600
m-re csendes,nyugodt helyen lévő
300nm-es telkemet.bekerítet a
telken csak víz van és
villany.szerszámos és wc. mobil ház
lerakható,vagy kis befektetéssel
faház építhető.vagy lakó
konténer.budapest 30 km 40 perc
vonattal.a vonatközlekedés
kiváló.pilis központja 20 percre
van gyalog ahol minden
megtalálható,boltok,iskola stb5000
ft /hó vagy 1 évre 45000ft2 évre
75000ft.hívj megegyezünk.hosszu
távra nagyon olcsó lakhatási
lehetőség
Feladva:2014-08-25 08:11:32
|
| pilisen olcsó lakhatás hosszú időre kiadnám Budapesttől 30km-re pilis
külterületén a 4-es főúttól 600
m-re csendes,nyugodt helyen lévő
300nm-es telkemet.bekerítet a
telken csak víz van és
villany.építmény nincs de mobil ház
lerakható,vagy kis befektetéssel
faház építhető.vagy lakó
konténer.budapest 30 km 40 perc
vonattal.a vonatközlekedés
kiváló.pilis központja 20 percre
van gyalog ahol minden
megtalálható,boltok,iskola stb5000
ft /hó vagy 1 évre 45000ft2 évre
75000ft.hívj megegyezünk.1-2 év
múlva kedvezményesen a lakónak
eladó le
Feladva:2014-08-18 16:20:30
|
| pilisen olcsó telek kiadó. kiadnám Budapesttől 30km-re pilis
külterületén a 4-es főúttól 600
m-re de mégis csendes,nyugodt
helyen lévő 300nm-es
telkemet.bekerítet a telken csak
víz van fúratott kútról és
villany.építmény nincs de mobil ház
lerakható,vagy kis befektetéssel
faház építhető.vagy lakó
konténer.budapest 30 km 40 perc
vonattal.a vonatközlekedés
kiváló.pilis központja 20 percre
van gyalog ahol minden
megtalálható,boltok,iskola stb5000
ft /hó vagy 1 évre 50000ft2 évre
90000ft.hívj
megegyezünk.számítógépet beszámít
vagy telefont megegyezés
alapján.hosszú távon adom ki
esetleg késöbb meg is
vásárolható.hosszú távon
gondolkozva olcsó lakhatási
lehetőség lenne.ha hosszabb távon
kiveszed akkor csak a
villanyszámlával kell foglalkoznod
fogyasztásod
után.pihenésre,kikapcsolodásra is
kiválló környezet.
Feladva:2014-08-13 12:25:02
|
| |
|