1, 5 szobás önálló kertes társasházi lakás
Budapest egyik frekventált
kerületében a II. kerület, Bogár
utcában eladó egy felújításra
szoruló 50 nm es társasházi,
földszinti lakás.
Jelenlegi fűtése konvektoros, de a
konvektorok elavultak.
A lakáshoz 273 nm kizárólagos
használatú, külön bejáratú kert
tartozik. A tulajdon részét képezi
a lakás alatt található egy önálló,
külső bejáratú, 19 nm es szuterén
pince, amely szintén felújításra
szorul.
Az utca egyirányú, csendes,
gyakorlatilag csak a lakók
közlekednek rajta.
A lakás 5 perc gyaloglásra van a 91
– es BKV busz Endrődi Sándor
utcai megállótól, amellyel a Duna
part illetve a Nyugati pályaudvar
rövid idő alatt elérhető.
Gyalog 10 percnyire van a Rózsakert
bevásárló és szórakoztató
központtól.
Az épület 1930 as években téglából
épült villalakásként. 1960 as
években egy átfogó felújítás
keretében kicserélték a födémet és
a tetőszerkezetet. Azóta azonban
nem sokat költöttek rá.
Jelenleg teljes felújításra szorul
a lakás. A szigetelése, a
gépészete, víz és csatorna,
valamint a villamos rendszere
teljes cserét kíván.
Egyedül a gázvezeték rendszere lett
kicserélve az életveszély miatt.
A házban négy lakás van, amelyből
kettőhöz tetőtér is tartozik, ezért
fölfelé nem bővíthető a lakás.
Különleges megoldásként a a
szuterén kapcsolható a lakáshoz,
amellyel az alapterülete
növelhető.
A kertben kocsi beálló
kialakítására van lehetőség.
| (Ha hasznosnak találta az oldalon talált tartalmat, információt, kérjük a "+1" gomb megnyomásával támogassa oldalunk népszerűségét!) |
Feladva: 2013-10-18 08:26:44 Feladó: Barabás Béla E-mail: [email protected] Telefon: 0036209707603 Cím: Bogár utca Város: Budapest,II.ker.
|
|
|