| |
| (Ha hasznosnak találta az oldalon talált tartalmat, információt, kérjük a "+1" gomb megnyomásával támogassa oldalunk népszerűségét!) |
|
| Szilvásváradi Kirándulás Az épületben 3 különnyíló szoba
(egy két ágyas, egy franciaágyas és
egy négyágyas szoba), valamint
boltívvel elválasztott nagy nappali
és konyha étkezővel található.
Vendégeink számára 2 fürdőszobát
biztosítunk, az egyik WC-vel és
hidromasszázskáddal, a másik pedig
WC-vel és zuhanyzóval. Minden
szoba, illetve a konyha egy-egy
külön teraszra nyílik.
A hátsó udvarban lehetőség van a
szalonna- és a hússütő
használatára. Az elkészült ízletes
ételek elfogyasztására pedig a 10
fős filagória nyújt lehetőséget.
Autóval érkező vendégeink számára
egy fedett garázst biztosítunk, de
a belső udvarban is lehetőség van a
parkolásra.
A háztól 20 méterre található egy
fajátszótér, de az udvarban is van
lehetőség hintázni, homokozni, így
gyerekes családok számára is
ideális hely a pihenéshez.
A háztól 15 perc sétára találhatóak
Szilvásvárad legszebb
látványosságai, mint a az 5 km
hosszú, csodálatos Szalajka- völgy,
ahol fátyollá permeteződik a
Szalajka-patak vize, amint a
Fátyol-vízesés 17 méter magas
lépcsősorán aláfolyik. A völgyben
lakó egykori szénégetők életébe a
Szabadtéri Erdei Múzeum nyújt
betekintést. A tundraszarvas,
barlangi medve, ősbölény, bivaly és
mamut csontjait az ősember tűzhelye
mellett, a Szalajka-forrástól
gyalogosan megközelíthető
Istállóskői ősemberbarlangban
találták meg a régészek. A közeli
Csipkéskúton legelő, a bécsi
spanyol lovasiskola világhírű
lipicai lovait adó ménes
történetét.
A vendégházban 8 főt tudunk
fogadni, de igény szerint 2
pótágyat is biztosítunk.
Feladva:2012-02-27 12:32:57
|
| Eladó Dombóváron régi építésü 3
szobás központi fűtéses illetve
cserépkályhás családi ház
6500000ft-ért vagy elcserélhető
akár 2 szobásra Budapest 30km-es
körzetében. Tesco,Lidl,Penny pár
perc gyalog.
Feladva:2012-02-12 17:25:09
|
| Lesiben lakható nyaraló eladó Makó lesi városrészen, lakható,
szigetelt 25 m2 es, emeletes
nyaraló 7 láncos portával eladó sok
gyümölcsfával, kisebb
melléképületekkel. Kiváló
növénytermesztésre is.Mindössze 10
perc gyaloglásra a
vasútállomástól,a mai gazdasági
helyzetben a legjobb lakhatási mód.
Kis ráfordÍtással vezetékes víz
beköthető,lehet hozzáépíteni.
Cserére, beszámításra szívesen
meghallgatok ésszerű ötleteket,
építési anyagok, építési eszközök,
kisállatok, üzemanyag,az ár egy
részét hitelkártyáról is fizetheti.
Feladva:2012-02-11 16:57:43
|
| Dunaharasztin családi ház kiadó 44nm-es csaladi haz kiado
fiatal par vagy egyedulallo szemely
reszere.Nappali+amerikai konyha,
furdo, halloszoba,A lakas
butorozott, moogep nincs benne.
Udvaron autonak beallasi
lehetoseg.Csendes nyugodt
kornyezet, Hev, vonat 8-10 perc
gyalog.40000+rezsi, egy havi
kaucio.
Feladva:2012-02-10 21:33:20
|
| Hotel Merlin A Merlin Hotel a Moldva folyó
partján helyezkedik el, gyalog csak
10 percnyire a nevezetes Károly
hídtól. Egy felújított szecessziós
épületbe nyújt kényelmes szállást a
kedves vendégeknek. A szálloda
földszintjén a Stará Doba nevezetű
étterem található, ahol a vendég a
cseh és a nemzetközi konyha ételei
közül válogathat.
Feladva:2012-02-09 14:20:56
|
| Tehermentes lakás család-barát környzetben Kaszásdűlő lakótelepen, 55 nm-es
tehermentes, teljesen felújított,
3. emeleti öröklakás tulajdonostól
eladó. 1 szoba + 2 félszoba +
étkező, konyha, mellékhelyiségek,
erkély + 2 francia erkély. Csendes,
3 házból álló kis utca szélső háza
(Boglya u.).
Abszolút család-barát környezet!
Óvoda, iskola, uszoda, Máltai
játszótér 1 perc.
HÉV-megálló és több busz megállója
gyalog kb. 3 perc, orvosi rendelő,
patika, posta, SPAR közért minden
perceken belül elérhető.
Az ár irányár!
Érdeklődés telefon
Feladva:2012-02-07 11:10:57
|
| | Zuglóban 1 szobás lakás kiadó Kiadó Albérlet, 50eFt + rezsi
(kb.18-24ezer) + 2 havi kaució.
Zuglóban, Örs vezér teréhez közel,
28m2 .
Első emelet, szoba-konyha és
fürdőszoba .
Szabályozható távfűtés,
mérővízórás, hőszigetelt, gáz
nélküli.
Zöld övezetben a patak partján.
Jó közlekedés! 80,81-es trolival 3
megálló,12 perc gyaloglás,
az éjszakai járat a Blahán,
Astorián keresztül jár,709-es busz.
Megálló közvetlen a lakás mellett.
Elérhetőség: Sz. Mónika
20-222-18-39
Közvetítői cégek kérem ne hívjanak.
Köszönöm.
Feladva:2012-01-28 20:48:02
|
| Két lakásos családi ház eladó! Monoron két generációs családi ház
eladó. Központhoz közel -piac 10
perc gyalog -. Csendes környék. A
lakás külön-külön megvásárolható. A
felső szint 76 nm, 90 %-ban kész, 2
szoba + nappali, konyha, fürdőszoba
/zuhanykabinos/, WC külön
bejárattal, a lakás lépcsőházból
megközelíthető. Alsó szint 79 nm, 3
szoba, fürdőszoba /kádas/, WC külön
bejárattal, kamra. A fűtés cirkó,
külön-külön van a lakásokhoz víz,
gáz, villanyóra. A telek 384 nm-es,
megosztható külön bejáratra. Van 9
nm-es melléképület.
Feladva:2012-01-26 09:43:50
|
| | Közúti közlekedési baleset. Baleset érte? Kártérítését
elintézzük!
Résztvevője volt közúti
balesetnek?
Vezetőként, utasként, gyalogosként
vagy kerékpárosként volt résztvevő
a balesetben?
Szenvedett egészségügyi
károsodást?
Elhunyt közeli hozzátartozója?
Nem kapott megfelelő kártérítést?
Nincs megelégedve a kártérítéssel?
Nincs pénze ügyvédre?
Tanácstalan?
Ne habozzon, írjon nekünk!
Mi segítünk megszerezni a
kártérítést!
Kártérítési jog alkalmazását bízza
rá profi csapatunkra!
Feladva:2012-01-19 09:34:26
|
| csere lakás Keresem azt a dunántúli LAKÓ
ingatlannal rendelkezőt, akinek
budapesti lakásra van szüksége.
A lakás gázfűtéses, tégla, világos,
kertre néző.
Közelben, orvosi rendelő,kórház,
játszótér, ABC,
Közlekedés, kiváló. metro 5 perc
gyalog, busz, villamos.
Parkolás udvarban vagy utcán
ingyen. A lakáshoz kis kert és
pince is tartozik.
Nyugdíjasoknak, fiatal házaspárnak
ideális.
Feladva:2012-01-01 18:39:11
|
| | csere lakás Keresem azt a dunántúli LAKÓ
ingatlannal rendelkezőt, akinek
budapesti lakásra van szüksége.
A lakás gázfűtéses, tégla, világos,
kertre néző.
Közelben, orvosi rendelő,kórház,
játszótér, ABC,
Közlekedés, kiváló. metro 5 perc
gyalog, busz, villamos.
Parkolás udvarban vagy utcán
ingyen. A lakáshoz kis kert és
pince is tartozik.
Nyugdíjasoknak, fiatal házaspárnak
ideális.
Feladva:2012-01-01 18:34:50
|
| elektromos jármű, nem rokkantkocsi, elektromos moped, elektromoped elektromoped.hu történetei: Kati
néni négy éve vett tőlünk egy
mopedet, mert már gyalog messze
volt neki a falu közepe. Nyáron
telefonált, hogy a mopedjével
elégedett, de a faluban már ki
próbált egy gyorsabb mopedünket.
Úgy döntött, hogy vásárol egy
újabbat.12 hónapos garancia,
(szerviz kocsi) ingyenes házhoz
szállítás. Árak 150.000 és
245..000 Ft között . Az
elektromoped megrendeléséhez hívja
a 30/433-8828 –ot, vagy
keresse fel weboldalunkat a www.elektromoped.hu címen.
Feladva:2011-12-30 18:53:02
|
| Két lakásos családi ház eladó! Monoron két generációs családi ház
eladó. Központhoz közel -piac 10
perc gyalog -. Csendes környék. A
lakás külön-külön megvásárolható. A
felső szint 76 nm, 90 %-ban kész, 2
szoba + nappali, konyha, fürdőszoba
/zuhanykabinos/, WC külön
bejárattal, a lakás lépcsőházból
megközelíthető. Alsó szint 79 nm, 3
szoba, fürdőszoba /kádas/, WC külön
bejárattal, kamra. A fűtés cirkó,
külön-külön van a lakásokhoz víz,
gáz, villanyóra. A telek 384 nm-es,
megosztható külön bejáratra. Van 9
nm-es melléképület.
Feladva:2011-12-29 12:03:46
|
| telek csere autóra Elcserélném 1350 négyzetméteres
szőlő-gyümölcsösömet,haszongépjármű
re!wv személyszállítóra vagy hundai
kisbuszra,áregyeztetéssel!Jelenleg
elhanyagolt állapotban van mert
másfél évig nem tartózkodtunk
itthon!Helyileg a váli szőlőhegyen
található,a központtól 15 percre
gyalog!Értéke 6-700 000-ft
Érdeklődni lehet a 06308669780-as
telefonszámon bármikor!
Feladva:2011-12-24 17:26:33
|
| BÚVÓHELY a Margit hid budai hidfőjénél BÚVÓHELY a Margit hid budai
hidfőjénél 45 m2-es önálló lakás
rövidtávra kiadó, akár félnapra
is.A lakástól szinte minden
megközelithető gyalog /Margit
sziget,budai vár, Duna
part,muzeumok,kórházak,klinikák
stb./, vagy a 4-6-os villamossal/24
órában jár/, ami összeköti Pestet
és Budát..fotók:// http://members.upclive.hu/turjanyi
.gizella Mobil: 06-20-310-4103
ÁR:6.000.-8.000.-Ft/2 fő/éj
[email protected]<
/a>
Feladva:2011-12-24 13:17:20
|
| Balatonalmádi Balatonalmádi nyaralóövezetében
található 3 szintes 2 generációs
családi ház mélyen ár alatt
magánszemélytől eladó.A házhoz
saját medence,kerti grill,garázs és
2 kocsibeálló tartozik.A helyi bolt
és strand akár gyalogosan is
megközelíthető hiszen alig 300m-t
kell megtennünk.Érdemes megnézni
nagyon szép és jó állapotú!!!
Érd:Fehér Ákos 06-30-367-96-87
Feladva:2011-12-18 22:11:54
|
| BÚVÓHELY a Margit hid budai hidfőjénél BÚVÓHELY a Margit hid budai
hidfőjénél
BÚVÓHELY a Margit hid budai
hidfőjénél 45 m2-es önálló lakás
rövidtávra kiadó, akár félnapra
is.A lakástól szinte minden
megközelithető gyalog /Margit
sziget,budai vár, Duna
part,muzeumok,kórházak,klinikák
stb./, vagy a 4-6-os villamossal/24
órában jár/, ami összeköti Pestet
és Budát..fotók:// http://members.upclive.hu/turjanyi
.gizella Mobil: 06-20-310-4103
ÁR:6.000.-8.000.-Ft/2 fő/éj
[email protected]<
/a>
Feladva:2011-11-30 14:09:37
|
| BÚVÓHELY a Margit hid budai hidfőjénél BÚVÓHELY a Margit hid budai
hidfőjénél 45 m2-es önálló lakás
rövidtávra kiadó, akár félnapra
is.A lakástól szinte minden
megközelithető gyalog /Margit
sziget,budai vár, Duna
part,muzeumok,kórházak,klinikák
stb./, vagy a 4-6-os villamossal/24
órában jár/, ami összeköti Pestet
és Budát..fotók:// http://members.upclive.hu/turjanyi
.gizella Mobil: 06-20-310-4103
ÁR:6.000.-8.000.-Ft/2 fő/éj
[email protected]<
/a>
Feladva:2011-11-26 17:17:23
|
| Zártkert présházzal Eladó Balatonakali strandtól és
nemzetközi campinghelytől kb fél
órányira gyalog, autóval kb10
percre megközelíthető 4000 m2.-es
zártkerttel 4,2m.széles és 8,4 m.
hosszú présház+ pince.
2 mandulafa, WC. villanyóra van.
Telefon és gázbekötés az utcáról
10.m.-ről csatlakoztatható.
A pincétől emeletre belső
lépcsővel lehet közlekedni!
A födém vasbeton monolit,a
tetőhéjazat cserép.
Ára: 4,5 millió Ft.!
Feladva:2011-11-17 16:06:57
|
| Kétlakásos családi ház eladó Monoron két generációs családi ház
eladó. Központhoz közel -piac 10
perc gyalog -. Csendes környék. A
lakás külön-külön megvásárolható. A
felső szint 76 nm, 90 %-ban kész, 2
szoba + nappali, konyha, fürdőszoba
/zuhanykabinos/, WC külön
bejárattal, a lakás lépcsőházból
megközelíthető. Alsó szint 79 nm, 3
szoba, fürdőszoba /kádas/, WC külön
bejárattal, kamra. A fűtés cirkó,
külön-külön van a lakásokhoz víz,
gáz, villanyóra. A telek 384 nm-es,
megosztható külön bejáratra. Van 9
nm-es melléképület -
Feladva:2011-10-21 15:58:47
|
| | Kétlakásos családi ház eladó Monoron két generációs családi ház
eladó. Központhoz közel -piac 10
perc gyalog -. Csendes környék. A
lakás külön-külön megvásárolható. A
felső szint 76 nm, 90 %-ban kész, 2
szoba + nappali, konyha, fürdőszoba
/zuhanykabinos/, WC külön
bejárattal, a lakás lépcsőházból
megközelíthető. Alsó szint 79 nm, 3
szoba, fürdőszoba /kádas/, WC külön
bejárattal, kamra. A fűtés cirkó,
külön-külön van a lakásokhoz víz,
gáz, villanyóra. A telek 384 nm-es,
megosztható külön bejáratra. Van 9
nm-es melléképület -
Feladva:2011-10-21 15:53:27
|
| Kétlakásos családi ház eladó Monoron két generációs családi ház
eladó. Központhoz közel -piac 10
perc gyalog -. Csendes környék. A
lakás külön-külön megvásárolható. A
felső szint 76 nm, 90 %-ban kész, 2
szoba + nappali, konyha, fürdőszoba
/zuhanykabinos/, WC külön
bejárattal, a lakás lépcsőházból
megközelíthető. Alsó szint 79 nm, 3
szoba, fürdőszoba /kádas/, WC külön
bejárattal, kamra. A fűtés cirkó,
külön-külön van a lakásokhoz víz,
gáz, villanyóra. A telek 384 nm-es,
megosztható külön bejáratra. Van 9
nm-es melléképület -
Feladva:2011-10-21 15:51:35
|
| Kétlakásos családi ház eladó Monoron két generációs családi ház
eladó. Központhoz közel -piac 10
perc gyalog -. Csendes környék. A
lakás külön-külön megvásárolható. A
felső szint 76 nm, 90 %-ban kész, 2
szoba + nappali, konyha, fürdőszoba
/zuhanykabinos/, WC külön
bejárattal, a lakás lépcsőházból
megközelíthető. Alsó szint 79 nm, 3
szoba, fürdőszoba /kádas/, WC külön
bejárattal, kamra. A fűtés cirkó,
külön-külön van a lakásokhoz víz,
gáz, villanyóra. A telek 384 nm-es,
megosztható külön bejáratra. Van 9
nm-es melléképület -
Feladva:2011-10-21 15:45:20
|
| Nagykanizsán családi ház eladó1456m2 telken ! Nagykanizsán a Felső temető utcában
105 m2 családiház eladó 1456m2
telken ! 2szoba + hal +2 konyha+
fürdő és tároló alkalmas a hely
vállalkozás kialakítására széles
nagy térkövezett udvara van!
Gyümölcsfák melléképületek , pince
,pajta kocsibeálló kinti csap+ kút
az udvaron ! A buszmegálló 1 percre
a bolt 2 perc távolságra van
gyalog!
Feladva:2011-10-02 12:34:33
|
| Nagykanizsán családi ház eladó1456m2 telken ! Nagykanizsán a Felső temető utcában
ház 1456m2 telken ! 2szoba + hal +2
konyha+ fürdő és tároló alkalmas a
hely vállalkozás kialakítására
széles nagy térkövezett udvara van!
Gyümölcsfák melléképületek , pince
,pajta kocsibeálló kinti csap+ kút
az udvaron ! A buszmegálló 1 percre
a bolt 2 perc távolságra van
gyalog!
Feladva:2011-10-02 12:27:07
Címkék, kulcsszavak: nincs |
| Őrzés-Védelem 38-éves,183cm-magas,férfi érvényes
vagyonőri igazolvánnyal,kamarai
tagsággal,többéves börtönőri
múltal,
9mm-es
gáz-riasztó+viselésivel,őrző-védő
munkát keres,
Szolnok,Abony,Cegléd,és
vonzáskörzetében!
Tel:+36-30/855-49-33
email:gyalog[email protected]
Feladva:2011-09-26 10:29:43
|
| Családi házban 20között hívjon!. 06302968205
XVI.ker.Családi házas részen,zöld
övezetben Ostoros úton ,egy családi
ház eső emelete és a tetőtér egyben
kiadó.Lépcsőházból közelíthető meg.
Ízléses kivitelezésű, a hév
gyalogosan 7perc vagy busszal
1megálló .
80000Ft +rezsi + kéthavi kaució
szükséges.
Feladva:2011-09-24 12:20:33
|
| Zuglóban 1 szobás lakás bútorozva kiadó KIADÓ Zuglóban 28 m2-es, igényesen
felújított 1 szobás lakás bútorozva
(+mosógép, hűtő, mikró, porszívó),
alacsony rezsivel.
Jó közlekedéssel: az Örs vezér
tértől 12 perc gyalogosan, 1megáló
hévvel, 3megálló a 80-81-es
trolival. Az éjszakai busz a lakás
ajtajától kb.20méterre áll meg. A
lakást kellemes parkos övezet veszi
körbe.
Négyemeletes panelben első emeleti,
fűtése szabályozható. (Dohányosok
kizárva!)
55e + rezsi + 2 havi kaució
Tel: 20-22-218-39
Feladva:2011-08-30 22:21:46
|
| Sürgősen szoba kiadó! Sürgősen szoba kiadó 4 kerületben
közel mindenhez nyugati pu.
metró+gyalog 15 perc
alacsonyrezsijű, teljesen
felújított, (légkondícionált, új
konyhabútor, új fürdő, cirkó)
előkertes házban. A ház előtt kb.30
nm-es terasz. 2 fő részére illetve
egyedülállónak is.
32.000/hó+rezsi/fő 1 fő esetén
45.000ft/hó rezsi. nincs
közösköltség. annyi a rezsi csak
amennyit használnak.
érdeklődni:06203441571,06307368482
Feladva:2011-08-23 11:53:22
|
| Csapókerti családiház CSapókertben egyirányú asztfaltos
utcában téglaépítésü önálló
családiház TULAJDONOSTÓL eladó.
Gyalogosan is közelben Buszmegálló,
óvoda, iskola bevásárló központ,
háztartásibolt.
A telken található egy szintén
téglából készült cseréppel fedett 3
helyiségből álló melléképület is.
Helyet kapott egy fából készült
tároló helyiség is.
A fő épület melett található 2
autó tárolására kialakított
épület.
Az udvar füvesitett
tuja-barka-gyümölcsfákal
beültetve.
Helyet kapot egy szalonnas
Feladva:2011-08-15 12:30:44
|
| Balatonmáriafürdő, olcsó nyaralás, kiadó ház - Balaton környéke Balatonmáriafürdőn, a Balaton déli
partján csendes, nyugodt
környezetben várjuk kedves
vendégeinket. Nyaralónk alsó és
felső szintjén egy-egy tágas, külön
bejáratú apartmanban tudjuk fogadni
Önöket. Mindegyik apartmanhoz 3
szoba, konyha, fürdőszoba, egy
tágas nappali, és terasz tartozik.
A konyhában gáztűzhely, mikrosütő,
és hűtőszekrény található. Tv is
van mindegyik szinten. Az udvaron
grillezni, bográcsozni lehet.
Autóval az udvaron parkolhatnak.
A központ és a strand gyalog 5
percre van
Feladva:2011-08-02 11:34:11
|
| Olcsó balatoni nyaralás Balatonmáriafürdőn, a Balaton déli
partján csendes, nyugodt
környezetben várjuk kedves
vendégeinket. Nyaralónk alsó és
felső szintjén egy-egy tágas, külön
bejáratú apartmanban tudjuk fogadni
Önöket. Mindegyik apartmanhoz 3
szoba, konyha, fürdőszoba, egy
tágas nappali, és terasz tartozik.
A konyhában gáztűzhely, mikrosütő,
és hűtőszekrény található. Tv is
van mindegyik szinten. Az udvaron
grillezni, bográcsozni lehet.
Autóval az udvaron parkolhatnak.
A központ és a strand gyalog 5
percre van a háztól. A faluban több
étterem és élelmiszer üzlet áll a
nyaralni vágyók rendelkezésére. A
háztól nem messze az utcában egy
kisebb játszótér is található.
Melegvizű fürdők és akvaparkok is
vannak a közelben. A legközelebbi
városok Keszthely, Hévíz, Fonyód és
Marcali.
Közvetlen hajójárat megy
Badacsonyba és Szigligetre.
Kerékpárt is lehet kölcsönözni.
Elkészült a kerékpárút a tó körül.
A vasútállomás gyalog néhány percre
van a háztól.
A falu az M7-es autópályán, vagy a
7-es úton könnyen megközelíthető.
Az ár: 1900Ft/fő/éjszaka, amely
magában foglalja az idegenforgalmi
adót is. Tel.:06-85-313251.
E-mail:
[email protected]
Feladva:2011-07-31 09:01:55
|
| JELENTKEZZEN , HOGY SEGÍTHESSÜNK! Baleseti Kártérítés Ingyenes
Ügyintézése
Tudta ön,hogy jelentős kártérítésre
van lehetősége amennyiben
balesetben megsérült?
Az Európai Kártérítési Ügyintéző
Központ nem biztosító, hanem orvos
szakértőkből, és
ügyvédekből álló társaság!
Komoly kártérítéshez segítheti a
károsultakat,vagy hozzátartozóit!
A Cég tevékenysége röviden:
Közúti baleset áldozatainak
igyekszik további kártalanítást
biztosítani, amely főként egészség
károsodásra, valamint halálos
kimenetel esetében a család
kártalanítására vonatkozik (tehát
pl. nem
a járművet ért kárra vonatkozik.)
Még ha az okozó autójában ült akkor
is kaphat kártérítést!
Nem csak a sérült,hanem az őt
gondozó személy is kaphat!
Nagyon fontos: A cég nem
biztosító,így nem biztosításról
beszélünk!!!
A kártérítés vonatkozhat:
· egészségügyi károsodás (8
napon túl gyógyuló)
· halál esetén a hozzátartozók
kártérítés
· ápolási költségek
· rehabilitációs költségek
· kiesett jövedelem (esetleg
elmaradt haszon)
· a balesetben sérült
értéktárgyak, személyes tárgyak
károsodása
· fájdalomdíj
· társadalmi értékvesztés
A cég ügyfele lehet:
* közúti baleset résztvevője
(vezető, utas, gyalogos,
kerékpáros),
aki egészség károsodást szenvedett
(külön elbírálás alá esnek a
baleset okozójával egy gépkocsiban
utazók),
* minden személy, akinek a közúti
balesetben elhunyt közeli
családtagja, vagy aki életében
szerepet játszott (ezt
természetesen
pontosítani kell majd) Fontos: nem
csak a törvényes örökös tarthat
igényt kártérítésre!
* akik fontosnak tartják a
kártérítés nagyságát
* akik fontosnak tartják a
kártérítés rövid ügyintézési
idejét
* akik nincsenek megelégedve a
kártérítéssel
* Akár 5 évre visszamenőleg is
igényelhető a kártérítés.
Önnek semmilyen rejtet költséggel
nem jár!!!
Előre semmit nem kell fizetni!!!
Kérjük önt,amennyiben családjában
történt közúti baleset vagy
ismerősei ,barátai körében történt
a baj,tájékoztassa őket erről a
szolgáltatásról,hogy segíthessünk a
kárigényük véghezvitelében.
Jelentkezni a:[email protected]"targe
t="_blank" rel="nofollow"
>http://
[email protected]> e-mail
címen lehet.
ugyanitt munkatársak jelentkezését
is várjuk országosan!
Feladva:2011-07-29 21:33:14
|
| Balatonmáriafürdő, olcsó nyaralás, kiadó ház - Balaton környéke Balatonmáriafürdőn, a Balaton déli
partján csendes, nyugodt
környezetben várjuk kedves
vendégeinket. Nyaralónk alsó és
felső szintjén egy-egy tágas, külön
bejáratú apartmanban tudjuk fogadni
Önöket. Mindegyik apartmanhoz 3
szoba, konyha, fürdőszoba, egy
tágas nappali, és terasz tartozik.
A konyhában gáztűzhely, mikrosütő,
és hűtőszekrény található. Tv is
van mindegyik szinten. Az udvaron
grillezni, bográcsozni lehet.
Autóval az udvaron parkolhatnak.
A központ és a strand gyalog 5
percre van
Feladva:2011-07-28 13:26:55
|
| Szanazugi nyaralóház kiadó Békés megyében, Szanazug dobozi
oldalán, közvetlenül a Kettős-Körös
partoldalán komplett nyaralóház
kiadó. Két szoba (2+3 férőhely)+ a
nappaliban 1 fő alvóhellyel,
+(szükség szerint 2 fő pótággyal).
Felszerelt konyha, fürdőszoba, Wc.
Tágas udvar, nagy fedett terasz áll
rendelkezésre, ahol főzésre,
sütésre lehetőség van. A szabad
strand 10 perc gyalogútra
található. A közelben van
melegétkezési lehetőség és
étel-házhozszállítás. Árak:
megegyezés szerint. Közeli városok
Gyula és Békéscsaba.
Feladva:2011-07-26 17:46:13
|
| Olcsó balatoni nyaralás Balatonmáriafürdőn, a Balaton déli
partján csendes, nyugodt
környezetben várjuk kedves
vendégeinket. Nyaralónk alsó és
felső szintjén egy-egy tágas, külön
bejáratú apartmanban tudjuk fogadni
Önöket. Mindegyik apartmanhoz 3
szoba, konyha, fürdőszoba, egy
tágas nappali, és terasz tartozik.
A konyhában gáztűzhely, mikrosütő,
és hűtőszekrény található. Tv is
van mindegyik szinten. Az udvaron
grillezni, bográcsozni lehet.
Autóval az udvaron parkolhatnak.
A központ és a strand gyalog 5
percre van a háztól. A faluban több
étterem és élelmiszer üzlet áll a
nyaralni vágyók rendelkezésére. A
háztól nem messze az utcában egy
kisebb játszótér is található.
Melegvizű fürdők és akvaparkok is
vannak a közelben. A legközelebbi
városok Keszthely, Hévíz, Fonyód és
Marcali.
Közvetlen hajójárat megy
Badacsonyba és Szigligetre.
Kerékpárt is lehet kölcsönözni.
Elkészült a kerékpárút a tó körül.
A vasútállomás gyalog néhány percre
van a háztól.
A falu az M7-es autópályán, vagy a
7-es úton könnyen megközelíthető.
Az ár: 1900Ft/fő/éjszaka, amely
magában foglalja az idegenforgalmi
adót is. Tel.:06-85-313251.
E-mail:
[email protected]
Feladva:2011-07-24 10:40:36
|
| Balatonmáriafürdő, olcsó nyaralás, kiadó ház - Balaton környéke Balatonmáriafürdőn, a Balaton déli
partján csendes, nyugodt
környezetben várjuk kedves
vendégeinket. Nyaralónk alsó és
felső szintjén egy-egy tágas, külön
bejáratú apartmanban tudjuk fogadni
Önöket. Mindegyik apartmanhoz 3
szoba, konyha, fürdőszoba, egy
tágas nappali, és terasz tartozik.
A konyhában gáztűzhely, mikrosütő,
és hűtőszekrény található. Tv is
van mindegyik szinten. Az udvaron
grillezni, bográcsozni lehet.
Autóval az udvaron parkolhatnak.
A központ és a strand gyalog 5
percre va
Feladva:2011-07-22 13:05:06
|
| Balatonmáriafürdő, olcsó nyaralás, kiadó ház - Balaton környéke Balatonmáriafürdőn, a Balaton déli
partján csendes, nyugodt
környezetben várjuk kedves
vendégeinket. Nyaralónk alsó és
felső szintjén egy-egy tágas, külön
bejáratú apartmanban tudjuk fogadni
Önöket. Mindegyik apartmanhoz 3
szoba, konyha, fürdőszoba, egy
tágas nappali, és terasz tartozik.
A konyhában gáztűzhely, mikrosütő,
és hűtőszekrény található. Tv is
van mindegyik szinten. Az udvaron
grillezni, bográcsozni lehet.
Autóval az udvaron parkolhatnak.
A központ és a strand gyalog 5
percre van a háztól. A faluban több
étterem és élelmiszer üzlet áll a
nyaralni vágyók rendelkezésére. A
háztól nem messze az utcában egy
kisebb játszótér is található.
Melegvizű fürdők és akvaparkok is
vannak a közelben. A legközelebbi
városok Keszthely, Hévíz, Fonyód és
Marcali.
Közvetlen hajójárat megy
Badacsonyba és Szigligetre.
Kerékpárt is lehet kölcsönözni.
Elkészült a kerékpárút a tó körül.
A vasútállomás gyalog néhány percre
van a háztól.
A falu az M7-es autópályán, vagy a
7-es úton könnyen megközelíthető.
Az ár: 2000Ft/fő/éjszaka, amely
magában foglalja az idegenforgalmi
adót is. Tel.:06-85-313251.
E-mail:
[email protected]
Feladva:2011-07-19 13:06:22
|
| Balatonmáriafürdő, olcsó nyaralás, kiadó ház Balatonmáriafürdőn, a Balaton déli
partján csendes, nyugodt
környezetben várjuk kedves
vendégeinket. Nyaralónk alsó és
felső szintjén egy-egy tágas, külön
bejáratú apartmanban tudjuk fogadni
Önöket. Mindegyik apartmanhoz 3
szoba, konyha, fürdőszoba, egy
tágas nappali, és terasz tartozik.
A konyhában gáztűzhely, mikrosütő,
és hűtőszekrény található. Tv is
van mindegyik szinten. Az udvaron
grillezni, bográcsozni lehet.
Autóval az udvaron parkolhatnak.
A központ és a strand gyalog 5
percre van
Feladva:2011-07-15 12:09:53
|
| Gyula Hőforrás Üdülő Gyulán 2011. augu.23-szept.05-ig
1,5 szobás ( teljesen felszerelt)
üdülés jog eladó 50000.-Ft/ 2 hét -
függetlenül az ott tartózkodók
számától.
Gyönyörű park, játszótér,
teniszpálya.
Fürdő gyalog 3 percre,
Feladva:2011-07-14 15:33:33
|
| Balatonmáriafürdő, olcsó nyaralás, kiadó ház Balatonmáriafürdőn, a Balaton déli
partján csendes, nyugodt
környezetben várjuk kedves
vendégeinket. Nyaralónk alsó és
felső szintjén egy-egy tágas, külön
bejáratú apartmanban tudjuk fogadni
Önöket. Mindegyik apartmanhoz 3
szoba, konyha, fürdőszoba, egy
tágas nappali, és terasz tartozik.
A konyhában gáztűzhely, mikrosütő,
és hűtőszekrény található. Tv is
van mindegyik szinten. Az udvaron
grillezni, bográcsozni lehet.
Autóval az udvaron parkolhatnak.
A központ és a strand gyalog 5
percre van
Feladva:2011-07-14 13:10:36
|
| Tökölön a Dobó Katica és a Huszka Jenő sarkán telek eladó Csendes környezetben, 550n2-es
sarok építési telek eladó. Gázcsonk
a telken belül, többi közmű az
utcában található. Invitel kábelre
is köthető net, telefon, Tv. Óvoda,
élelmiszerbolt, autóbuszváró gyalog
5-10 perc, iskola, HÉV-állomás
gyalog 10-15 perc.
Feladva:2011-07-13 15:02:37
|
| Szegeden tégla társasházi lakásban szoba kiadó Szegeden,Rózsa utcában,3
szobás+amerikai konyhás tetőtéri
társasház 2 külön bejáratú szobája
albérletbe kiadó,teljes
lakáshasználattal,fiatal főbérlő
mellett.Internet,kábeltévé,klíma,er
kély,mosógép,hűtő,mikro,háztartási
gépek,sarokkádas fürdőszoba,egyedi
gázfűtés,beépített konyhabútor
tartozik a lakáshoz.Jó
tömegközlekedési lehetőség a város
minden pontja felé,a Belváros
gyalog 10 percre van.A közelben
boltok,piac,iskola,óvoda,gyógyszert
ár stb.Ár: 30.000.-Forint/szoba,
rezsivel,+1 havi kaució
Feladva:2011-07-03 07:38:20
|
| Balatonmáriafürdő, július 9-ig kiadó ház Balatonmáriafürdőn, a Balaton déli
partján csendes, nyugodt
környezetben várjuk kedves
vendégeinket. Nyaralónk alsó és
felső szintjén egy-egy tágas, külön
bejáratú apartmanban tudjuk fogadni
Önöket. Mindegyik apartmanhoz 3
szoba, konyha, fürdőszoba, egy
tágas nappali, és terasz tartozik.
A konyhában gáztűzhely, mikrosütő,
és hűtőszekrény található. Tv is
van mindegyik szinten. Az udvaron
grillezni, bográcsozni lehet.
Autóval az udvaron parkolhatnak.
A központ és a strand gyalog 5
percre van
Feladva:2011-07-02 14:47:00
|
| Üzlethelyiséggel is rendelkező sorházrész eladó Zalaegerszeg központjától autóval 1 percre Zalaegerszeg központjától gyalog 5,
autóval 1 percrnyi távolságra
elhelyezkedő, Kaszaházi úti
sorházrész tulajdonostól eladó!
A sorházrészhez tartozó telekrész
142 m2. Az épület három szintjének
összes területe 109 m2. A 40m2-es
alsó szint üzlethelyiségnek lett
kialakítva építéskor
A két szintes lakrész 69 m2, külön
bejáratú. Egy nemrég bekövetkezett
kisebb vízkár miatt, beltéri
újrafestés szükséges.
Részletkért, Fotókért érd.:
06303960441; [email protected]
Feladva:2011-06-21 15:37:21
|
| Balatonfűzfői nyaralás Balatonfűzfőn 60 négyzetméteres
külön bejáratú, kertes
összkomfortos apartman (5-6 fő.)
júniustól nyaralás céljából kiadó.
Nappali, fürdőszoba, teljesen
felszerelt konyha, 3 szoba, Tv,
terasz, grillezési lehetőség).
Amennyiben 3 éjszakát tölt el akkor
3000,-Ft/fő/éj+IFA, de 4 éjszakánál
2.500Ft/fő/éj+IFA. A szállás
Balatonalmáditól 3km-re fekszik,
mely busszal és gyalogosan
(kerékpárúton) is megközelíthető.
1,5km-re található a Balatonfűzfői
uszoda, és mellette egy 800 m
hosszú téli-nyári bob pá
Feladva:2011-06-04 12:57:38
Címkék, kulcsszavak: Balaton |
| Zánka Zánka központjában nyaraló kiadó!
Strand gyalogosan 10 perc. A
nyaraló 2 szobás, nappalis, nagy
teraszos, zárt parkolási
lehetőség.
Érdeklődni a következő tel. számon
06/202343561
Feladva:2011-05-29 21:30:10
|
| Zánka nyaraló kiadó Zánka központjában strandtól
gyalogosan 10 percre 2 szobás,
nappalis nagyteraszos nyaraló
kiadó!
Érd:202343561
Feladva:2011-05-29 21:23:42
|
| Szoba Kiadó Lakótársat keresek igényes fiú vagy
lány személyében külön-bejáratú
bútorozott szobába, amely saját
wc-vel és kijárattal rendelkezik az
osfás kertbe a II.kerületi Nyúl
utca csendes-nyugodt környékén.
A lakásban közös használatú
helységek: eloszoba, konyha, külön
wc, fürdoszoba WC-vel, erkély,
kert.
Alacsony rezsi (max 15eFt) és közös
költség (5000 Ft). Kaució 2 hónap
(részletekben is fizetheto).
Bérleti díj 55.000 Ft+rezsi fele
(kb 15-20eFt télen, 10-13eFt
nyáron).
Kérésre küldök még képeket
Busz/villamosmegálló, üzletek
70m-re a kaputól, posta... a közeli
áruházban(Mammut) található,
frekventált helyen, 2 percre gyalog
a Moszkva tértől.
A lakásban tilos dohányozni, de a
szobához nagyméretű terasz és
hatalmas kert tartozik,
tábortűzrakóhellyel, ping pong
asztallal,...
Érdeklődők jelentkezését a
06-20/32-43-088-as számon várom
10-15 óra között vagy 22 óra után!
Mike
Feladva:2011-05-29 02:28:41
|
| Balatonfűzfői nyaralás Balatonfűzfőn összkomfortos
apartman teljes felszereléssel 5 fő
részére(max.6 fő)júniustól nyaralás
céljából kiadó.
Három éjszakáig
3.000,-Ft+IFA/fő/éj,három éj. után,
2.500Ft +IFA. Balatonalmádi
2km-re,1,5 km-re az uszoda,és
bonpálya,áll a vendégek
rendelkezésére. A strand gyalog,
max.5-10perc. Foglalás 10%-al.
http://www.eubalaton.hu
magánszállások alatt.
Feladva:2011-05-23 15:23:59
|
| Zánka nyaraló kiadó Zánka központjában strandtól
gyalogosan 10 percre 2 szobás,
nappalis nagyteraszos nyaraló
kiadó!
Érd:202343561
Feladva:2011-05-22 18:37:33
|
| Kispesti családi ház eladó Eladó Kispest kertvárosi részén
1994-ben épült, 1 éve felújított
(komplett ablak, ajtó csere),3
szintes,210 nm-es, 450nm-es telken
található jó állapotú családi ház.
Jó közlekedési lehetőséggel, busz
gyalogosan 5 percre. Csendes,
nyugodt aszfaltozott utcában.
Alagsor+ földszint+tetőtér (2,80-as
belmagasság). Alagsorban garázs,
mosókonyha, kondiszoba,
kazánhelyiség található.
Földszinten előszoba, külön
mellékhelyiség, zuhanyzó, amerikai
konyha konyhabútorral, étkező,
valamint 32nm-es nappali szo
Feladva:2011-04-08 11:45:19
|
| Női divat üzlet Egy nőnek biztos megélhetést érő
női divatáru üzlet naprakész
árukészlete eladó, bérlési
lehetőséggel. Budapest
legkedveltebb lakótelepén (a HVG
szerint) szomszédságában Erste
Bank-fiók ott, ahol minden HÉV-től
jövő gyalogos jár! A sikeres ember
határozott! Telefonáljon: 06 20
501-68-86, vagy küldjön e-mailt: [email protected]
Feladva:2011-03-30 23:12:30
|
| Balatonfűzfői nyaralás Balatonfűzfőn külön bejáratú
összkomfortos apartman(5-6 fő.)
júniustól nyaralás céljából
kiadó.Nappali,fürdőszoba, teljesen
felszerelt konyha,
3szoba,Tv,terasz,grillezési
lehetőség)A szállás B.almáditól
3km-re fekszik, mely busszal és
gyalogosan(kerékpárúton)is
megközelíthető. 1,5km-re található
a B.fűzfői uszoda,és mellette egy
800 m hosszú téli-nyári bob pálya
várja a vendégeket.A strand
gyalogosan max.5-10
perc.Megtekinthető: http://www.eubalaton.hu/szallasok/
balatoni-apartman
Feladva:2011-03-27 20:18:29
|
| Balatoni családi ház olcson Azonnal beköltözhető Családi ház
szinte fél áron eladó. Somogyban a
67-es fő út mentén jó közlekedési
lehetőség mellett, gazdálkodásra
alkalmas, nagy
telken,(900négyszögöl)
melléképületek, gyümölcsfák vannak.
A ház méretei 74 m2 két és fél
szobás világos kelet nyugati
fekvésű. Három éve lett felújítva,
fűtése egyedi (gáz a falon) a
szobák laminált parkettásak.
Buszmegálló gyalog 2 perc, Irányár
15Millió (aki 50napon belül
Készpénzbe fizet 8Millió)
Érdeklődni: 70-5956815
Feladva:2011-03-26 16:02:25
|
| Idén tavalyi árakkal várjuk a nyaralni vágyókat Balatonföldváron TV-vel, hűtővel,
mikroval, jól felszerelt konyhával,
2 fürdőszobával, kertben tere-fere
sátorral, grillezési lehetőséggel,
homokozóval, zárt parkolóval, a
Balatonparttól gyalog 5 percre
található 3 szobás nyaralónkba.
Kedvezményes ár főszezonban is 2500
Ft+ üdülőhelyi díj maximum 9 fő
részére. Hosszabb foglalás esetén
egyéb kedvezményt biztosítunk,
valamint gyerekkedvezményt.
Érdeklődni lehet:
[email protected]
06/20-947-3723
Feladva:2011-03-19 12:21:04
|
| Tapasztalt rakodókkal költöztetés, bútorszállítás KÖLTÖZTETÉS-BÚTORSZÁLLÍTÁS-LOMTALAN
ÍTÁS
Több éves tapasztalattal,becsületes
munkavégzéssel
Lakossági-és irodaköltöztetés
Áruszállítás 2
t-ig,házhozszállítás (2-3 bútor,
hűtő, mosógép
stb...)KIKA,IKEA,RETZ…,
Lomtalanítás, költöztetéssel
egybekötött lomtalanítás
Albérletköltöztetés,garzonköltözte
tés,házon belüli
bútormozgatás,gyalogosköltöztetés
Kiscsomag szállítás
Pianínó, páncélszekrény, zongora
szállítás
70/942-1525,30/425-9393
koltoztetes-koriabt.hupont.hu
Feladva:2011-02-28 19:18:48
|
| Új épitésű tetőtéri lakás eladó XIV ker Semsey útcában csendes, de
3 perc gyalog a Tököly, és a
Stefánia útcáktól, már csak 2db
71m2-es kétszintes duplakomfortos
erkélyes az egyik lakáshoz 12m2-es
erkély, a másik lakáshoz 12m2+ 3,
6m2 terasz van. Szép kilátással.
(képenlátható) Szerkezetkészen , de
kulcsrakészen is az önök
elképzelését, és igényeit
figyelembe véve. Eladók! Az épület
teljesen felújított csak 10 lakás
van kulturált lakókkal.
Lakásvásárláskor természetes és
legfontosabb szempont, hogy a
lakáson belül a terek mego
Feladva:2011-01-15 12:22:55
|
| Nagykőrösön felújított lakás eladó Nagykőrösön a Tabán u. 2/B IV.
emeletén felújított 56 m2-es, 2
szobás panellakás eladó.
Hőszigetelt műanyag ablakok, új
hidegburkolatok. Szabályozós
hőmennyiségmérős távfűtés.
szomszédban óvoda és szupermarket,
a közelben iskola is van. A
városközpont gyalog 5 perc.
Feladva:2011-01-11 17:38:50
|
| Új épitésű tetőtéri lakás eladó XIV ker Semsey útcában csendes, de
3 perc gyalog a Tököly, és a
Stefánia útcáktól, már csak 2db
71m2-es kétszintes duplakomfortos
erkélyes az egyik lakáshoz 12m2-es
erkély, a másik lakáshoz 12m2+ 3,
6m2 terasz van. Szép kilátással.
(képenlátható) Szerkezetkészen , de
kulcsrakészen is az önök
elképzelését, és igényeit
figyelembe véve. Eladók! Az épület
teljesen felújított csak 10 lakás
van kulturált lakókkal.
Lakásvásárláskor természetes és
legfontosabb szempont, hogy a
lakáson belül a terek mego
Feladva:2010-12-18 15:19:32
|
| Eladó belvároshoz közel, csendes helyen Kaposvár, nagy 1, 5 szobás felújjított lakás, garázs, tárolók, kis udvar. Külső-belső
felújítás,hőszigetelés,csendes
környezet,gyalogosan is közel 5-10
perc Kaposvár belvárosa- a fő
utca-. 4 éve lett teljesen
felújítva a nagy 1,5 szobás
lakás.Kis udvar körbekerítve,
térkővel burkolva. 2 tároló, egy
nagy garázs tartozik még a
lakáshoz.1950-es években épült 70cm
vastag téglafalazattal épült 2
szintes ház földszintjén található
az eladó nagy másfél szobás
lakás.2006-ban történt felújítás
mindent érintett.Gáz cirkókazán
fűtés.Hőszigetelt nyílászárók. Az
ár irányár.
Feladva:2010-12-18 13:10:28
|
| Akció indián nyár-Hévízen 20% kedvezménnyel Akció indián nyár-Hévízen akciós
időszak szept.10-től
4-nap,3-éjszaka 2 fő részére akciós
csomag ára 20% kedvezménnyel most
csak 19500Ft Az ár tartalmazza az
IFA-t/410Ft/fő/, a víz, villany,
gáz, WC-papír. törölköző, ágynemű
használat és a végtakarítás
költségét. Házunk közel található a
tófürdőhöz, és az egregyi
borhegytől akár gyalog is könnyedén
megközelíthető (10-15perc).
Apartmanok felszereltsége: 2ágyas
szoba franciaággyal, konyha,
zuhanyzós fürdőszoba, terasz,
parkolási lehetőség zárt udvarban.
Háziállat megengedett megbeszélés
alapján. A Szobakiadók Szövetsége
tagjaként 10% kedvezményt tudunk
biztosítani partnereinknél. Pl.
Tófürdő belépő, étterem, fogászat.
Programok: Esti séta a keszthelyi
mólón, hajókirándulás, csónakázás a
tapolcai tavas barlangban, sümegi
vár meglátogatása (várjátékok),
lovaglás, kiváló környékbeli borok
kóstolása, túra a KIS BALATON
körül, horgászási lehetőség,
városnézés Dotto kisvonattal,
vízisí a Balatonon
Tel: 06304111151 E-mail: villa-eri
[email protected]
Kovácsné Borda Erika
Feladva:2010-09-06 08:13:56
|
| Akció indián nyár-Hévízen 20% kedvezménnyel Akció indián nyár-Hévízen akciós
időszak szept.10-től
4-nap,3-éjszaka 2 fő részére akciós
csomag ára 20% kedvezménnyel most
csak 19500Ft Az ár tartalmazza az
IFA-t/410Ft/fő/, a víz, villany,
gáz, WC-papír. törölköző, ágynemű
használat és a végtakarítás
költségét. Házunk közel található a
tófürdőhöz, és az egregyi
borhegytől akár gyalog is könnyedén
megközelíthető (10-15perc).
Apartmanok felszereltsége: 2ágyas
szoba franciaággyal, konyha,
zuhanyzós fürdőszoba, terasz,
parkolási lehetőség zárt udvarban.
Háziállat megengedett megbeszélés
alapján. A Szobakiadók Szövetsége
tagjaként 10% kedvezményt tudunk
biztosítani partnereinknél. Pl.
Tófürdő belépő, étterem, fogászat.
Programok: Esti séta a keszthelyi
mólón, hajókirándulás, csónakázás a
tapolcai tavas barlangban, sümegi
vár meglátogatása (várjátékok),
lovaglás, kiváló környékbeli borok
kóstolása, túra a KIS BALATON
körül, horgászási lehetőség,
városnézés Dotto kisvonattal,
vízisí a Balatonon
Tel: 06304111151 E-mail: villa-eri
[email protected]
Kovácsné Borda Erika
Feladva:2010-09-06 08:13:46
|
| Családi ház eladó Rédicsen,kellemes környezetben
2szobás,összközműves családi ház
melléképületekkel,pincével,kerttel
eladó.Rengeteg kikapcsolódási
lehetőség adott a környéken,pl. a
közeli
fürdővros,Lenti;horgásztavak;lovagl
ás;kerékpár-és gyalogutak,erdei
kisvasút...
A ház a falu központjában
található,közel a
boltokhoz,óvoda-iskolához,orvosi
rendelőhöz,buszmegállókhoz.
Irányár: 4,2 millió Ft.
Érdeklődni: 06-30-354-8010
Feladva:2010-07-29 19:07:38
|
| Duna mellett Mohács-Bár határban eladó üdülőtelkek Mohács-Bár határban, üdülőterületen
2 db. egymás melletti 820 nm/db.
üdülőtelek tele gyümölcsfával
eladó. Az éves gyümölcsszükséglet
megterem. (alma, dió, birs alma,
laspolya, mandula, mogyoró,
gesztenye, szilva, barack,
cseresznye, meggy stb.) A terület
megosztható. Víz a telken, teljes
közmű elérhető. Duna, buszmegálló
gyalog kb. két perc. Árvíztől
védett helyen van, dombtetőn,
egyenes, sík a telek. A környéken
üdülők vannak, de egy utcával
arrébb már családi házak épültek.
20 %-ban építhető b
Feladva:2010-07-25 15:04:18
|
| Lakás eladó Főikolások FÍGYELEM!Eladó!XVI
ker.Újszász u.8,8 M i.á. 29nm
ékszerdoboz,1.5 szobás,renkívül jó
beosztással.Jól hőszigetelt,egyedi
tömbfűtéssel.közösk.6500Ft.Parkolás
zárt udvarban,tömegk.5p.gyalogosan
ősfákközött.KÜL.KER:
szomszédban.Lidl,uszoda,színház pár
perc alatt elérhető. 30/296-8205
email-ban tudok küldeni fotókat.
Feladva:2010-07-25 14:14:32
|
| Zártkert présházzal Eladó Balatonakali strandtól és
nemzetközi campinghelytől kb fél
órányira gyalog és autóval kb10
percre megközelíthető 4000 m2.-es
zártkerttel 4,2m.széles és 8,4 m.
hosszú présház+ pince.
2 mandulafa, WC. villanyóra van.
Telefon és gázbekötés az utcáról
10.m.-ről csatlakoztatható.
A pincétől emeletre belső
lépcsővel lehet közlekedni! (a kép
régi már felújított)
A födém vasbeton monolit,a
tetőhéjazat cserép.
Ára:4,5 millió Fft.!
Kain Ferencné 06-20/414-7891
Feladva:2010-07-22 15:46:07
|
| Balatonfűzfői nyaralás Balatonfűzfőn összkomfortos
apartman teljes felszereléssel 5 fő
részére (max.6 fő) júniustól
nyaralás céljából kiadó.
Három éjszakáig 3.000,-Ft/fő/éj,
három éjszaka felett 2.500,-
Ft/fő/éj.+ IFA. http://nyaralas.uw.hu Kerékpár
is kölcsönöz. A településtől 2km-re
fekszik Balatonalmádi, 1,5km-re
található a Balaton uszoda. 800m
hosszú téli-nyári bob pálya, élmény
park áll a vendégek rendelkezésére.
A strand a szállástól gyalog nem
több mint 5 perc.
Feladva:2010-07-21 14:54:12
Címkék, kulcsszavak: Balaton |
| Zártkert présházzal Eladó Balatonakali strandtól és
nemzetközi campinghelytől kb fél
órányira gyalog, autóval kb10
percre megközelíthető 4000 m2.-es
zártkerttel 4,2m.széles és 8,4 m.
hosszú présház+ pince.
2 mandulafa, WC. villanyóra van.
Telefon és gázbekötés az utcáról
10.m.-ről csatlakoztatható.
A pincétől emeletre belső
lépcsővel lehet közlekedni!
A födém vasbeton monolit,a
tetőhéjazat cserép.
Ára: 4,5 millió Ft.!
Kain Ferencné 06-20/414-7891
www.kuckoingatlan.freeblog.hu
Feladva:2010-07-21 13:15:11
|
| XIII. ker-i 2 szobás lakás eladó Tulajdonostól eladó a XIII.
kerület Kassák L. u-i 51 nm
kétszobás, étkezős, erkélyes,
vízórás, panorámás lakás. Jó
közlekedés (Árpád-híd gyalog 3
perc).
I.á: 9.900.000Ft. Tel:
06-20/439-08-16
Feladva:2010-07-11 22:15:59
|
| |
|