Mézes kalácsház eladó a Mohácsi szőlőhegyen
Egy Mézeskalácsház eladó a Mohácsi
szőlőhegyen örök panorámás telken.
A Csele pataktól nem messze,
kanyargós jó minőségű aszfaltozott
úton közelítjük meg a felújított
hétvégi házat. A bejáratnál már
látszik, hogy az unokákra is
gondoltak, hinta és homokozó, külső
zuhanyzó is kihasználható. Az
épület előtt frissen járólapozott
terasz fogad bennünket, majd
belépve egy 25 nm-es nappalit
találunk, ami központi része a
háznak. Innen nyílik egy zuhanyzós
fürdő, s innen lehet egy vaskos
ajtón keresztül a pincébe is
lemenni, s fa lépcsőkön a tető
térbe pedig felmenni, valamint
kellő szolidsággal a háttérben a
konyha berendezése húzódik, ami
kompletten teljes egészében a ház
részét képezi, átvehető. Fenn az
emeleti szoba lambériázott, úgy
mint az erkély teteje is, ahonnan a
Duna látképe is megtekinthető. A
nyaralót meg kell nézni és saját
szemmel kell meggyőződni, hogy
teljes felújítás után van az
épület, csak be kell költözni, az
eladó minden berendezést, sőt
gépeket is felajánl, átvehető!! A
telek 1290 nm, ami kordon művelésű
szőlőből, s gyümölcsösből tevődik
össze. A nyaraló téliesített, sőt
egy kis család számára állandó
lakhatási helynek is számíthat, úgy
mint teszik a környékben oly sokan.
A tiszta levegő és a csend sok
családot vonzott már ki a városból.
Szőlőhegyen kuriózumnak számít,
hogy ebben az utcában gáz rákötési
lehetőség is adott. A vételár
fixnek tekinthető, de ha egy
belvárosi garzon lakás felajánlás
adódik, az eladó azt is
megfontolja.
| (Ha hasznosnak találta az oldalon talált tartalmat, információt, kérjük a "+1" gomb megnyomásával támogassa oldalunk népszerűségét!) |
Feladva: 2017-05-20 23:12:36 Feladó: István E-mail: [email protected] Telefon: 204629760 Cím: Szőlőhegy Város: Mohács
|
|
|