Eltartás-Tanulságos kérem olvassa el!
”Budapesten többen halnak
egyedül”!!!
Egy elhunyt vagyona csak kacifántos
és hosszú eljárás végén köthet ki a
magyar államnál. Halál esetén
hosszú hónapokon át tartó folyamat
veszi kezdetét, amelynek során az
önkormányzat illetékes osztálya
megpróbálja megkeresni és
értesíteni az örökösöket.
A vagyont elsősorban az elhunyt
leszármazottjai, például gyermekei
öröklik. Ha ilyen nincs, a
házastárs az örökös, annak
hiányában a szülők és az egyéb
felmenők következnek a sorban.Az
állam áll a sor végén!
”Ennek ellenére az elmúlt
években jelentősen növekedett az
állami öröklések száma” -
mondta az [origo]-nak Marjay Gyula,
az MNV ingó- és ingatlanvagyonért
felelős főigazgatója, hozzátéve,
hogy tavaly még 3500 hagyatéki
eljárás során örökölt az állam,
2017-ben viszont már 4800 örökségi
ügyük volt. Marjay szerint a
legtöbb esetük Budapestről és
környékéről származik.
”Vidéken egyszerűbb a
helyzet”, ott sokkal több az
olyan elhunyt, aki törvényes
örökössel rendelkezik, vagy
vagyonáról végrendelkezik,
”Budapesten viszont több az
elmagányosodott ember”.
-MIÉRT MÁSOLTAM KI? Mert nem értem
miért,és miért és miért?
Ezek az emberek egyedül haltak
meg!Nem jobb lenne úgy élni hogy
tiszta rendezett az
otthona?Mindennap finom melegétel
lenne az asztalon,betegség esetén
lenne aki ápolja,gondoskodik
önről?Vagy akár néha egy jó szó,egy
kedves gesztus,egy pohár tea a
betegágyánál,akár a kórházban egy
látogató,aki megkérdezi -hogy
van?-mire van szüksége? És úgy
általában akiknek van hozzá
tartozója még a kórházban is
máshogy bánnak velük!
Nagyon sok család van akik
szerettel,gondoskodással,odafigyegy
eléssel tudnának szolgálni azért
cserébe hogy saját otthonuk
legyen!Személy szerint én egy apa
vagyok.Két kisfiú és nemsokára egy
kislány apukája.19 éves korom óta
tisztességesen dolgozom én is és a
feleségem is!10 éve mégis
albérletben élünk,szinte már semmi
esélyét nem látom annak hogy saját
otthonunk legyen.Pedig ennél jobban
nem is vágyunk semmire!Ezért adom
fel ezt a hirdetést,nagyon bízom
benne hogy valaki örülne a
segítségünknek mert csak ezzel
tudunk szolgáni!Cserébe nem kérünk
mást csak egy meleg otthont a
családunknak!
Nagyon szépen köszönöm hogy
elolvasta a hirdetésemet!
Üdvözlettel:József
| (Ha hasznosnak találta az oldalon talált tartalmat, információt, kérjük a "+1" gomb megnyomásával támogassa oldalunk népszerűségét!) |
Feladva: 2019-01-22 16:43:46 Feladó: József E-mail: [email protected] Telefon: 06307497522 Város: Budapest
|
|
|