| |
| (Ha hasznosnak találta az oldalon talált tartalmat, információt, kérjük a "+1" gomb megnyomásával támogassa oldalunk népszerűségét!) |
|
| Eladó panel örök lakás, Szentendrén a Püspökmajor lakótelepen. Eladó panel örök lakás, Szentendrén
a Püspökmajor lakótelepen.
.
Az épület 1980 épült, folyamatosan
karbantartják.
Károly utca 14 szám, harmadik
emeleten helyezkedik el a lakás ami
55 nm-es, 1 nagy szoba és egy fél
szoba egymástól függetlenül
nyílnak. Előszoba, étkezős konyha
,külön helyiségben helyezkedik el a
kádas fürdőszoba és a toalett.
Az ingatlanhoz egy 8 nm-es erkély
is tartozik a lakás fekvése és
keleti, illetve nyugati ennek
köszönhetően napfényes, világos..
A nappaliból lenézve az erkélyről,
madárcsicsergős, zöld övezetet
látsz, reggelente a napfény beárad
a szobába délután 13 óráig kb.
Éjjelente romantikus hangulatba
borul a nappali, nagyon sokszor
bevilágít a nagy telihold.
A lakás elhelyezkedése kiváló mivel
minden fontosabb intézmény
megtalálható úgy mint például az
óvoda 5 percre van sétával,
általános iskola közvetlenül
mellette helyezkedik el, a Móricz
Zsigmond gimnázium, gyalog kb 15
perc és minden más ugyan így mint
az V8 uszoda, posta, gyógyszertár,
cukrászda, pékség és
dohánybolt,virágbolt, szabadidő
központ, játszótér, bevásárlási
lehetőség, ABC, közért, zöldséges 5
percnyire a lakástól.
Ideális választás mindazoknak, akik
egy kényelmes, jól megközelíthető
otthont keresnek.
Túrázóknak nagy előnyök hogy
kiválóan megközelíthető gyalog Kó
hegységünk, nagy szántás van a
közelben, ami 5 perc sétával
elérhető, állatszeretőknek nagy
előny oda vinni a kedvencüket.
A panel közelében van játszótér,
edzésre alkalmas gépek felszerelve,
jó futási lehetőség mivel
zöldövezetbe tudsz futni aszfaltos
burkolat van kiépítve.
A buszmegálló 3 perc sétával
könnyen elérhető, ahonnan a Hév
állomásra könnyen lejuthatunk és
onnan Budapestre is, sőt ingyenes
Auchan-járat is van.
Parkolásra a ház előtt van
lehetőség ami ingyenes.
Cserélve lettek a radiátorok, a
nyílászárók műanyagból készültek.
Fűtés típusa Házközponti fűtés.
Pince, tároló közös,
Közmű:Víz, Villany, Csatorna.
Közös költség, szemétdíj van.
A kuka a ház előtt található.
Kulturált barátságos
lakóközösséggel rendelkezik a
lakótelep.
Amennyiben úgy érzed hogy
megtaláltad álmaid házát, telefonos
elérhetőségemen keresztül van
lehetőséged felvenni velem a
kapcsolatot.
.
.
Ár:47.000.000ft
.
.
Tel: 0670-410-3402.
Tulajdonostól eladó.
.
.
INGATLAN KÖZVETÍTŐK NE KERESSENEK!
.
.
Város: Szentendre.
Ingatlan jellege: Lakás.
Lakás típusa: Panellakás,
összkomfort.
Nappalik száma: Egy és egy fél
szoba.
Pince, tároló: Közös.
Hasznos lakóterület: 55 m2.
Állapot: Használt, felújítandó.
Közmű:Víz, Villany, Csatorna
Parkolási lehetőség: Utcán
ingyenes.
Fűtés: Ház központi fűtés.
.
Feladva:2024-06-11 10:37:14
|
| Ingyenes hitelek vállalkozás indításához Komoly és gyors magánhitel Hitelt
keres tevékenysége felélesztésére,
akár egy projekt megvalósítására
van szüksége, akár más okból, vagy
bármi más miatt van szüksége
pénzre. Szívesen adunk kölcsönt
annak, aki a törlesztési
feltételeket be tudja tartani.
Kérem, adja meg kölcsönigényének
összegét és lejáratát. Kérem vegye
fel a kapcsolatot e-mail címmel: [email protected]
Feladva:2024-04-24 23:22:04
Címkék, kulcsszavak: 123456 |
| Ingyenes hitelek vállalkozás indításához Komoly és gyors magánhitel Hitelt
keres tevékenysége felélesztésére,
akár egy projekt megvalósítására
van szüksége, akár más okból, vagy
bármi más miatt van szüksége
pénzre. Szívesen adunk kölcsönt
annak, aki a törlesztési
feltételeket be tudja tartani.
Kérem, adja meg kölcsönigényének
összegét és lejáratát. Kérem vegye
fel a kapcsolatot e-mail címmel: [email protected]
Feladva:2024-04-24 12:07:16
Címkék, kulcsszavak: 123456 |
| Ingyenes hitelek vállalkozás indításához Komoly és gyors magánhitel Hitelt
keres tevékenysége felélesztésére,
akár egy projekt megvalósítására
van szüksége, akár más okból, vagy
bármi más miatt van szüksége
pénzre. Szívesen adunk kölcsönt
annak, aki a törlesztési
feltételeket be tudja tartani.
Kérem, adja meg kölcsönigényének
összegét és lejáratát. Kérem vegye
fel a kapcsolatot e-mail címmel: [email protected]
Feladva:2024-04-24 12:04:11
Címkék, kulcsszavak: 123456 |
| Hitel ajánlat Felajánlom hitelajánlatomat, ami
nagyon gyors és egyszeru. Az
ajánlatom 200 000-tol 50 000 000
ft-ig kezdodik és a kamatam 2% és
ingyenes. A hitel törlesztése 12 és
300 hónap között kezdodik.
Felhívjuk figyelmét, hogy
bankvezetomnek szüksége van egy
aláírt szerzodési dokumentumra,
mielott pénzt utalna át az Ön
számlájára. Tehát minden sürgos
hiteligénye esetén forduljon
hozzám: [email protected]
Feladva:2024-04-24 11:25:47
Címkék, kulcsszavak: 123456 |
| Hitel ajánlat Felajánlom hitelajánlatomat, ami
nagyon gyors és egyszeru. Az
ajánlatom 200 000-tol 50 000 000
ft-ig kezdodik és a kamatam 2% és
ingyenes. A hitel törlesztése 12 és
300 hónap között kezdodik.
Felhívjuk figyelmét, hogy
bankvezetomnek szüksége van egy
aláírt szerzodési dokumentumra,
mielott pénzt utalna át az Ön
számlájára. Tehát minden sürgos
hiteligénye esetén forduljon
hozzám: [email protected]
Feladva:2024-04-24 11:25:17
Címkék, kulcsszavak: 123456 |
| | Ingyenes hitelek vállalkozás indításához Komoly és gyors magánhitel Hitelt
keres tevékenysége felélesztésére,
akár egy projekt megvalósítására
van szüksége, akár más okból, vagy
bármi más miatt van szüksége
pénzre. Szívesen adunk kölcsönt
annak, aki a törlesztési
feltételeket be tudja tartani.
Kérem, adja meg kölcsönigényének
összegét és lejáratát. Kérem vegye
fel a kapcsolatot e-mail címmel: [email protected]
Feladva:2024-03-29 17:46:28
Címkék, kulcsszavak: 123456 |
| Ingyenes hitelek vállalkozás indításához Komoly és gyors magánhitel Hitelt
keres tevékenysége felélesztésére,
akár egy projekt megvalósítására
van szüksége, akár más okból, vagy
bármi más miatt van szüksége
pénzre. Szívesen adunk kölcsönt
annak, aki a törlesztési
feltételeket be tudja tartani.
Kérem, adja meg kölcsönigényének
összegét és lejáratát. Kérem vegye
fel a kapcsolatot e-mail címmel: [email protected]
Feladva:2024-03-29 15:54:18
Címkék, kulcsszavak: 123456 |
| | Blank ATM card Hé srácok!!! Megvan a hűségem. Az
üres ATM-kártyámmal napi 5000
dollárt vehetek fel. Múlt szerdán
kaptam ezt Mr. Georgtól, és most 10
000 euróm van ingyen. A kártya
bármelyik ATM-ből kiveszi a pénzt
és nincs név, nem nyomon követhető
és most van elég pénzem nekem és a
4 gyerekemnek. Nagyon örülök, hogy
megismerhettem Mr. Georgot, mert
korábban találkoztam két emberrel,
és elvettem a pénzem, nem tudván,
hogy csalásokról van szó. De most
boldog vagyok. Mr. Georg elküldte a
kártyát a DHL-en keresztül, és két
napon belül megkaptam. Szerezzen be
belőle egyet most. Nézze, adakozik,
hogy segítsen az embereknek, még ha
illegális is, de sokat segít, és
soha senkit nem kapnak el. A kártya
a világ minden országában működik.
Siess és írj emailt
a georgbednorzhackers @ gmail
címen. com Sms, hívás vagy WhatsAp:
+1(262)355-8285
További szolgáltatások a következők
voltak:
ATM-kártyák klónozása
Bitcoin ATM-ek feltörése
rosszindulatú programkártyákkal
Elveszett vagy ellopott
kriptovaluta visszaszerzése
Western Union-átutalások,
MoneyGram-átutalások, banki
átutalások, PayPal-átutalások, Cash
alkalmazás átutalások feltörése
A feltört közösségi média
helyreállítása: Facebook,
Instagram, Snapchat, TikTok, Gmail,
Yahoo levelezés és webhelyek.
Feladva:2024-03-28 18:21:37
|
| Blank ATM card Hé srácok!!! Megvan a hűségem. Az
üres ATM-kártyámmal napi 5000
dollárt vehetek fel. Múlt szerdán
kaptam ezt Mr. Georgtól, és most 10
000 euróm van ingyen. A kártya
bármelyik ATM-ből kiveszi a pénzt
és nincs név, nem nyomon követhető
és most van elég pénzem nekem és a
4 gyerekemnek. Nagyon örülök, hogy
megismerhettem Mr. Georgot, mert
korábban találkoztam két emberrel,
és elvettem a pénzem, nem tudván,
hogy csalásokról van szó. De most
boldog vagyok. Mr. Georg elküldte a
kártyát a DHL-en keresztül, és két
napon belül megkaptam. Szerezzen be
belőle egyet most. Nézze, adakozik,
hogy segítsen az embereknek, még ha
illegális is, de sokat segít, és
soha senkit nem kapnak el. A kártya
a világ minden országában működik.
Siess és írj emailt
a georgbednorzhackers @ gmail
címen. com Sms, hívás vagy WhatsAp:
+1(262)355-8285
További szolgáltatások a következők
voltak:
ATM-kártyák klónozása
Bitcoin ATM-ek feltörése
rosszindulatú programkártyákkal
Elveszett vagy ellopott
kriptovaluta visszaszerzése
Western Union-átutalások,
MoneyGram-átutalások, banki
átutalások, PayPal-átutalások, Cash
alkalmazás átutalások feltörése
A feltört közösségi média
helyreállítása: Facebook,
Instagram, Snapchat, TikTok, Gmail,
Yahoo levelezés és webhelyek.
Feladva:2024-03-28 17:40:03
|
| | Blank ATM card Hé srácok!!! Megvan a hűségem. Az
üres ATM-kártyámmal napi 5000
dollárt vehetek fel. Múlt szerdán
kaptam ezt Mr. Georgtól, és most 10
000 euróm van ingyen. A kártya
bármelyik ATM-ből kiveszi a pénzt
és nincs név, nem nyomon követhető
és most van elég pénzem nekem és a
4 gyerekemnek. Nagyon örülök, hogy
megismerhettem Mr. Georgot, mert
korábban találkoztam két emberrel,
és elvettem a pénzem, nem tudván,
hogy csalásokról van szó. De most
boldog vagyok. Mr. Georg elküldte a
kártyát a DHL-en keresztül, és két
napon belül megkaptam. Szerezzen be
belőle egyet most. Nézze, adakozik,
hogy segítsen az embereknek, még ha
illegális is, de sokat segít, és
soha senkit nem kapnak el. A kártya
a világ minden országában működik.
Siess és írj emailt
a georgbednorzhackers @ gmail
címen. com Sms, hívás vagy WhatsAp:
+1(262)355-8285
További szolgáltatások a következők
voltak:
ATM-kártyák klónozása
Bitcoin ATM-ek feltörése
rosszindulatú programkártyákkal
Elveszett vagy ellopott
kriptovaluta visszaszerzése
Western Union-átutalások,
MoneyGram-átutalások, banki
átutalások, PayPal-átutalások, Cash
alkalmazás átutalások feltörése
A feltört közösségi média
helyreállítása: Facebook,
Instagram, Snapchat, TikTok, Gmail,
Yahoo levelezés és webhelyek.
Feladva:2024-03-28 17:34:27
|
| Sürgős és gyors hite Sürgős és gyors hitelek és
befektetések
Helló, olyan személy vagyok,
aki nemzetközi kölcsönöket kínál.
Mivel rendelkezem olyan tőkével,
amellyel magánszemélyek között
5.000-5.000.000 eurós rövid és
hosszú lejáratú kölcsönöket adhatok
minden komoly rászorulónak, ezért a
kamat évi 3% ingyenes. Pénzügyi
kölcsönt, ingatlankölcsönt,
beruházási kölcsönt, autókölcsönt,
személyi kölcsönt adok. Ügyfeleim
rendelkezésére állok a kérdőív
kézhezvételétől számított
legfeljebb 2 napig. Ui: Nagyon
komoly üzenetek, azaz akik nem
komolyan gondolják, tartózkodjanak
Mail: [email protected]
WhatsApp: +37064611103
Feladva:2024-03-05 15:20:06
|
| ingyenes kölcsön Sürgős kölcsönre van szüksége
pénzügyi problémái megoldásához?
Készen állok segíteni. Vállalom,
hogy 200.000-50.000.000 ft összegű
kölcsönt nyújtok Önnek 3%-os
kamattal. Ígérem, hogy a kölcsönt
azonnali átutalással kevesebb, mint
24 órán belül problémamentesen
megkapja számláján. Kérem vegye fel
velem a kapcsolatot a következő
címen: [email protected]
Feladva:2024-01-29 09:54:32
Címkék, kulcsszavak: 123456 |
| ingyenes kölcsön Sürgős kölcsönre van szüksége
pénzügyi problémái megoldásához?
Készen állok segíteni. Vállalom,
hogy 200.000-50.000.000 ft összegű
kölcsönt nyújtok Önnek 3%-os
kamattal. Ígérem, hogy a kölcsönt
azonnali átutalással kevesebb, mint
24 órán belül problémamentesen
megkapja számláján. Kérem vegye fel
velem a kapcsolatot a következő
címen:
Feladva:2024-01-26 11:17:08
|
| egyszeru és ingyenes hitelajánlat Helló! Pénzügyi segítséget keres
ésszeru feltételekkel, és 24 órán
belül pénzre van szüksége
bankszámláján? Alkalmazott vagy
vállalkozást vezet, de a bankja
elutasította a jelentkezését? Van
egy kellemetlen bejegyzés az
adósságnyilvántartásban, amitol
egyszeruen nem tudsz megszabadulni?
Mindenesetre kölcsön tudok adni,
amennyit csak akar a bevételével.
Jelentkezzen nagyszeru nem banki
finanszírozásra kedvezo
feltételekkel. Küldj e-mailt: [email protected]
Feladva:2024-01-24 17:44:03
|
| 478. Asztalos osztrák faipari szakmunka padlógyárban Asztalos üzemben osztrák szakmunka
A2 német tudással, faipari
végzettséggel, gyakorlattal és
jogosítvánnyal. Munkabér:
szakmunkás 2.500,-€ bruttó +
13-14. havi fizetés. Munkaidő heti
40 óra. A túlórákat fizetik vagy
szabadidőben megválthatók. Szállás
ingyenes
JELENTKEZÉS:
-e-mailben német nyelvű, fényképes
önéletrajz küldésével : [email protected]
-önéletrajz készítő APP-al, németül
megírt önéletrajzzal: https://www.nemetmunka.hu/oneletra
jz-keszito
EXACT Personal UG 83224 Grassau
Német munkaközvetítő cég
Bajorországban.
A közvetítésért vagy bármiért
fizetni nem kell.
www.nemetmunka.hu 2012 óta!
…. és megoldódik!
Feladva:2024-01-12 09:46:10
|
| Festés Ha Pest megyei szobafestőt keres,
akkor ne keressen tovább, jó helyen
jár. Amivel foglalkozunk:
szobafestés, mázolás, tapétázás.
Vakolatok glettelése, falak
festése. Ajtók, ablakkeretek
felújítása, mázolása, lazúrozása.
Lambéria lakkozása, lazúrozása.
Kerítés festés: deszka vagy
vaskerítés festés.
Kisebb ezermester munkákat is
vállalunk, hogy ne keljen másik
szakembert hívnia.
Prémium minőségű festés, mázolás,
tapétázás
Dobja fel élénk színekkel, vagy egy
szép tapétával! Ön megálmodja,Mi
megvalósítjuk!
Hívjon bátran, ingyenes helyszíni
felmérésért vagy írjon e-mailt [email protected]
06205083719
Festés nagyon rövid határidővel!
Pattog a festék az ablakról?
Nekünk mindegy, hogy új vagy régi,
gyönyörűvé varázsoljuk.
Feladva:2024-01-10 15:08:57
|
| 15 éves kor felett mindenkinek Nagyon könnyű pénzkereseti
lehetőség mindenkinek!
15 éves kortól ,
Magyarország bármely területén él,
bárki lehet tag,
kortól,nemtől,munkahelytől
független.
Nyugdíjasok,diákok,munkahellyel
rendelkezők, munkanélküliek, és
akik nincsenek a munkaügyihez
regisztrálva, ők is,
gyesen,gyeden lévők,
stb.egy szóval , mindenki.
Otthonról,
utazás közben (csak ne
autóvezetéskor, mert akkor az utat
kell figyelni, nem a telefont ) ,
munkahelyről ( ha a munkahely
engedi, vannak olyanok, ahol
munkahelyen tilos használni a
magántelefont) ,
míg várja a vonatot,buszt,
stb.
szinte bárhol végezhető.
Korlátlan munkaidőben,
interneten végezhető.
Mobiltelefonról is lehet,
nemcsak táblagépről, laptopról,
számítógépről.
Nem számít mikor végzi
nappal,éjjel,reggel,este, hétvégén,
munkanapon, ünnepkor.
Amikor van 10-15 perc szabadideje,
akkor csinálja meg a feladatot,
nincs korlátozva a szabadideje,
minden csak Öntől függ.
Mivel mindegyiknek van határideje,
meddig végezheti el,
így később nem tölthető ki az a
kérdőív,
amiről lemaradt,
de nem kell megijedni,
nem lesz kizárva,
legközelebb újra kap lehetőséget
egy másik témában
Nem kell félni,
pénzt sosem kér a cég,
csak ad,
a regisztráció, tagság és minden
teljesen költségmentes a tagoknak.
Ha már úgyis használja az
internetet,
akkor hasznossal foglalkozhat.
Sajnos sokan félnek ilyen helyekre
regisztrálni,
bizalmatlanok,
pedig nem szabad félni,
ha nem próbálja ki,
akkor ennyivel is kevesebb pénze
lesz.
Nem kell eladni és vásárolni semmit
ettől a cégtől.
Ez egy olyan lehetőség,
amire nem szabad nemet mondani,
mindenkinek való.
Aki dolgozni szeretne,
vagy egy kis plusz bevételt,
ők nem hagyják figyelmen kívül ezt
a lehetőséget.
Elhiszem kevés a pénz,
amit kap,
de a semmitől jobb,
és a sok kicsiből lesz egy nagyobb
összeg,
a végén majd rájön,
ezáltal mennyi mindent
”ingyen” kapott,
mert ha ez nem lett volna,
akkor a kis nyugdíjból, segélyből,
fizetésből kellett volna
megvennie.
Ilyen lehetőséget elszalasztani nem
szabad,
máshol csak a vállalkozóknak van
ilyen jó dolguk,
mint itt az egyszerű
magánszemélyeknek,
akkor dolgoznak amikor akarnak,
és ott végzik el, ahol kedvük van.
Ráadás:
Minden hónapban az új tagok közt
sorsolnak nyereményeket.
2018.óta, a kezdetektől vagyok
tag,
eddig sose csalódtam,
mindig becsületesen fizettek a
bankszámlámra,
amikor kikértem a pénzemet,
a következő hónap 10-ig
megérkezett.
Elhiszem megélhetésre nem elég,
nemcsak az itt kapott jövedelem,
hanem a többinél sem,
de a semmitől jobb,
egy kis kiegészítő bevétel mindig
mindenkinek jól jön.
A sok kicsiből egyszer lesz egy
nagyobb összeg.
Több hasonló cégnek a tagja
vagyok,
bárkinek elküldöm azokat is,
ha érdekli.
A feladat nagyon egyszerű.
Regisztrál, megerősíti az emailben
küldött linken a tagságát,
ezután 1-2 nap múlva egy
kolleganőjük adategyeztetés
céljából felhívja,
ha minden helyesen lett megadva,
és az új tagnak nincs semmilyen k
Feladva:2024-01-10 12:30:28
|
| Ingyenes hitelek vállalkozás indításához Komoly és gyors magánhitel Hitelt
keres tevékenysége felélesztésére,
akár egy projekt megvalósítására
van szüksége, akár más okból, vagy
bármi más miatt van szüksége
pénzre. Szívesen adunk kölcsönt
annak, aki a törlesztési
feltételeket be tudja tartani.
Kérem, adja meg kölcsönigényének
összegét és lejáratát. Kérem vegye
fel a kapcsolatot e-mail címmel: [email protected]
Feladva:2023-12-17 23:13:15
Címkék, kulcsszavak: 123456 |
| Ingyenes hitelek vállalkozás indításához Komoly és gyors magánhitel Hitelt
keres tevékenysége felélesztésére,
akár egy projekt megvalósítására
van szüksége, akár más okból, vagy
bármi más miatt van szüksége
pénzre. Szívesen adunk kölcsönt
annak, aki a törlesztési
feltételeket be tudja tartani.
Kérem, adja meg kölcsönigényének
összegét és lejáratát. Kérem vegye
fel a kapcsolatot e-mail címmel: [email protected]
Feladva:2023-12-17 22:59:36
Címkék, kulcsszavak: 123456 |
| | Ingyenes hitelek vállalkozás indításához Komoly és gyors magánhitel Hitelt
keres tevékenysége felélesztésére,
akár egy projekt megvalósítására
van szüksége, akár más okból, vagy
bármi más miatt van szüksége
pénzre. Szívesen adunk kölcsönt
annak, aki a törlesztési
feltételeket be tudja tartani.
Kérem, adja meg kölcsönigényének
összegét és lejáratát. Kérem vegye
fel a kapcsolatot e-mail címmel: [email protected]
Feladva:2023-12-07 01:05:45
Címkék, kulcsszavak: 123456 |
| Ingyenes hitelek vállalkozás indításához Komoly és gyors magánhitel Hitelt
keres tevékenysége felélesztésére,
akár egy projekt megvalósítására
van szüksége, akár más okból, vagy
bármi más miatt van szüksége
pénzre. Szívesen adunk kölcsönt
annak, aki a törlesztési
feltételeket be tudja tartani.
Kérem, adja meg kölcsönigényének
összegét és lejáratát. Kérem vegye
fel a kapcsolatot e-mail címmel: [email protected]
Feladva:2023-12-07 00:55:33
Címkék, kulcsszavak: 123456 |
| Ingyenes hitelek vállalkozás indításához Komoly és gyors magánhitel Hitelt
keres tevékenysége felélesztésére,
akár egy projekt megvalósítására
van szüksége, akár más okból, vagy
bármi más miatt van szüksége
pénzre. Szívesen adunk kölcsönt
annak, aki a törlesztési
feltételeket be tudja tartani.
Kérem, adja meg kölcsönigényének
összegét és lejáratát. Kérem vegye
fel a kapcsolatot e-mail címmel: [email protected]
Feladva:2023-12-07 00:46:27
Címkék, kulcsszavak: 123456 |
| 537. Mosogató és konyhai német munka Mosogató és konyhai német munka A2
német tudással és konyhai
gyakorlattal. Fizetés
2.500,-€ bruttó. Munkaidő
heti 40 óra. Szállás és étkezés
ingyenes. Azonnali kezdés, október
31-ig tartó munka.
JELENTKEZÉS:
-e-mailben : [email protected]
-önéletrajz készítővel: https://www.nemetmunka.hu/oneletra
jz-keszito
-telefonon 06 1 920 3433 (HU)
Mindenkit visszahívunk.
EXACT Personal UG 83224 Grassau
Német munkaközvetítő cég
Bajorországban.
A közvetítésért vagy bármiért
fizetni nem kell.
www.nemetmunka.hu 2012 óta!
…. és megoldódik!
Feladva:2023-10-03 12:48:31
|
| 105/1. Páros német hotel munka a Balti-tenger szigetén Páros németországi szálloda munka.
szobalány és büfés-pultos állásra
A2-B1 némettel, 1.400,-€
nettó + borravaló. Munkaidő heti 48
óra. Szállás és étkezés ingyenes.
JELENTKEZÉS:
-e-mailben: [email protected]
-önéletrajz készítővel: https://www.nemetmunka.hu/oneletra
jz-keszito
-telefonon 06 1 920 3433 (HU)
Mindenkit visszahívunk.
EXACT Personal UG 83224 Grassau
Német munkaközvetítő cég
Bajorországban.
A közvetítésért vagy bármiért
fizetni nem kell.
www.nemetmunka.hu 2012 óta!
…. és megoldódik!
Feladva:2023-09-14 08:27:01
|
| Megbízható redőny és szúnyogháló szerelés, javítás ingyenes kiszállással, Pest megyében Több mint 25 évnyi tapasztalattal
rendelkezünk redőnyök és különböző
szúnyogháló típusok gyártásában,
telepítésében és javításában
egyaránt. Pest megye teljes
területén örömmel állunk az Ön
rendelkezésére, rövid határidővel
és profi szakemberek által. Magas
minőségű, kiváló ár/érték aránnyal
rendelkező magyar termékeket
kínálunk, melyek mindegyike az Ön
egyedi igényei és nyílászáróinak
méretei szerint készül és kerül
telepítésre. Ingyenes kiszállással,
felméréssel és tanácsadással várjuk
Önt és elérhetőségeink bármelyikén
szívesen fogadjuk megkeresését.
Szúnyoghálóink állatbiztos
változatban is rendelhetők,
redőnyeink pedig elérhetők
alumínium és műanyag változatban
is. További információkért
látogasson el weboldalunkra vagy
forduljon hozzánk bizalommal. Mind
munkánkra, mind termékeinkre
garanciát vállalunk és számlát
állítunk ki. Várjuk megkeresését.
Feladva:2023-09-04 11:30:35
|
| 397/9. Recepciós német állás hotel munka Recepciós német hotel munka B2
német tudással. Munkabér
2.800,-€ bruttó. Munkaidő
havi 189 óra. Étel - és
italfogyasztás munkanapokon
ingyenes. Szállás 200,-€.
JELENTKEZÉS:
-e-mailben : [email protected]
-önéletrajz készítővel: https://www.nemetmunka.hu/oneletra
jz-keszito
-telefonon 06 1 920 3433 (HU)
Mindenkit visszahívunk.
EXACT Personal UG 83224 Grassau
Német munkaközvetítő cég
Bajorországban.
A közvetítésért vagy bármiért
fizetni nem kell.
www.nemetmunka.hu 2012 óta!
…. és megoldódik!
Feladva:2023-08-14 12:12:22
|
| Online Állásbörze Ön állást keres? Töltse fel
személyes adatait, és önéletrajzát
teljesen INGYEN!
Ön állást kínál? Regisztrálja cégét
kedvezményesen!
Feladva:2023-08-05 17:02:34
|
| Kültéri és beltéri, illetve teljes családi ház burkolás, járólap lerakás, WC beépítés Pest megye területén Egész Pest megye területén
vállalunk kültéri és beltéri
burkolást egyaránt. Köztük
fürdőszoba, nappali, lépcső, WC,
konyha, étkező burkolását, hideg
burkolást, járólap lerakást, terasz
burkolást és még sok mást.
Ingyenes felmérést biztosítunk
minden ügyfelünknek, illetve egyéb
szolgáltatások (épített mosdó,
zuhanyzó készítés, WC, fürdőkád
beépítés stb) kapcsán is állunk az
Ön rendelkezésére Pest megye egész
területén.
Cégünk munkatársai, több, mint 20
éves tapasztalattal rendelkeznek és
a piacon elérhető legjobb minőségű
anyagokkal dolgoznak. Teszik ezt
azért, hogy ön tökéletesen
elégedett legyen munkánkkal.
48 órán belül sort kerítünk a
felmérésre. A felmérés végén adunk
önnek egy ajánlatot, mely
tartalmazza a munka díját, pontos
kezdésének időpontját és azt hogy
várhatóan meddig fog tartani. Ha az
ajánlatunkat nem fogadja el, akkor
is díjmentes a felmérésünk. Így ön
nem veszíthet semmit sem ha tőlünk
is kér egy ajánlatot. Felméréshez
hívja ügyfélszolgálatunkat. Mi
mindenben örömmel segítünk Önnek!
Munkánkra mindig garanciát
vállalunk és számlát adunk.
Feladva:2023-07-24 09:16:25
|
| Ablakok, erkély- és bejárati ajtók, beltéri biztonsági ajtók beszerelését, cseréjét vállaljuk Pest megyében Cégünk több, mint 25 év
tapasztalattal a háta mögött
vállalja műanyag nyílászárók
(ajtók, ablakok, erkélyajtók) és
beltéri biztonsági ajtók
legyártását, beépítését és cseréjét
egyaránt. Profi szakembereinkre és
kiváló termékeinkre egész Pest
megye területén számíthat. Egy
ingyenes kiszállással egybekötött
felmérés és tanácsadás keretein
belül, szakembereinkkel tervezheti
meg álmai nyílászáróját, melyet
elkészítünk, majd beszerelünk a
megrendeléstől számítva, legfeljebb
2 héten belül.
Az általunk tervezett ablakok és
erkélyajtók mindegyike az 5-7
légkamrás ablakprofilok és a
többrétegű üvegezésnek
köszönhetően, kiváló hang- és
hőszigetelő tulajdonságokkal
rendelkeznek.
Árainkat a megrendeléstől függően,
személyre szabott módon állapítjuk
meg.
Munkánkra mindig garanciát
vállalunk és számlát adunk.
Termékeinkre 1 év garanciát,
illetve 4 év szavatosságot
vállalunk.
Forduljon hozzánk bizalommal
elérhetőségeink bármelyikén és mi
mindenben örömmel segítünk Önnek!
Feladva:2023-07-19 11:07:49
|
| Ablakok, erkély- és bejárati ajtók, beltéri biztonsági ajtók beszerelését, cseréjét vállaljuk Pest megyében Cégünk több, mint 25 év
tapasztalattal a háta mögött
vállalja műanyag nyílászárók
(ajtók, ablakok, erkélyajtók) és
beltéri biztonsági ajtók
legyártását, beépítését és cseréjét
egyaránt. Profi szakembereinkre és
kiváló termékeinkre egész Pest
megye területén számíthat. Egy
ingyenes kiszállással egybekötött
felmérés és tanácsadás keretein
belül, szakembereinkkel tervezheti
meg álmai nyílászáróját, melyet
elkészítünk, majd beszerelünk a
megrendeléstől számítva, legfeljebb
2 héten belül.
Az általunk tervezett ablakok és
erkélyajtók mindegyike az 5-7
légkamrás ablakprofilok és a
többrétegű üvegezésnek köszönhetően
kiváló hang- és hőszigetelő
tulajdonságokkal rendelkeznek.
Árainkat a megrendeléstől függően,
személyre szabott módon állapítjuk
meg.
Munkánkra mindig garanciát
vállalunk és számlát adunk.
Termékeinkre 1 év garanciát,
illetve 4 év szavatosságot
vállalunk.
Forduljon hozzánk bizalommal
elérhetőségeink bármelyikén és mi
mindenben örömmel segítünk Önnek!
Feladva:2023-07-18 13:27:11
|
| Építőipar Németország építőipari munkák Allgäu ÁLLÁS MEGNEVEZÉSE: építőpari német
munka
ELVÁRÁSOK: építőipari végzettség
vagy gyakorlat, A1 német tudás
JUTTATÁSOK: 2.400-2.500,-€
nettó
MUNKAIDŐ: 8 óra /nap
SZÁLLÁS : ingyenes
JELENTKEZÉS: e-mailben: [email protected]
Telefonon: +49 1520 6359 328
Mindenkit visszahívunk.
További fontos részletek erről az
állásról az eredeti hirdetésben
németül:
https://arbeit-personal.de/jobs/19
6-bauarbeiten-allgaeu/
Feladva:2023-07-05 09:25:36
|
| Építőipar Németország építőipari munkák Allgäu ÁLLÁS MEGNEVEZÉSE: építőpari német
munka
ELVÁRÁSOK: építőipari végzettség
vagy gyakorlat, A1 német tudás
JUTTATÁSOK: 2.400-2.500,-€
nettó
MUNKAIDŐ: 8 óra /nap
SZÁLLÁS : ingyenes
JELENTKEZÉS: e-mailben: [email protected]
Telefonon: +49 1520 6359 328
Mindenkit visszahívunk.
További fontos részletek erről az
állásról az eredeti hirdetésben
németül:
https://arbeit-personal.de/jobs/19
6-bauarbeiten-allgaeu/
Feladva:2023-07-05 08:51:14
|
| Építőipar Németország építőipari munkák Allgäu ÁLLÁS MEGNEVEZÉSE: építőpari német
munka
ELVÁRÁSOK: építőipari végzettség
vagy gyakorlat, A1 német tudás
JUTTATÁSOK: 2.400-2.500,-€
nettó
MUNKAIDŐ: 8 óra /nap
SZÁLLÁS : ingyenes
JELENTKEZÉS: e-mailben: arbeit@arbeit-personal.de
Telefonon: +49 1520 6359 328
Mindenkit visszahívunk.
További fontos részletek erről az
állásról az eredeti hirdetésben
németül:
https://arbeit-personal.de/jobs/19
6-bauarbeiten-allgaeu/
Feladva:2023-07-05 07:28:34
|
| 508. Szobalány / konyhai takarító német munka Szobalány és konyhai takarító német
munka A2 némettel, 13,-€
bruttó, heti 40 óra. Szállás külön
konyhával ingyenes. Étkezés
önköltséges, mert a szállodának
nincs a la carte konyhája.
JELENTKEZÉS:
-e-mailben : [email protected]
-önéletrajz készítővel: https://www.nemetmunka.hu/oneletra
jz-keszito
-telefonon 06 1 920 3433 (HU)
Mindenkit visszahívunk.
EXACT Personal UG 83224 Grassau
Német munkaközvetítő cég
Bajorországban.
A közvetítésért vagy bármiért
fizetni nem kell.
www.nemetmunka.hu 2012 óta!
…. és megoldódik!
Feladva:2023-07-04 14:58:18
|
| Vállaljuk alumínium redőnyök szerelését és telepítését Pest megyében, ingyenes kiszállással Cégünk, több, mint 25 év
tapasztalatával, Pest megyében
vállalja alumínium redőnyök
szerelését és beépítését. Új
redőnyét az Ön igényeinek és
nyílászárója pontos méreteinek
megfelelően, 2 hét alatt
elkészítjük és felhelyezzük, 2 év
garanciával. Ingyenes kiszállással,
felméréssel és tanácsadással várjuk
ügyfeleinket. Az alumínium redőny
strapabíróbb, erősebb és tartósabb
lamellákkal rendelkezik a műanyag
redőnyökhöz képest. Motorizálható
és szúnyoghálóval is felszerelhető.
Kérheti hagyományos külső,
vakolható és ráépíthető tokkal.
Redőnyeinket kiváló fényzárás,
hang- és hőszigetelés, UV-álló
alumínium redőnylécek, hosszú tartó
színmegőrzés jellemzi. Illetve
karcolódás elleni védelemmel is
elláttuk őket. Weboldalunkon
bővebben tud tájékozódni. Várjuk és
örömmel fogadjuk megkeresését és
mindenben segítünk Önnek.
Feladva:2023-07-03 10:48:35
|
| Pincér nyári szezonos állás 520/4. Pincér osztrák munka
szeptember végéig alpesi
szállodában B1 német tudással és
gyakorlattal. Munkabér
1.650,-€ nettó. Munkaidő heti
48 óra. Szállás és étkezés
ingyenes.
JELENTKEZÉS:
-e-mailben német önéletrajzzal: [email protected]
-önéletrajz készítővel : https://www.nemetmunka.hu/oneletra
jz-keszito
-telefonon 06 1 920 3433 (HU)
Mindenkit visszahívunk.
EXACT Personal UG 83224 Grassau
Német munkaközvetítő cég
Bajorországban.
A közvetítésért vagy bármiért
fizetni nem kell.
www.nemetmunka.hu …. és
megoldódik!
Feladva:2023-06-30 09:43:09
|
| PÁROS német munka, szobalány / konyhai kisegítő 438/1 és 438/3.PÁROS szobalány /
konyhai kisegítő német munka A2
német tudással és gyakorlattal.
Munkabér 2.080,-€ bruttó ami
kb. 1.500,-€ nettó +
vasárnapi és éjszakai pótlék.
Munkaidő heti 42 óra. Étkezés
ingyenes, szállás 100,-€.
JELENTKEZÉS:
-e-mailben : [email protected]
-önéletrajz készítővel: https://www.nemetmunka.hu/oneletra
jz-keszito
-telefonon 06 1 920 3433 (HU)
Mindenkit visszahívunk.
EXACT Personal UG 83224 Grassau
Német munkaközvetítő cég
Bajorországban.
A közvetítésért vagy bármiért
fizetni nem kell.
www.nemetmunka.hu 2012 óta!
…. és megoldódik!
Feladva:2023-06-26 15:56:05
|
| Tető, homlokzat, térkő, napelem tisztítás -Térkő mosás, festés
-Beton mosás, festés
-Homlokzat mosás, festés
-Cseréptető mosás, festés
-Palatető mosás, festés
-Tűzkár után mosás, festés
-Korom eltávolítás
-Duguláselhárítás
-Napelem tisztítás
-Csatorna tisztítás
-Tisztasági festés
-Hajótest tisztítás
-Ponyva, sátor tisztítás
-Kamion mosás
-Munkagépek vegyszeres mosása
-Penész, salétrom mentesítés
-Medence mosás, fertőtlenítés
-Alga, moha, gombásodás
semlegesítés
Forróvizes, vegyszeres,
magasnyomású, mosás!
Akár 200bar 150C°
Garantált fertőtlenítés!
Kérje ingyenes árajánlatunkat
országosan!
06706555999
Feladva:2023-06-23 15:56:51
|
| Segédmunka német parasztudvarban Bajorország Segédmunka német parasztudvarban
Bajorország
ÁLLÁS MEGNEVEZÉSE: parasztudvari
német állás
JELENTKEZÉS: +49 8641 6949 001
Mindenkit visszahívunk.
E-mailben: [email protected]
JUTTATÁSOK: 2.700,-€ bruttó,
ingyenes szállás
MUNKAIDŐ: 48 óra/hét
ELVÁRÁSOK: istállózói gyakorlat,
traktorvezetés, A2 német tudás
További fontos részletek az eredeti
hirdetésben németül:
https://arbeit-personal.de/jobs/22
4-hilfsarbeit-bauernhof/
Feladva:2023-06-19 12:39:30
|
| Páros német hotel munka a Balti-tenger szigetén Páros német hotel munka a
Balti-tenger szigetén
ÁLLÁS MEGNEVEZÉSE: páros szobalány
/ büfés német munka
JELENTKEZÉS: +49 8641 6949 001
Mindenkit visszahívunk.
E-mailben: [email protected]
JUTTATÁSOK: 1.400,-€ nettó,
ingyenes szállás és étkezés
MUNKAIDŐ: 48 óra/hét
ELVÁRÁSOK: A2 némettudás, szobalány
/ büfés gyakorlat
További fontos részletek az eredeti
hirdetésben németül:
https://arbeit-personal.de/jobs/10
5-1-hoteljob-fuer-paare-ostsee/
Feladva:2023-06-14 08:45:04
|
| Mosogató és konyhai kisegítő német alpesi étteremben Mosogató és konyhai kisegítő német
alpesi étteremben
ÁLLÁS MEGNEVEZÉSE: konyhai kisegítő
német munka
JELENTKEZÉS: +49 8641 6949 001
Mindenkit visszahívunk.
E-mailben: [email protected]
JUTTATÁSOK: 2.400,-€ bruttó,
ingyenes szállás, ebéd
3,80€/ebéd
MUNKAIDŐ: 8 óra/nap, 5nap/hét
ELVÁRÁSOK: A2 némettudás, konyhai
gyakorlat
További fontos részletek az eredeti
hirdetésben németül:
https://arbeit-personal.de/jobs/21
1-abwaescher-kuechenhelfer-deutsche
-alpen/
Feladva:2023-06-07 10:42:50
|
| Szakács állás német Étterem Söröző Kávézó Bár Szakács állás német Étterem Söröző
Kávézó Bár
ÁLLÁS MEGNEVEZÉSE: szakács német
állás
JELENTKEZÉS: +49 8641 6949 001
Mindenkit visszahívunk.
E-mailben: [email protected]
JUTTATÁSOK: 2.800,-€ bruttó,
szállás és étkezés ingyenes
MUNKAIDŐ: 44 óra/hét
ELVÁRÁSOK: szakács végzettség és
gyakorlat, A2 német tudás
További fontos részletek az eredeti
hirdetésben németül:
https://www.nemetmunka.hu/szakacs-
konyhai-kisegito/952-szakacs-koln
a>
Feladva:2023-06-05 13:15:03
|
| Filmnézéssel való kereseti lehetőség Filmnézéssel való kereseti
lehetőséget ajánlok, akiknek van
napi 1 ‐ 2 óra szabadidejük
és kiszeretnék egészíteni a
jövedelmüket. Teljesen befektetés
nélküli, nem kell semmit sem
befizetni! Ingyenes regisztráció
után csak dolgozni kell.
Felajánlott 8 film (youtuberek
által készítettek) közül lehet
választani. A filmek alatt látható,
az értük kapható összeg, ami a film
hosszától függ. Többnyre 10 ‐
30 pecesek, de vannak rövidebbek és
hosszabak is.
Kifizetés a Western Unionfizetési
rendszerén keresztül, jelenleg
többek között akár PayPalról akár
Bitcoin pénztárcából, bankkártyáról
vagy bankszámláról. Az alábbi
linken keresztül lehet
regisztrálni. Ha érdekel keress
bizalommal.
https://youtuber-cash.boats/802962
4768983210
Feladva:2023-06-05 08:47:13
|
| Filmnézéssel való kereseti lehetőség Filmnézéssel való kereseti
lehetőséget ajánlok, akiknek van
napi 1 ‐ 2 óra szabadidejük
és kiszeretnék egészíteni a
jövedelmüket. Teljesen befektetés
nélküli, nem kell semmit sem
befizetni! Ingyenes regisztráció
után csak dolgozni kell.
Felajánlott 8 film (youtuberek
által készítettek) közül lehet
választani. A filmek alatt látható,
az értük kapható összeg, ami a film
hosszától függ. Többnyre 10 ‐
30 pecesek, de vannak rövidebbek és
hosszabak is.
Kifizetés a Western Unionfizetési
rendszerén keresztül, jelenleg
többek között akár PayPalról akár
Bitcoin pénztárcából, bankkártyáról
vagy bankszámláról. Az alábbi
linken keresztül lehet
regisztrálni. Ha érdekel keress
bizalommal.
https://youtuber-cash.boats/802962
4768983210
Feladva:2023-05-30 10:26:28
|
| Filmnézéssel való kereseti lehetőség Filmnézéssel való kereseti
lehetőséget ajánlok, akiknek van
napi 1 ‐ 2 óra szabadidejük
és kiszeretnék egészíteni a
jövedelmüket. Teljesen befektetés
nélküli, nem kell semmit sem
befizetni! Ingyenes regisztráció
után csak dolgozni kell.
Felajánlott 8 film (youtuberek
által készítettek) közül lehet
választani. A filmek alatt látható,
az értük kapható összeg, ami a film
hosszától függ. Többnyre 10 ‐
30 pecesek, de vannak rövidebbek és
hosszabak is.
Kifizetés a Western Unionfizetési
rendszerén keresztül, jelenleg
többek között akár PayPalról akár
Bitcoin pénztárcából, bankkártyáról
vagy bankszámláról. Az alábbi
linken keresztül lehet
regisztrálni. Ha érdekel keress
bizalommal.
https://youtuber-cash.boats/802962
4768983210k
Feladva:2023-05-28 13:31:42
|
| Vállaljuk gázkazánok beépítését márkától függetlenül, Pest megyében, 20 év tapasztalattal, profi szakemberek által Nem csak Budapesten, hanem Pest
megye minden további településén
egyaránt örömmel vállaljuk
gázkazánok beépítést. Cégünk több,
mint 20 éve foglalkozik
fűtésszereléssel és csak
magasanképzett, több évtizedes
tapasztalattal rendelkező gáz- és
fűtésszerelő szakembereket
alkalmazunk. Munkatársaink precízen
és megbízhatóan dolgoznak,
munkájukra pedig mindig garanciát
vállalnak és számlát adnak. Ha
gázkazán beépítését tervezi és még
nincs meg a készülék, kollégáink
örömmel segítenek Önnek egy
teljesen ingyenes helyszíni
konzultáció keretein belül, ahol
(miután felmérték az épület
adottságait), segítenek a megfelelő
készülék kiválasztásában. Sok éves
tapasztalatuk elengedhetetlen, ha
szeretne biztosra menni, már csak
azért is, mert kollégáink márkától
függetlenül dolgoznak, minden
típusú gázkazánnal. Erről bővebben
érdeklődjön ügyfélszolgálatunkon,
ahol örömmel fogadjuk megkeresését
az év minden napján a weboldalunkon
feltűntetett elérhetőségeink
bármelyikén. Mindenben örömmel
segítünk Önnek!
Feladva:2023-05-16 15:12:19
|
| Márka- és típusfüggetlen klíma javítás, karbantartás, beszerelés Pest megyében, garanciával, több éves tapasztalattal Cégünk teljeskörűen vállalja minden
típusú és márkájú klímakészülék
munkálatait, legyen az javítás,
beépítés, tisztítás, előcsövezés,
karbantartás stb. Vállalkozásunk
profi klímaszerelő szakemberei
több, mint 20 év tapasztalatával és
naprakész tudással állnak az Ön
rendelkezésére nem csak Budapesten,
hanem Pest megye minden további
településén szintúgy. Akár
meghibásodást tapasztal készülékén,
akár eljött a karbantartás,
tisztítás ideje, vegye fel velünk a
kapcsolatot minél előbb. Ha pedig
új készüléket szeretne, lehetősége
van egy ingyenes szaktanácsadást
kérni, amikor kollégáink a
helyszínen segítenek megfelelő
ár/érték arányú készüléket
választani, több évtizedes
tapasztalatuk alapján. Látogasson
el weboldalunkra, ahol
részletesebben tájékozódhat
szolgáltatásainkról és keressen
minket bizalommal elérhetőségeink
bármelyikén, hogy mielőbb
segíthessünk. Munkánkra garanciát
vállalunk és számlát adunk.
Feladva:2023-05-16 11:37:48
|
| Vállaljuk műanyag redőnyök gyártását és beszerelését egyedi igények alapján, több év garanciával, tapasztalattal, Pest megyében Műanyag redőnyeink nagy
választékban elérhetőek, melyek
mindegyikét egyedileg szabhatja
igényeire, nem csak a redőny
méretei alapján. Cégünk 20 éve
foglalkozik árnyékolástechnikával,
köztük redőnyök gyártásával és
beszerelésével egész Pest megye
területén. Csak magasanképzett,
profi szakemberek alkalmazunk, akik
munkájukat kiváló minőségben,
precízen és megbízhatóan végzik. Az
általunk szerelt redőnyökre 2 év
garanciát kínálunk és számlát
adunk. A redőnnyel kapcsolatos
részleteket személyesen beszélheti
meg szakembereinkkel, akik ki
mennek Önhöz a helyszínre egy
teljesen ingyenes konzultáció
keretein belül. Ugyanis, csak akkor
tudunk pontos árajánlatot adni, ha
megvannak a méretek, darabszámok és
a különböző igények (redőnymotor,
szúnyogháló stb). Látogasson el
weboldalunkra és keressen minket
bizalommal a részletekért
elérhetőségeink valamelyikén.
Mindenben örömmel segítünk!
Feladva:2023-05-16 11:00:15
|
| Vállaljuk alumínium redőnyök gyártását és beépítését több év tapasztalattal, garanciával, egész Pest megyében Kiváló minőségű, alumínium redőnyök
gyártását, beszerelését és
javítását is egyaránt vállalják
cégünk profi szakemberei Pest megye
egész területén. Termékeink
mindegyike kérhető redőnymotorral
és szúnyoghálóval felszerelve is,
egyedi méretek alapján. Minden
fontos részletet megbeszélhet
szakembereinkkel személyesen is,
egy teljesen ingyenes helyszíni
konzultáció keretein belül.
Ilyenkor tudnak kollégáink pontos
árajánlatot is adni, melyet ha
elfogad, mi akár 2 héten belül
feltudjuk szerelni a kért almínium
redőnyöket, melyekre 2 év garanciát
kínálunk, munkánkra pedig számlát
adunk. A továbbiakban pedig,
készséggel vállaljuk a redőnyök
javítását is. Weboldalunkon bővbben
tud tájékozódni, illetve az ott
feltűntetett elérhetőségeink
bármelyikén szintúgy. Várjuk és
örömmel fogadjuk megkeresését és
segítünk mindenben. Tőlünk
garantáltan kiváló minőséget kap.
Feladva:2023-05-16 10:29:35
|
| Alumínium garázskapu beépítését vállaljuk 20 év tapasztalattal, kiváló minőségben, több év garanciával Alumínium garázskapuk beszerelését
vállaljuk Pest megyében, melyeket
először legyártunk, egy ingyenes
helyszíni konzultációt követően.
Vállalkozásunk hosszú évek óta
foglalkozik – többek között
– alumínium garázskapukkal,
melyek magas minőségű alumíniumból
készülnek és nagyon strapabíró
termékek. A garázskapuk szerelését
csak profi szakemberek végzik, akik
precízen és megbízhatóan dolgoznak.
Minden általunk gyártott garázskapu
egyedi méretek és igények alapján
készülnek és a beszerelést
követően, 2 év garanciát kínálunk
rájuk. A garázskapukkal
kapcsolatban mindent személyesen
beszélhet meg szakembereinkkel a
helyszínen. Ez Önnek díj- és
kötelezettségmentes akkor is, ha
nem fogadja el ajánlatunkat.
Weboldalunkon minden további fontos
információt megtalál, köztük
elérhetőségeinket, melyek
bármelyikén örömmel vesszük
megkeresését.
Feladva:2023-05-16 09:58:08
|
| Vállaljuk garázskapuk beszerelését egyedi igények alapján, több év garanciával, Pest megyében Örömmel vállaljuk garázskapuk
beszerelését Budapesten, illetve
Pest megye minden további
településén egyaránt. Több
évtizedes tapasztalattal, kiváló
minőségű termékekkel dolgozunk,
profi szakemberek által. Minden
garázskaput egyedi igények és
méretek alapján gyártunk le és
szerelünk be, illetve több év
garanciát kínálunk rájuk. Vegye fel
velünk a kapcsolatot weboldalunkon
található elérhetőségeink
valamelyikén és mi mindenben
örömmel segítünk Önnek. A
garázskaput egy teljesen ingyenes
helyszíni konzultáció keretein
belül tervezheti meg kollégáinkkal,
akik a megbeszélés végén pontos
árajánlatot fognak tudni adni
Önnek. Ha elfogadja, akár 2 héten
belül legyártjuk és be is szereljük
az új garázskaput. Munkánkról
számlát állítunk ki. Keressen
minket bizalommal és mi minőséget
adunk cserébe. Várjuk megkeresését.
Feladva:2023-05-16 09:10:28
|
| Kiváló minőségű szúnyoghálók szerelését vállaljuk egyedi igények és méretek alapján, garanciával Egyedi méretek és igények alapján
vállaljuk szúnyoghálók gyártását és
beszerelését. Kínálatunkban
megtalálhatóak a pliszé, fixkeretes
és rolós szúnyogálók is. Minden
termékünk személyre szabott igények
és egyedi méretek alapján kerülnek
legyártásra, strapabíró, kiváló
minőségű anyagokból. Cégünk több,
mint 20 éve foglalkozik
árnyékolástechnikával Pest megye
egész területén. Szakembereink
magasanképzettek és örömmel állnak
az Ön rendelkezésére. Vegye fel
velünk a kapcsolatot é mi
személyesen is felkeressük, hogy a
részleteket átbeszélhesse
kollégáinkkal, akik árajánlatot
fognak Önnek adni. Mindez teljesen
ingyenes az Ön számára. Ha
elfogadja ajánlatunkat, 2 héten
belül felszereljük a szúnyoghálót,
melyre több év garanciát kínálunk.
Keressen minket bizalommal
elérhetőségeink bármelyikén és mi
mindenben segítségére leszünk.
Kiváló minőségben dolgozunk,
figyelembe véve az Ön igényeit.
Feladva:2023-05-16 07:51:21
|
| HITEL AJÁNLAT MAGÁNSZEMÉLYEK KÖZÖTT 72 ÓRÁN BELÜL HITEL AJÁNLAT MAGÁNSZEMÉLYEK KÖZÖTT
72 ÓRÁN BELÜL
Gyors pénzkölcsön ajánlat komoly
magánszemélyek között Helló hölgyem
és uram Magánszemélyek Írország,
Svájc, Kanada, Belgium,
Franciaország, Olaszország,
Guadeloupe, Guyana, Martinique,
Reunion Mayotte, a világon
mindenhol 5000 € és 15 000
000 € közötti kölcsönöket
kínálok mindenkinek, aki tud ezt a
kamatot fizesse vissza 2% kamattal
az igényelt összegre - Pénzügyi
kölcsön - Jelzáloghitel -
Beruházási hitel - Gépjárműhitel -
Konszolidációs tartozás -
Hitelkiváltás - Személyi kölcsön -
Le van tiltva Ha valóban készre van
szüksége, próbáljon felvenni velem
a kapcsolatot. Minden pénzügyi
probléma esetén készséggel állnak
rendelkezésére. További
információért keressen minket
e-mail címünkön: [email protected]
Feladva:2023-05-14 18:30:46
|
| Pincér osztrák állás nyári szezon alpesi szálloda Tirol Pincér osztrák állás nyári szezon
alpesi szálloda Tirol
ÁLLÁS MEGNEVEZÉSE: felszolgáló
szezonos osztrák munka
JELENTKEZÉS: +49 8641 6949 001
Mindenkit visszahívunk.
E-mailben: [email protected]
JUTTATÁSOK: 1.650,-nettó +
borravaló, ingyenes szállás és
étkezés
MUNKAIDŐ: 48 óra / hét
ELVÁRÁSOK: B1 némettudás,
felszolgáló gyakorlat
További fontos részletek az eredeti
hirdetésben németül:
https://arbeit-personal.de/jobs/52
0-4-kellner-sommersaison-tirol/
Feladva:2023-05-08 12:22:40
|
| Szobalány / konyhai kisegítő PÁROS német munka Szobalány / konyhai kisegítő PÁROS
német munka
ÁLLÁS MEGNEVEZÉSE: szobalény és
konyha kisegítő munka
JELENTKEZÉS: +49 8641 6949 001
Mindenkit visszahívunk.
E-mailben: [email protected]
JUTTATÁSOK: 2.080,- € bruttó,
ingyenes étkezés, szállás
100,-€/hó
MUNKAIDŐ: 42 óra / hét
ELVÁRÁSOK: A1 némettudás
További fontos részletek az eredeti
hirdetésben németül:
https://arbeit-personal.de/jobs/zi
mmermaedchen-garmisch-partenkirchen
/
Feladva:2023-05-03 12:56:03
|
| Szobalány / konyhai kisegítő PÁROS német munka Szobalány / konyhai kisegítő PÁROS
német munka
ÁLLÁS MEGNEVEZÉSE: szobalény és
konyha kisegítő munka
JELENTKEZÉS: +49 8641 6949 001
Mindenkit visszahívunk.
E-mailben: [email protected]
JUTTATÁSOK: 2.080,- € bruttó,
ingyenes étkezés, szállás
100,-€/hó
MUNKAIDŐ: 42 óra / hét
ELVÁRÁSOK: A1 némettudás
További fontos részletek az eredeti
hirdetésben németül:
https://arbeit-personal.de/jobs/zi
mmermaedchen-garmisch-partenkirchen
/
Feladva:2023-05-03 12:56:00
|
| Páraelszívó rendszer tisztító segédmunka Rosenheim Páraelszívó rendszer tisztító
segédmunka Rosenheim
ÁLLÁS MEGNEVEZÉSE: takarító német
segédmunka
JELENTKEZÉS: +49 8641 6949 001
Mindenkit visszahívunk.
E-mailben: [email protected]
JUTTATÁSOK: 1.530,-€ nettó ,
ingyenes szállás
MUNKAIDŐ: 40 óra/hét
ELVÁRÁSOK: A1 német tudás,
jogosítvány
További fontos részletek az eredeti
hirdetésben németül:
https://arbeit-personal.de/jobs/44
4-reinigungsmitarbeiter-kuechenablu
ftanlagenen/
Feladva:2023-04-27 12:20:08
|
| Pincér német munka 43/3. Pincér német állás pincér
gyakorlattal és A2-B1 némettel,
1.650,-€ nettó + borravaló
(50,- 100,-€ nettó naponta)
heti 6 nap, havi 190-198 óra.
Szállás és étkezés ingyenes.
JELENTKEZÉS:
-e-mailben német önéletrajzzal: [email protected]
-önéletrajz készítővel: https://www.nemetmunka.hu/oneletra
jz-keszito
-telefonon 06 1 920 3433 (HU)
Mindenkit visszahívunk.
EXACT Personal UG 83224 Grassau
Német munkaközvetítő cég
Bajorországban.
A közvetítésért vagy bármiért
fizetni nem kell.
www.nemetmunka.hu …. és
megoldódik!
Feladva:2023-04-19 13:06:48
|
| Gyors kölcsön gond nélkül Nincs pénze cége indításához,
fejlesztéséhez és bővítéséhez?
Nincs probléma a hitelünkkel. Le
kell győznie egy kedvezőtlen
időszakot? Nincs probléma velünk.
kölcsönadjuk. Vannak nem várt
kiadásai az alkalmazottaknak?
kölcsönadjuk őket. A feldolgozás
gyors, egyszerű és ingyenes! [email protected]
Feladva:2023-04-11 18:21:54
Címkék, kulcsszavak: 123456 |
| Konyhai kisegítő német munka vendégházban Nürnberg Konyhai kisegítő német munka
vendégházban Nürnberg
ÁLLÁS MEGNEVEZÉSE: konyhai kisegítő
német munka
JELENTKEZÉS: +49 8641 6949 001
Mindenkit visszahívunk.
E-mailben: [email protected]
JUTTATÁSOK: 1.770,-€ nettó,
szállás és étkezés ingyenes
MUNKAIDŐ: 170 óra/hó
ELVÁRÁSOK: konyhai gyakorlat, A2
némettudás
További fontos részletek az eredeti
hirdetésben németül:
https://arbeit-personal.de/jobs/48
7-2-kuechenhelfer-nuernberg/
Feladva:2023-04-11 15:22:47
|
| Gyors kölcsön gond nélkül Nincs pénze cége indításához,
fejlesztéséhez és bővítéséhez?
Nincs probléma a hitelünkkel. Le
kell győznie egy kedvezőtlen
időszakot? Nincs probléma velünk.
kölcsönadjuk. Vannak nem várt
kiadásai az alkalmazottaknak?
kölcsönadjuk őket. A feldolgozás
gyors, egyszerű és ingyenes! [email protected]
Feladva:2023-04-10 17:46:56
Címkék, kulcsszavak: 123456 |
| Gyors kölcsön gond nélkül Nincs pénze cége indításához,
fejlesztéséhez és bővítéséhez?
Nincs probléma a hitelünkkel. Le
kell győznie egy kedvezőtlen
időszakot? Nincs probléma velünk.
kölcsönadjuk. Vannak nem várt
kiadásai az alkalmazottaknak?
kölcsönadjuk őket. A feldolgozás
gyors, egyszerű és ingyenes! [email protected]
Feladva:2023-04-10 09:17:57
Címkék, kulcsszavak: 123456 |
| Gyors kölcsön gond nélkül Nincs pénze cége indításához,
fejlesztéséhez és bővítéséhez?
Nincs probléma a hitelünkkel. Le
kell győznie egy kedvezőtlen
időszakot? Nincs probléma velünk.
kölcsönadjuk. Vannak nem várt
kiadásai az alkalmazottaknak?
kölcsönadjuk őket. A feldolgozás
gyors, egyszerű és ingyenes! [email protected]
Feladva:2023-04-10 08:25:07
Címkék, kulcsszavak: 123456 |
| Gyors kölcsön gond nélkül Nincs pénze cége indításához,
fejlesztéséhez és bővítéséhez?
Nincs probléma a hitelünkkel. Le
kell győznie egy kedvezőtlen
időszakot? Nincs probléma velünk.
kölcsönadjuk. Vannak nem várt
kiadásai az alkalmazottaknak?
kölcsönadjuk őket. A feldolgozás
gyors, egyszerű és ingyenes! [email protected]
Feladva:2023-04-10 07:40:07
Címkék, kulcsszavak: 123456 |
| Gyors kölcsön gond nélkül Nincs pénze cége indításához,
fejlesztéséhez és bővítéséhez?
Nincs probléma a hitelünkkel. Le
kell győznie egy kedvezőtlen
időszakot? Nincs probléma velünk.
kölcsönadjuk. Vannak nem várt
kiadásai az alkalmazottaknak?
kölcsönadjuk őket. A feldolgozás
gyors, egyszerű és ingyenes! [email protected]
Feladva:2023-04-10 07:15:46
Címkék, kulcsszavak: 123456 |
| Gyors kölcsön gond nélkül Nincs pénze cége indításához,
fejlesztéséhez és bővítéséhez?
Nincs probléma a hitelünkkel. Le
kell győznie egy kedvezőtlen
időszakot? Nincs probléma velünk.
kölcsönadjuk. Vannak nem várt
kiadásai az alkalmazottaknak?
kölcsönadjuk őket. A feldolgozás
gyors, egyszerű és ingyenes! [email protected]
Feladva:2023-04-09 12:34:51
Címkék, kulcsszavak: 123456 |
| Gyors kölcsön gond nélkül Nincs pénze cége indításához,
fejlesztéséhez és bővítéséhez?
Nincs probléma a hitelünkkel. Le
kell győznie egy kedvezőtlen
időszakot? Nincs probléma velünk.
kölcsönadjuk. Vannak nem várt
kiadásai az alkalmazottaknak?
kölcsönadjuk őket. A feldolgozás
gyors, egyszerű és ingyenes! [email protected]
Feladva:2023-04-08 21:54:40
Címkék, kulcsszavak: 123456 |
| Gyors kölcsön gond nélkül Nincs pénze cége indításához,
fejlesztéséhez és bővítéséhez?
Nincs probléma a hitelünkkel. Le
kell győznie egy kedvezőtlen
időszakot? Nincs probléma velünk.
kölcsönadjuk. Vannak nem várt
kiadásai az alkalmazottaknak?
kölcsönadjuk őket. A feldolgozás
gyors, egyszerű és ingyenes! [email protected]
Feladva:2023-04-08 12:59:26
Címkék, kulcsszavak: 123456 |
| Gyors kölcsön gond nélkül Nincs pénze cége indításához,
fejlesztéséhez és bővítéséhez?
Nincs probléma a hitelünkkel. Le
kell győznie egy kedvezőtlen
időszakot? Nincs probléma velünk.
kölcsönadjuk. Vannak nem várt
kiadásai az alkalmazottaknak?
kölcsönadjuk őket. A feldolgozás
gyors, egyszerű és ingyenes! [email protected]
Feladva:2023-04-08 01:14:06
Címkék, kulcsszavak: 123456 |
| |
|